A 70-es évek Terminátora? Végül is... Nicholas Meyer egészen formabontó scifit tett le az asztalra ezzel a filmmel, aminek az alapötletére sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hétköznapi lenne (James Cameron talán innen is inspirálódott).
H. G. Wells, a viktoriánus író és feltaláló megalkot egy gépet, amivel utazni lehet az időben, és amit rögtön el is lop a férfi barátja, akiről kiderül, hogy nem más, mint a rettegett Hasfelmetsző Jack. A gyilkos 1979-be szökik az őt üldöző rendőrség elől, Wells pedig utána megy, hogy megpróbálja visszavinni a saját idejébe. Eközben megismerkedik egy Amy Robbins nevű nővel, akiről hamarosan kiderül, hogy Jack is szemet vetett rá.
Kíváncsi vagyok, mit szólhattak a korabeli nézők ehhez a filmhez, ami túl a nyilvánvaló tudományos-fantasztikus elemeken még némi társadalomkritikát is tartalmaz.
Ekkor már túl voltunk a Star Treken és persze a Homályzónán, szóval akkora újdonság nem lehetett az időutazás témája, de ilyen formában nem biztos, hogy előfordult "nagy" filmekben.
Én végig egységesnek éreztem a tempót, komolyabb üresjáratok sincsenek, Meyer végig fenn tudja tartani a figyelmet, képes feszültséget teremteni, és bár napjainkban sokkal feszesebb és gyorsabb film készülne (több akcióval nyilván), így is megállja a helyét.
Malcolm McDowell rutinosan parádés ebben a szerepben is, remekül hozza a modern világban csetlő-botló, de mégis elszánt figurát, David Warner (Jack) kiköpött szőke Javier Bardem, Mary Steenburgennek pedig jó lecke volt ez a megmártózás az időutazásban a Vissza a jövőbe 3-hoz.
Érdekesség, hogy a zenét Rózsa Mikós szerezte.
Érdekesség, hogy a zenét Rózsa Mikós szerezte.
