Közönséges bűnözők

2019. december 28. 11:48 - Kővári György Márió

Miután lába kél egy teherautónyi fegyvernek, a rendőrség begyűjt öt ismert bűnözőt, hogy rájuk verje a balhét, ám a blöff nem jön be, így mindenkit el kell engedniük. A férfiak neve egy kikötői drogügylet és mészárlás során is előkerül, ahol állítólag felbukkant a legendás és kegyetlen bűnözőfejedelem, Keyser Soze, akit viszont soha senki nem látott, és csak elmondások alapján lehet valahogy azonosítani.

Bryan Singer ezzel a filmmel tört be 1995-ben, és rögtön le is tette az újkori krimik egyik alapvetését az asztalra, ami nem mellesleg két Oscar-díjat nyert; egyet a forgatókönyv, egyet pedig Kevin Spacey a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában.

A csavaros történet ma már lehet, hogy kissé bonyolultnak tűnik, és a tempó sem tudja felvenni a versenyt egy mai produkcióval, de azért a film nem veszített sokat a fényéből az elmúlt 25 év során, főleg olyan kiváló színészek mellett, mint Gabriel Byrne, Kevin Spacey, Benicio Del Toro, Stephen Baldwin, Chazz Palminteri, Kevin Pollack vagy Pete Postlethwaite.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Közönséges bűnözők immár egy modern klasszikus.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Tel-Avivban minden megtörténhet

2019. december 28. 11:29 - Kővári György Márió

Salam egy palesztin szappanoperában dolgozik leginkább lótifutiként, de héber nyelvtudása miatt a színészek helyes kiejtését is segíti. A véletlen úgy hozza, hogy író lesz belőle; a gond csak annyi, hogy a fiatalember nem tud írni. Egy jeruzsálemi átkelés alkalmával megismerkedik a katonai ellenőrzőpont parancsnokával, aki az elkobzott forgatókönyvet alaposan lehúzza, mondván, az teljesen életszerűtlen, majd úgy dönt, hogy feljavítja a cselekményt és a dialógokat, cserébe apró szívességeket kér Salamtól. A sorozat és annak története egyre izgalmasabbá válik, ám közeledik az utolsó rész, így el kell dönteni, mi történjen benne a két főszereplő, a palesztin kémnő és az izraeli ezredes között.

Nem kifejezetten térdcsapkodós, de azért kedves kis dramedy ez a palesztin-izraeli-luxemburgi koprodukció, amely díjat nyert Velencében, Torontóban és Haifában, esélyes az Európai Filmdíjra, továbbá a legjobb idegen nyelvű (ill. új nevén: Legjobb nemzetközi egész estés) film Oscarjára ezt a produkciót indította Luxemburg (a shortlistre végül nem jutott be, de azért a nevezés is szép).

Habár évezredek óta tart az ellenségeskedés, palesztin és izraeli részről is valószínűleg már elegük van ebből az embereknek, hiszen mindkét fél ugyanúgy szenved. Az ilyen filmek, mint ez, talán segíthetnek abban, hogy folytatódjék a párbeszéd és az együttműködés (bár remélhetőleg nem úgy, hogy az egyik fél diktál, a másik pedig végrehajtja az utasítást), ami végül valódi békét eredményezhet.

A főszereplő Kais Nashif a Mennyország most-ból, de feltűnik benne a Fauda egyik színésznője is.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Rare Exports: A Christmas Tale

2019. december 25. 22:39 - Kővári György Márió

Azt hiszem, a blogon eddig előforduló skandináv filmek alapján elmondható, hogy északon nem egészen komplett emberek élnek. Mármint nem hülyék vagy ilyesmi (sőt), de nagyon más kulturális gyökerekből táplálkoznak, mint Európa más részein és pláne Amerikában, ez pedig számunkra olykor egészen furcsa alkotásokat eredményez.
Vadásztak már trollokra, volt troll határőrnő is, meg afféle emberi fenevad, de a zombifilmekbe is belekóstoltak, nekem személy szerint azonban a huldra története és persze a valaha készült egyik legjobb vámpírfilm tetszett leginkább.
Na, mindezekhez képest most a finnek villantottak egyet, mégpedig nem kevesebbel, mint a Mikulással, vagyis Joulupukkival, a mosolygós, öreg bácsival. Aki tulajdonképpen nem is az, akinek gondoljuk.

