Szex és New York (sorozatok + filmek)

2018. január 23. 12:43 - Kővári György Márió

Az elmúlt néhány hónapban átrágtam magam a teljes Szex és New Yorkon, vagyis hat évadnyi sorozaton és két mozifilmen.

Alapvetően elég sokat meg lehet tudni az emberi kapcsolatokról, hogy miért, ill. miért nem működnek, persze a helyzetek eléggé el vannak olykor túlozva a dráma és komikum kedvéért, de hát a valóság is pont ennyire röhejes, nem igaz?
 
Furcsa ellentmondás, hogy az elvileg fő-főszereplő Carrie Bradshaw szerintem egy totál idegesítő perszóna, akinek egyszerűen semmi nem (elég) jó, mindenkit megun, miután végre megkapta, és az összes férfit elmarja maga mellől a hülyeségeivel, miközben meggyőződése, hogy ő a királylány. Vajon az írók direkt ilyennek képzelték el a karaktert, vagy az magától vált ilyenné? Ha már itt tartunk, felfogásban hozzám inkább Charlotte és Miranda illik.

A filmek mintegy 20-30 perccel hosszabbak a szükségesnél, sok bennük az oda nem illő vicceskedés és altesti "poén", a második mozi ráadásul tök feleslegesen készült el, hiszen az első megfelelően lezárta a fő történetszálat.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Dunkirk

2018. január 14. 12:41 - Kővári György Márió

Mit mondjak, Nolan e filmjétől sem dobtam hátast. Szerintem iszonyatosan túlértékelt rendezőről van szó, aki ugyan jó filmeket csinál, de közel sem az a korszakos zseni, mint aminek sokan tartják - bár kétségtelenül magasan kiemelkedik az átlagos tucat-iparosok közül.
 
Jól működik a Dunkirk hármas földön, vízen, levegőben-"idősíkja", a legtöbb nyálat is sikerült kikerülnie, de engem még mindig zavarnak az olyan hatásvadász megoldások, amikor a nagyon drámainak szánt pillanatokat még drámaibb zenével teszik még annál is drámaibbá.
 
Közepesen látványos háborús film, amelyben nem annyira a háború a lényeg, hanem annak emberekre való hatása, de persze Hollywoodi módra.

Tom Hardy még úgy is állat, hogy szinte végig pilótamaszkot visel.

 vagy
Szólj hozzá!

Thelma

2018. január 10. 12:40 - Kővári György Márió

Ahogy a VOX is írta, kicsit olyan, mint valami X-Men-, vagy más szuperhősfilm nyitánya, amiben a főszereplő fiatal lány rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik.

Nagyon jellegzetes, gyönyörűen fényképezett skandináv alkotás, visszafogott stílusú színészek játszanak benne, folyamatosan gyűlik a feszültség, viszont szerintem túl lassú, ami egy idő után kizökkent(het)i a nézőt. 116 perc helyett elég lett volna olyan 95-100 is, némileg feszesebb tempóval.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

City of Ghosts - Szellemek városa

2017. november 21. 12:37 - Kővári György Márió

Raqqua több ezer éves város Szíriában. Manapság arról hírhedt, hogy az Iszlám Állam itt rendezte be a székhelyét, ám van egy maroknyi ellenálló, aki az élete árán is felveszi a harcot a terrorszervezettel. A romhalmazzá vált városból önkéntesek csempésznek az internetre fotókat és videókat, amiket a kényszerű külföldi emigrációban élő társaik osztanak meg a nagyvilággal. A közvélemény persze elborzad a pusztítást láttán, ám a politikai és gazdasági érdekek miatt valódi megoldás nincsen, ezalatt viszont emberek halnak meg nap mint nap, a menekülteket haza akarják zavarni, vagy migránsoknak nevezik őket, akiket egy öregember tervszerűen "be akar telepíteni" Európába.


A fiatal dokumentumfilmes, Matthew Heineman Németországban találkozott az RBSS, vagyis a Raqqa Is Being Slaughtered Silently (Raqqát csendben lemészárolják) nevű szervezet tagjaival, akik megrendítő részletességgel beszélnek a szülővárosukban átélt borzalmakról.

Nem a szokásos beszélő fejeket látjuk, hanem eredeti videókat, miközben Heineman kamerája kívülállóként a szereplőket követi pl. Kölnben vagy Berlinben.
 
Szájbarágó állásfoglalás nincs, a rendező csupán bemutatja az elmenekült szír férfiak álláspontját. A végeredmény néhol kissé hatásvadász, de alapvetően objektív, még úgy is, hogy meglehetősen egyoldalú (de hát nyilván nem volt mód bemutatni a másik fél álláspontját).
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Rögtönzött szerelem

2017. november 14. 12:33 - Kővári György Márió

Rendkívül emberközeli, túlzásoktól mentes romantikus komédia/dráma, amely úgy hat a néző érzelmeire, hogy közben nem rág mindent a szájukba, de ami a legjobb, hogy nem akarja minduntalan rózsaszín szemüvegen át, hamisan és felszínesen bemutatni az eseményeket.
 
Heppiend ugyan van, ám közel sem úgy, mint egy átlagosan giccses romkomban (már csak azért sem, mert ez nem az); itt a történetnek van íve, a főszereplőnek van személyiségfejlődése, minden hiteles, nyál pedig nyomokban sem fordul elő.


Aki mindezt lehetővé tette, az Kumail Nanjiani, pakisztáni származású komikus, aki - ma már - feleségével való megismerkedését és hullámzó kapcsolatát írta meg, így a fő cselekményszál mellett helyet kaptak további történetformáló rétegek, pl. család, vallás, politikai korrektség, különböző népek kultúrái, és persze a komikus "szakma". A sok elem egész érdekesen áll össze egységgé, bár a végeredménytől nem fogjuk a térdünket csapkodni, sem telebőgni a zsebkendőnket, de nem is ez a cél.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott
süti beállítások módosítása