Mű szerző nélkül

2019. augusztus 04. 10:31 - Kővári György Márió

Kurt Barnert gyerekkora óta vonzotta a művészet, amit a második világháború sem tudott benne elnyomni. A harcok befejeződése után, szó szerint a romok között kezd tanulni, majd alkotni, eközben ismerkedik meg későbbi feleségével, Elisabeth-tel. A fiatal párnak még a berlini fal építése előtt sikerül Nyugatra mennie, ahol szerény körülményeik és nehézségeik ellenére is kitartanak egymás mellett; miközben Kurt próbál rátalálni művészi mondanivalójára és hangjára, életükben újra és újra felbukkan Ellie apja, Carl Seeband professzor, az egykori meggyőződéses náci orvos - aki felelős Kurt fiatalon megölt nagynénjének haláláért.

Florian Henckel von Donnersmarck filmjét nézve Szabó István A napfény íze című remekműve jutott eszembe, és nem csak azért, mert ahhoz hasonlóan ez is több mint három órás, hanem mert a főszereplő személyén keresztül a néző itt is átélheti - ez esetben - Németország XX. századi történelmének momentumait az 1930-as évektől a '60-as évekig.

Emellett fontos elem a művész és a művészet mibenléte egy jellemző korszakban és helyen (a második világháború alatti és utáni Kelet-, majd Nyugat-Németországban), nem mellesleg pedig idén ezt a filmet nevezték a németek a Golden Globe-ra és az Oscarra, de az operatőr, Caleb Deschanel is kapott jelölést a legjobb fényképezés kategóriájában.

És nem is véletlenül, ez ugyanis egy jó film. Kiválóak a színészek (a mellékszereplők is, pl. Kurt kalapos mestere), csodaszép a fényképezés, érdekes, gondolatébresztő és emberi a történet, és persze az sem utolsó szempont, hogy a németek képesek szembenézni a múltjukkal, de közben nincsen szájbarágás, sem önismétlés.

Szólj hozzá!

Címkék: Ajánlott

Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón

2019. augusztus 02. 23:13 - Kővári György Márió

Hape Kerkeling német komikus és tévés személyiség, akinek önéletrajzi ihletésű könyve óriási sikernek bizonyult Németországban, így borítékolható volt, hogy idővel filmadaptáció is készül belőle.

Az évek óta sikeresen szereplő Hape kövér, dohányzik, rosszul eszik, semmit sem mozog, egyszóval elhanyagolja magát, egy fellépés során pedig össze is esik a színpadon. Orvosa szigorú pihenést ír elő számára, a tétlenség közepette pedig egyszer csak kitalálja, hogy végigmegy a híres El Caminón, vagyis az észak-spanyolországi, közel 900 km-es zarándokúton, és nem csak azért, hogy lefogyjon, hanem hogy lélekben is megtisztuljon. A vándorlás során sok mindent felfedez és megtanul önmagáról.

Kétségkívül van egy hangulata a filmnek, főleg a szép spanyol tájak miatt, és bár a forgatókönyvírást vagy rendezést nem fogja radikálisan megújítani, amit vállalt, azt tulajdonképpen teljesíti.
Nyilván nem lehetséges a forrásul szolgáló könyv minden aspektusát pontosan átemelni a feldolgozásba, de a cselekmény zökkenőmentesen halad, néhány mosolyra késztető poén is akad, és legfontosabb, hogy a személyiségfejlődés is rendben van.
Hape gondolatai elsőre talán közhelyszerűnek tűn(het)nek, jobban belegondolva azonban ezek egyáltalán nem butaságok vagy felszínes és üres szócséplések. A kijelentések mögötti gondolatiság nagyon is megszívlelendő, de minimum képes töprengésre késztetni a nézőt önmagáról és a világról, ez pedig máris több, mint amire egy átlagos hollywoodi film képes.

Szólj hozzá!