Korvatunturi egy hegy a finn-orosz határ közvetlen közelében. A környéken élő Pietari és haverja felfedezi, hogy az orosz oldalon különös munkálatok folynak. Amikor a fiú apjának rénszarvasait lemészárolják, a férfi, a fia és néhány barátjuk nyomozni kezd, ám az elhagyatott telepen csak egy óriási lyukat találnak. Nem sokkal később Pietari apjának farkasvermében egy ruhátlan, idős férfira bukkannak. Lassan összeáll a kép: volt valami a hegyben, amit a bányászok kiástak, és ehhez köze van a nem beszélő, de a fiúra baljósan reagáló öregembernek is.


A film nincs másfél órás, szóval én vártam (és néztem) volna valami elborultabbat annál, hogy tucatnyi, hosszú, fehér szakállas, pucér öregember rohan a finn téli éjszakában. Jó, ebben is van nem kevés abszurditás, de azért ha már annyit fokozták a feszültséget a Mikulás valódi kilétével, meg hogy kiféle-miféle a vén fószer a veremben, akkor jó lett volna némi plusz hentelés is, csak hát erre már nyilván nem futotta a költségvetésből (mert így is elmehetett a pénz a néhány CGI-jelenetre). Kár, mert a remek alapötletet sokkal jobban is ki lehetett volna dolgozni, és elvinni az egész sztorit egy még őrültebb irányba, ahol Joulupukki tényleg megbünteti a rosszul viselkedő nem csak gyerekeket, de felnőtteket is.

Amennyire csontfájdítóan ostobaság volt pl. a Náci zombik, annak vérességét és szatirikusságát nyugodtan lehetett volna nagyobb mértékben használni ebben a filmben, és akkor akár egy társadalomkritikus trash-kulttá is válhatott volna.

Így csak egy érdekes, de kissé felemást filmecske, ami azért

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Léghajósok

2019. december 25. 12:39 - Kővári György Márió

Eddie Redmayne és Felicity Jones újra együtt A mindenség elmélete után, ezúttal a (Netflix nyomában loholó) feltörekvő Amazon Studios produkciójában, amely az angol meteorológus James Glaishernek állít emléket, aki az 1860-as években úttörő módon ballonnal emelkedett a magasba, hogy méréseket és kísérleteket végezzen a levegő hőmérsékletével, páratartalmával, nyomásával kapcsolatban, és aki munkásságával megalapozta az időjárás-előrejelzés módszertanát.

James és pilótája, Amelia Wren felszállnak a léghajóval, hogy a férfi műszeres megfigyeléseket végezhessen, és egyszersmind megdöntsék a franciák korábbi magassági rekordját, ami közel 23 ezer láb (7000 méter) volt. Emelkedés közben a légkör olyan csodáival és veszélyeivel szembesülnek, melyekről addig fogalmuk sem volt.


A film cselekménye valós időben játszódik, vagyis a repülés mintegy 100 perce azonos a játékidővel. Ez önmagában nyilván nem mindig túl érdekes vagy vizuálisan izgalmas, ezért a rendező flashbackekkel szakítja meg, így mutatja be a két főszereplőt és a hátterüket, motivációikat - előre-hátra ugrálva az időben múlt és jelen között.

Azt kell mondanom, hogy a visszaemlékezések, konfliktusok és karakterek kissé közhelyesek, más filmekben is sokszor látott pillanatok, pl. a meg nem értett, fiatal tudós, akit idősebb kollégái lenéznek forradalmi elképzelései miatt, ill. a férjét gyászoló nő, akinek túl kell lépnie a veszteségen, miközben a családja azt szeretné, hogy viselkedjen "normálisan" stb.
Emellett megkapjuk a szokásos főhajtást is a tudományos haladás egyik legalapvetőbb mozgatórugója előtt, amit a legjobban talán a Star Trekben fogalmaztak meg: eljutni oda, ahová még senki nem merészkedett.

