Annihilation

2018. március 15. 14:33 - Kővári György Márió

A regényt nem olvastam, szóval csak a filmről tudok beszámolni.
 
Kétségtelenül van egy hangulata, ám túlságosan vontatott, a karakterek pedig kivétel nélkül egydimenziósak, ami nekem kevés az érzelmi azonosuláshoz.
 
A történetet úgy jellemezhetném, hogy érdekes és izgalmas, viszont se nem túl érdekes, se nem túl izgalmas, a vége felé ráadásul még érthetetlenbe is átcsap, addig viszont az időbeli ide-oda ugrás még inkább összezavarja a nézőt.
 
Hiába az Oscar-díj, Natalie Portman nem alkalmas arra, hogy egy ilyen filmet egymaga elvigyen a hátán. Megtesz mindent, de az nem túl sok a nagy nézéseken kívül.
 
Az alapötlet jó volt (ez nyilván a könyv érdeme), de a filmadaptáció kissé megcsusszant, mintha nem tudta volna eldönteni, hogy miből és mennyit markoljon meg.
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó

Három óriásplakát Ebbing határában

2018. március 14. 14:32 - Kővári György Márió

Tudom, hogy nem kell és nem is lehet összehasonlítani Enyedi Ildikó filmjével, de a Testről és lélekrőlehhez képest totál amatőr. Persze, más volt a szándék, mások voltak a körülmények, de hát mindkettő film, és mint ilyen, óhatatlanul előfordulnak azonosságok.

A Három óriásplakát... legerősebb tulajdonsága a parádés színészgárda, ahol még a kisebb mellékszerepekben is brillíroznak az aktorok. Aztán ott van a hangulat, a fényképezés, a tempó, a ritmus... ha nem is tetszik valakinek, akkor is elmondhatja, hogy profi produkciót lát.
Az Oscar-szobrok mind jó helyre kerültek.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Testről és lélekről

2018. március 12. 14:30 - Kővári György Márió

Sajnos, nekem nem tetszett a Testről és lélekről. A rendezői szándék és mondanivaló világos, ám Enyedi Ildikó túltolta a művészkedést, ami egy dolog, viszont a színészei konkrétan nem tudnak beszélni, ezzel pedig agyonverték a drámát és főleg érzelmet.
 
Szeretnék hinni egy filmben, miközben nézem, de ha azt hallom, hogy a központi karakterek úgy hangsúlyoznak, mint egy óvodás anyáknapi műsor közreműködői, számomra dől minden. Régen rossz, ha a mellékszereplők (Mácsai Pál, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Jordán Tamás) lejátsszák a protagonistákat a vászonról pusztán azzal, hogy tudnak beszélni.
 
A fényképezés nagyon szép, a szarvasos szimbólum viszont szerintem túlságosan szájbarágós, a vérző telefonálásnál pedig konkrétan felnevettem, hogy basszus, ilyen nincs.
Itt valami eléggé mellément, sajnos. Kár érte. Oscart nem ért.
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó

Gonosz halott trilógia

2018. február 14. 13:13 - Kővári György Márió

Sam Raimi nem jó rendező, ám vannak ötletei, vonzódik a sötéten groteszk dolgokhoz, imádja 1973-as sárga Oldsmobile-ját, és még egy sokmilliós franchise-t is rá lehet bízni, egyszóval korrekt iparos.
 
A Gonosz halott-trilógia 1981-ben indult útjára, akkor még fillérekből, no meg nem kevés merített ihlettel a Cápából és az Alienből, a pénztelenséget pedig az országos cimbora, Bruce Campbell ellensúlyozta, aki képes volt feledtetni a film nem kevés hibáját.
 
A folytatás kissé érthetetlen, hiszen azzal kezdődik, hogy Ash felviszi a barátnőjét az elhagyatott erdei faházba, mintha korábban nem történtek volna a meg ott a borzalmak a Holtak könyvével és a kandariai démonokkal. Láthatólag itt már több pénz állt az alkotók rendelkezésére, ennek köszönhetően a trükkök színvonala sokat fejlődött. A film maga persze még mindig ostobaság, igaz, annyira nem fájó módon, hogy az ember lekapcsolja, de hát rendesen pusztulnak az agysejtek az öncélú baromságok láttán.
 
A harmadik rész elhagyta a Gonosz halott-jelzőt, A sötétség serege címen fut, és pontosan ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Szemmel láthatóan itt volt a legmagasabb a büdzsé, szépek a trükkök, felbukkant a rajzfilmhumor (bár minek?), lényegesen feszesebb a tempó, Campbell brillírozik, szóval kétségtelenül ez a trilógia legjobban sikerült darabja.

Számomra teljesen érthetetlen a filmek kult-státusza, de hát nyilván itt is arról van szó, hogy annyira rossz, hogy már jó.

Mindhárom film
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó

Floridai álom

2018. január 29. 13:09 - Kővári György Márió

A Floridai álom rendezője pár éve azzal tűnt fel, hogy akkori filmjét kizárólag iPhone-okkal forgatta.
 
E műve is feszegeti a formai és tartalmi határokat, vagyis kb. mindent újraértelmez, amit a hagyományos filmkészítésről gondolunk. Nincsenek megszokott beállítások, a történet sem különösebben vezet sehova, sokkal fontosabbak a pillanatnyi helyzetek, a futó benyomások és persze a szereplők, akik ez esetben is a társadalom perifériáján élő vagy átlagemberek, akik nem csinálnak semmi különöset, egyszerűen csak élik a mindennapjaikat.
 
Nyilván Sean Baker sem találta fel a spanyol viaszt, mindössze kilépett az aktuális keretek közül, ahogy előtte mások is megtették, pl. Spielberg és Lucas generációja a 60-es évek közepén, amikor szakítottak az addig uralkodó stúdiórendszerrel és megteremtették "Új Hollywoodot".
 
Engem különösebben nem érintett meg ez a film, de kétségtelen, hogy roppant eredeti, spontán, a gyerekszereplők sem annyira idegesítőek (mert nem mórikálják magukat), Willem Dafoe pedig tényleg egy szemeteskukát is el tudna játszani.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott
süti beállítások módosítása