Címkék: Ajánlott

Batman: Hush

2019. július 27. 21:42 - Kővári György Márió

Korrekt, de több szempontból kifogásolható adaptációja a "modern" Batman-éra egyik legismertebb képregényének, melyben egy álarcos bűnöző ered a Denevérember nyomába, hogy mindent és mindenkit elpusztítson, aki kedves a számára, ráadásul úgy tűnik, a titokzatos Hush még azzal is tisztában van, hogy Gotham védelmezője és Bruce Wayne ugyanaz a személy.

Több szempontból kifogásolható produkció, például azért, mert a Bruce Wayne és Thomas Elliot közös gyermekkorát taglaló részt egy az egyben kihagyták, továbbá a cselekményben is sok változtatás van a képregényhez képest, több szereplőt (pl. Gyilkos Krokot és a Vadásznőt) teljesen mellőztek, stb.

Ezzel együtt a filmfeldolgozás nem lett rossz, csak más. Nyilván a különböző médiumok miatt is kellett az egyszerűsítés, hiszen ami működik képregényben, és persze sokkal több idő is van rá (pl. a már említett gyerekkori rész), az mozgóképen már egészen másmilyen lenne, így aztán bőszen csattogott a vágóolló - és hát nem is teljesen indokolatlanul, de mégis csak van az embernek némi hiányérzete, hogy nem egészen azt kapja, amire számított.

Batman és Macskanő szerelmi évődése a mélyebb emberi pillanatokat bővíti (már egy amerikai produkcióhoz képest), az akciójelenetek is ott vannak a helyükön, szóval aki szereti az animált Denevérembert, az most is megtalálhatja a számítását - viszont a képregény ütősségét ezúttal sem sikerült átemelni.

Szólj hozzá!

Címkék: Egynek jó

Stranger Things (3. szezon)

2019. július 16. 22:13 - Kővári György Márió

Amennyire jó volt az első és (még) a második évad is, annyira nagy a visszalépés a harmadik szezonban. Az ok röviden: elfogytak a jó ötletek, így az alkotók megpróbálták rutinból lenyomni a szériát, ám eredetiség híján a végeredmény csak egy ordas nagy kamu lett sajnos.

Hosszabban: a harmadik szezon olyan, mintha Stephen King kifogyott volna a drogokból, ezért írói válságba került, de még képes volt arra, hogy a bevált sablonokat használja, így az írás is megyegetett neki, csakhogy az arányok felborultak, a történet pedig legjobb esetben is csak közepes lett.
A Stranger Things esetében ez úgy jelenik meg, hogy gyakorlatilag minden jelenetet túldumálnak, a karakterek borzasztó idegesítőek (még azok is, akik eddig nem voltak), a színészek szinte kivétel nélkül ripacskodnak, öncélúan csúnyán beszélnek, a cselekmény pedig a haladás helyett sokszor egy helyben topog a túltolt szövegelés miatt, ami azt eredményezi, hogy egy átlag 50 perces epizódból talán ha 20 perc az érdekes, a többi viszont szimpla időhúzás.

Az orosz szál tök hülyeség, egydimenziós karikatúrák jönnek-mennek ezekben a jelenetekben, ráadásul eleve zavaró, hogy több cselekményszálat kell követni, főleg, mert mindegyik elcsépelt kliséktől rogyadozik (és persze duma, duma, duma... ahelyett, hogy történne valami).
Mindezek következtében a Stranger Things harmadik évada önmaga komolyan vehetetlen paródiájává válik, ezt pedig a nosztalgikus, 80-as évekbeli hangulat sem képes ellensúlyozni.

A mélypont: a gyerekek menekülnek az őket üldöző szörnyeteg elől, közben Dustin és egy lány rádión át duettben éneklik a Neverending Story-t.