Hogy azért a néző ne csak unalmas párbeszédeket és számára érdektelen meteorológiai megfigyeléseket kapjon a pénzéért, akad néhány akciójelenet is (pl. 7000 méter magasan Amelia az elfagyott kezeivel felmászik a ballon tetejére, hogy kinyissa a jeges gázkieresztő nyílást), emellett láthatunk néhány valóban lenyűgöző óriástotált, melyek mozivásznon érvényesülhetnek leginkább.


Közepesen érdekfeszítő, de azért korrekt film a Léghajósok, átlagos szereplőkkel és történettel, na meg szép fényképezéssel.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Végtelen történet

2019. december 24. 11:50 - Kővári György Márió

Anyja halála óta Bastian az apjával él, aki viszont nem nagyon foglalkozik vele, osztálytársai is folyton piszkálják, így a kisfiú a könyvekbe menekül. Egy nap, miután ismét megkergették, Bastian egy könyvesboltban szóba elegyedik az eladóval, aki óva inti egy bizonyos könyvtől, a fiú viszont titokban kölcsönveszi és az iskola padlásán olvasni kezdi a Végtelen történetet. Hamarosan kiderül, hogy a halálos Semmi által pusztulással fenyegetett Fantáziaország sorsa nem csupán egy ifjú harcoson, Atreyun, hanem a könyvet olvasó Bastianon is múlik.

Wolfgang Petersen ifjúsági fantasyje 1984-ben a valaha készült legdrágább német mozifilm volt. Azóta eltelt 35 év, és a filmnek továbbra is megvan a maga kult státusza, amit az egyre harmatosabb folytatások sem tudtak lerombolni.

Ebből a korból talán két hasonló jellegű filmet tudnék példaként hozni: a Fantasztikus labirintust és a Willowt, hiszen ahogy a Végtelen történetben, úgy azokban is egy különleges világ kerül veszélybe, így egy fiatal főhősnek kell helytállnia, ám a feladat elvégezéséhez előbb fel kell nőnie.

A Végtelen történet üzenete ma is világos (bár a filmben is elhangzik, biztos, ami biztos): az emberek egyre inkább elvesztették a képzeletüket,"leszálltak a felhők közül" az álmaik és vágyaik feladásával, ami végső soron boldogtalanná teszi őket, Bastiannak viszont megvan a lehetősége, hogy tegyen ez ellen, ilyen módon tehát a film egyfajta pszichológiai példamese, ami azt szolgálja, hogy lélekben erősebbé és tudatosabbá tegye az embereket.
Mondjuk, a könyv teljesen más és persze sokkal jobb a filmadaptációnál, ami nagyjából csak a történet felét dolgozza föl.

Érdekes abba is belegondolni, hogy 35 éve is (ill. régebben, mert a film forrásául szolgáló regény 1979-ben jelent meg) már annyira jellemző volt ez a társadalmi jelenség, hogy könyvekben, filmekben is feldolgozták. Ahhoz képest ma - szerintem - lényegesen rosszabbul állunk, hiszen ami "fantáziatörténeteket" az emberek napjainkban kapnak, azok legfeljebb kis időre képesek kikapcsolódást nyújtani (már ha), de hosszú távon, pláne elgondolkodtató, személyiségfejlesztő módon szinte alig (tisztelet a kivételnek).


Bár némely trükk még mai szemmel nézve is szép, összességében tekintve a Végtelen történet nem öregedett túl jól. A maga korában nyilván káprázatosnak számított (pláne nem hollywoodi filmhez képest), de 35 év távlatából a tempó már kissé lassú, a cselekmény, a konfliktus és a szereplők is túlságosan egyszerűnek, kidolgozatlannak hatnak, akik pedig már belenőttek a Marvel-éra CGI-orgiájába, lesajnáló mosollyal legyinthetnek az egyszerűcske optikai effektusok láttán.


Felnőtt fejjel nézve azért nem rossz élmény a film, annak tudatában pedig még érdekesebb, hogy ez jelentette a belépőt Wolfgang Petersen számára az Álomgyárba.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott
süti beállítások módosítása