A teljesen átlagos életet élő gimis srác, Simon, meleg, erről azonban a környezete mit sem tud, a fiú titkolja irányultságát, ám egy napon felfedez egy blogbejegyzést, amit egy Blue nevű ismeretlen írt, a szövegben pedig mintha a saját gondolatai tükröződnének. Hirtelen elhatározásból álnéven levelet ír "sorstársának", ezzel pedig olyan eseménysorozat indul be, ami örökre megváltoztatja Simon életét.
Felemásak a benyomásaim erről a filmről. Egyfelől fontos alkotás, hiszen a melegség sokáig tabunak számított az amerikai filmekben, ezért mindenképp jó iránynak tartom az elfogadás felé, hogy Hollywoodban ilyen módon is foglalkoznak a témával (és nem csak a szokásos "buzis poénokat" sütik el, bár egy-két humorbonbonocskát azért itt is eldurrantanak).
Ugyanakkor Greg Berlanti rendezése akkor is egy direkt szépelgő, erősen idealizált, nyálas, amerikai cukormázzal leöntött valami, aminek vajmi köze van a valósághoz.
Mivel én magam nem vagyok érintett, erről leginkább egy meleg (brrr... ez a szó is mekkora hülyeség már... aki heteró, az hideg???) valaki tudna nyilatkozni, de gyanítom, hogy elenyésző lehet az olyan esetek száma, ahol ennyire toleránsak az emberek (család, barátok, ismerősök, kollégák). Egy olyan világban, ahol fröcsögve üvöltöznek a Pride résztvevőire, máshol bűncselekménynek számít a homoszexualitás, vagy kimondatlanul megbélyegzik őket, csak azért, mert "mások", egy ilyen kedves, ámde hamis film nem biztos, hogy segít.
A sztori a szokásos amerikai 2/3-os dramaturgiát követi (bonyolódó cselekmény, nagy összeveszés, kibékülés), viszont a drámai feszültség is megvan, ill. a színészek is egész jók, a mellékszereplők pedig ezúttal is ellopják a showt.