Egyedül talán El (Tizi) telekinetikus akciózásai, a hús-szörny CGI-trükkjei érdemelnek említést, meg talán az a tény, hogy Maya Hawke mennyire hasonlít a mamájára, Uma Thurmanre. Az alkotóknak nyilván ennél több volt a szándékuk, pl. megmutatni (Mike és Will konfliktusán keresztül), hogyan válnak gyerekekből kiskamaszok, hogyan változnak meg az addigi viszonyaik és prioritásaik (szerepjáték helyett csajozás), azonban ez most nagyon nem jött össze. Lehet, a Stranger Thingst is elérte a folytatások gyakori átka, hogy egyszerűen nincsen már épkézláb mondanivaló, sem ötlet, de a show-nak folytatódnia kell jegyében nyomják tovább, amíg az utolsó centet is ki lehet préselni a produkcióból.

Szólj hozzá!

Címkék: Egynek jó

Sex Education (1. szezon)

2019. július 12. 13:15 - Kővári György Márió

Nem csak Magyarországon, de világviszonylatban is sok helyen ütközik nehézségekbe a szexuális felvilágosítás. Mert a szex tabu (bár mindenhonnan ömlik az emberekre), mert a szülők sem tudják, hogyan beszéljenek erről a gyerekeikkel (mert anno nekik sem mondták el), az iskolák is épp elég leterheltek azzal, hogy a "rendes" tananyagot átadják, és akkor még egy szó sem esett a heterótól eltérő irányvonalakról, melyek terén még nagyobb lemaradások vannak (már ha nem tiltják vagy egyenesen büntetik azokat).
Ezek egyik következménye, hogy az elmúlt néhány generáció szexuális ismeretei aggasztóan hiányosak, jobb híján pornófilmekből és az internetről tanulják meg, mit hogyan és hova, ez azonban olykor több kárt okoz, mint amennyi haszonnal jár, mert bár mindenki szexelni akar, de az egészet üres testiségként fogják fel, érzelmek nélkül, így a kapcsolatok is ugyanúgy eldobhatókká válnak, mint mondjuk egy Mekis üdítős pohár.

A Netflix ezen próbál segíteni a Sex Education című brit dráma-komédia sorozattal, melynek főszereplője a 16 éves Otis, akit még nem különösebben érdekel a szex, terapeuta anyja és az iskolai környezet hatása miatt azonban nem tud elbújni előle. Egy véletlen során összebarátkozik a suli különc jócsajával, akivel összeállva hamarosan szexuális tanácsadóvá lép elő, ez pedig alapvető változásokat hoz az életében.

Kicsit olyan ez a sorozat, mint az Amerikai pite, csak épp lényegesen komolyabban veszi önmagát és a humorát is, a mondanivaló pedig eleve vérkomoly, sőt örök érvényű és égetően aktuális. Sok szexuális jelenséget érint kendőzetlenül, pl. vaginizmust, a szüzességet, ejakuláció hiányát, elnyomó szülők miatti gátlást, a homoszexualitást, a tiniterhességet, stb., és ne legyenek kétségeink afelől, hogy ezeket mind a való életből vették.
A figurák, a köztük lévő viszonyok és a konfliktusok talán sablonosnak mondhatók, de közben épp ezekre van szükség ahhoz, hogy a nézők azonosulni tudjanak velük és így talán szembenézzenek önmagukkal is, és elkezdjenek olyan kérdéseket feltenni, melyeket addig nem mertek vagy nem volt módjuk.

A főszereplő Asa Butterfield telitalálat Otis figurájára, de ugyanilyen zseniális választás Gillian Anderson a srác anyjaként. Eleve az összes színész lubickol a szerepében, és a legapróbb mellékszerep is jelentőséggel bír (imádtam pl. Jakobot, a svéd szakit).

Azt hiszem, bátran kijelenthető, hogy a Sex Education napjaink egyik legfontosabb sorozata, és jótékony hatással lehet nem csak a fiatalabb, de akár az idősebb generációk szexhez való viszonyára is, erre pedig mindennél nagyobb szükség van most.

Témába vágó könyvajánló, amit én személy szerint mindenki számára kötelező olvasmánnyá tennék: Inti Chavez Perez - RESPEKT - szexkönyv fiúknak

Szólj hozzá!

Címkék: Különösen ajánlott