1925-ben diftériajárvány tört ki Alaszkában. Mivel ekkoriban még nem létezett olyan légi összeköttetés a települések között, mint manapság, nem voltak terepjárók, sem motoros szánkók, a gyógyszert kizárólag kutyás szánokkal lehetett szállítani. Több mint ezer kilométerről, váltásokban kellett az orvosságot elhozni, zord időjárási körülmények között, rendkívül nehéz terepen. A leghosszabb távot, mintegy 420 km-t egy Leonhard Seppala nevű férfi tette meg kutyás fogatával, melynek vezérét Togónak hívták. Ennek ellenére mégsem ő, hanem a szérumot a célállomásra meghozó kutyacsapat vezetője, Balto kapott szobrot a new yorki Central Parkban, ill. általában ez az eb világhíres (például készült róla több rajzfilm is), míg Togoról csak most, az események után közel 100 évvel emlékeztek meg méltóképpen, igaz, a Time már 2011-ben minden idők legnagyobb állathősének választotta.
Oké, meg tudom csinálni! Felnőtt ember vagyok, képes vagyok rá. Végig tudom nézni a Togót sírás nélkül! Hát nem. Ennek legfőbb oka, hogy a filmet a Disney készítette, vagyis jó egeres szokás szerint giccses, nyálas, szívfájdítóan szép zene szól alatta, a kiskutyás jelenetek übercukik, gazda és kutya kapcsolata mélyen megható, így tényleg csak az nem bőgi el magát, akinek jégből van a szíve. A történet és a figurák viszont a szokásos kalandfilmes átlagot hozzák, annyi különbséggel, hogy nincsen gonosz ellenfél, hacsak nem a hóviharok és a rianások, meg az összes természeti akadály, ami Seppala és Togo elé kerül. De, mint ahogy a filmből is kiderül, csak és kizárólag ők képesek ezeket legyőzni, Togo pedig végtelenül szereti a gazdáját, a kissé kérges modorú, de végső soron aranyszívű Seppalát. Valószínűleg a fizikai hasonlóság miatt is, de Willem Dafoe kiválóan hozza a karakterét, ügyesen hajtja a kutyás szánt is, amúgy pedig valószínűleg ez karrierje "leg-CGI-abb" mozija, ugyanis több számítógépes trükköt látunk, mint egy Marvel-filmben, köztük némi fiatalítást is. Ezek engem kicsit kizökkentettek olykor, főleg azért, mert túlságosan is nyilvánvaló, mikor látunk digitális képsorokat. Említést érdemel viszont a látvány a kékes színvilággal, ill. a különleges mélységélességgel és a "fagyos" képszélekkel. Gyerekkel és állattal bármilyen filmet el lehet adni; egyszerűen nem lehet mellélőni. A Disney megmutatja, hogy ez még mindig így van.
