És megszületé a kaiju, vagyis az óriásszörnyes rémfilm. Nem meglepő módon a japánoknak köszönhető a műfaj létrejötte, ami egy dolog, hiszen a japán mítoszok és mondák között számos furcsa lény fordul elő, de hogy mindezt alig 10 évvel a második világháború és a két atombomba után csinálták meg, az minimum bámulatba ejtő.
Mai szemmel nézve azért bőven eljárt már az idő Ishirō Honda filmje fölött, és most nem feltétlenül a trükkökre gondolok, bár nyilván valahol megmosolyogtató napjaink CGI-varázslatához képest a gumiruhás ember-szörny és a számtalan makett épület és jármű.
Sokkal inkább arról van szó, hogy egy mai filmhez képest lényegesen kevéssé kidolgozott a történet (vagyis hát sokkal egyszerűbb), a dramaturgia és a feszültség sem úgy működik (nyilván), mint egy mostani film esetében, ám 65 éve igencsak más idők jártak, különböztek az elvárások, igények és filmnézési szokások, pláne Japánban, ami ekkoriban még a háborús sérüléseit nyalogatta, melyek testileg talán behegedtek, de a gombafelhők látványa alaposan beleégette magát a japán köztudatba és kultúrába, így a lelki sérülések jobban megmaradtak.
Érdekes módon, az atomenergiától való félelem és az ebből fakadó pacifista szemlélet mellett megjelennek a környezet- és kvázi állatvédelmi gondolatok is (ezek ma már közhelynek számítanak), és persze egyfajta szembenézés és felelősségvállalás is a háború során elkövetett bűnökért és az okozott pusztításért.
Szigorúan a saját korszakában és keretei között kell tehát vizsgálni az első Godzillát és annak üzenetét.
Mai szemmel nézve azért bőven eljárt már az idő Ishirō Honda filmje fölött, és most nem feltétlenül a trükkökre gondolok, bár nyilván valahol megmosolyogtató napjaink CGI-varázslatához képest a gumiruhás ember-szörny és a számtalan makett épület és jármű.
Sokkal inkább arról van szó, hogy egy mai filmhez képest lényegesen kevéssé kidolgozott a történet (vagyis hát sokkal egyszerűbb), a dramaturgia és a feszültség sem úgy működik (nyilván), mint egy mostani film esetében, ám 65 éve igencsak más idők jártak, különböztek az elvárások, igények és filmnézési szokások, pláne Japánban, ami ekkoriban még a háborús sérüléseit nyalogatta, melyek testileg talán behegedtek, de a gombafelhők látványa alaposan beleégette magát a japán köztudatba és kultúrába, így a lelki sérülések jobban megmaradtak.
Érdekes módon, az atomenergiától való félelem és az ebből fakadó pacifista szemlélet mellett megjelennek a környezet- és kvázi állatvédelmi gondolatok is (ezek ma már közhelynek számítanak), és persze egyfajta szembenézés és felelősségvállalás is a háború során elkövetett bűnökért és az okozott pusztításért.
Szigorúan a saját korszakában és keretei között kell tehát vizsgálni az első Godzillát és annak üzenetét.