Nyers

2018. március 29. 14:38 - Kővári György Márió

Az első gondolatom az volt, hogy mi a f****om ez a beteg baromság??? Aztán felismerni véltem valamiféle mondanivalót arról, hogy az egyén miként kénytelen integrálódni a többségi társadalomba, alávetni magát az elvárásoknak, és ez milyen végzetes következményekkel jár számára.
 
Aztán elkezdtem ebben kételkedni, és arra gondoltam, hogy a rendezőnő (!) talán semmit sem akart kifejezni ezzel az egésszel, csupán öncélúan gusztustalankodni egy sort és megbotránkoztatni a nézőket.

Végül arra jutottam, hogy szerintem ez csak simán egy beteg baromság.

Szólj hozzá!
Címkék: Inkább ne

Teljesen idegenek

2018. március 26. 14:37 - Kővári György Márió

Meglepő módon olyasvalaki ajánlotta nekem ezt a filmet (aminek központi témája az alapvető őszinteség hiánya az emberi kapcsolatokban), akinek pont nem okoz gondot az, hogy após pajtás bevitte a munkahelyére, gőze nincs a feladatairól, de nem is érdekli, hazudik a jelenléti íven, amikor meg bent van, szinte folyamatosan a saját dolgaival van elfoglalva - de azért felmarja a legalább havi 500e Ft-ot. És neki ez a film tetszett. Érdekes.
 
A Teljesen idegenek kicsit olyan, mintha a Dilisek vacsorája c. francia filmet és a 12 dühös embert gyúrták volna egybe, hiszen ez is egy helyszínen játszódik, néhány óra alatt, de közben kőkemény dráma alakul ki.
 
Az emberi kapcsolatok mibenlétét boncolgatja a történet, azt mutatja be, mennyire nem őszinték egymással még azok sem, akik évek-évtizedek óta barátok, és milyen kevés elég ahhoz, hogy megroggyanjanak az addig biztosnak hitt alapok.
 
A végén kvázi választ is kap a néző a feltett kérdésekre: túlságosan törékeny az ember, és nem jó a tűzzel játszani, szóval veszélyes terepre téved, aki őszinteséget akar.
Szólj hozzá!

Oscar

2018. március 24. 14:36 - Kővári György Márió

Az eredeti Oscar, ami alapján Sylvester Stallone - szerintem - egyik legjobb filmje készült (avagy nem minden remake gány).
 
Louis De Funes csillaga a csúcson; ezerrel pörög, hadar, pofákat vág, gesztikulál, ehhez pedig Haumann Péter szolgáltat zseniális szinkront.

Vérbő komédia, parádés helyzetkomikum, semmi sincs úgy, ahogy gondoljuk, aztán kiderül, hogy mégis, pedig nem - az a fránya táska pedig csak tele van női fehérneművel. 

A képi világ kissé egyszerű, bár annak fényében nem meglepő, hogy egy színdarab alapján készült adaptációt látunk.
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó

Columbus

2018. március 20. 14:35 - Kővári György Márió

Az eddig csak doksikban utazó, koreai származású Kogonada tavaly írta és rendezte meg első játékfilmjét, amely egy meglehetősen lassan csordogáló, de mégis korrekt dráma, egyfajta édesbús coming-of-age történet felelősségről, álmokról, az otthon elhagyásáról.
 
Mivel független film, ne keressük a mozik műsorán, és a Netflixen sem, ellenben ha érdeklődünk pl. az építészet iránt, megtalálhatjuk a számításunkat, ahogy a sztori két központi karaktere, az útkereső Casey, és az apja betegsége miatt a városban ragadó Jin.
 
Érdekesség, hogy az új Star Trek-mozik Suluja, John Cho a férfi főszereplő (és tulajdonképpen egész jó színész, csak az Enterprise fedélzetén erre nincs szükség), további szerepekben pedig látható még Haley Lu Richardson, Michelle Forbes, valamint Rory Culkin.
 
Kicsit nehezen indul be, és utána sem fog lobogni a hajunk a tempótól, főleg, mert a jelenetek zömében két ember beszélget egymással, de mindenképp érdemes megnézni, legalább a csodaszép fényképezés miatt (operatőr: Elisha Christian, egyike a kevés női operatőrnek).
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó

Okja

2018. március 17. 14:34 - Kővári György Márió

Értem én, hogy a globális élelmiszeripar kegyetlen mészárszék, ami ellen joggal emelik fel a hangjukat az állatvédő szervezetek, ám személy szerint idáig nem hallottam ésszerű alternatívát a bolygó 7 milliárd emberi lakójának etetésére - az pedig biztosan nem járható út, hogy mindenki legyen vegetáriánus.
 
Az Okja című amerikai-dél-koreai produkció arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogyan bánik az emberiség a tányérjára szánt állatokkal, ezt pedig némi sci-fis beütéssel, de közben erősen karikírozva, szatirikus módon teszi, ami nekem speciel nem tetszett, mert a témát lényegesen komolyabbnak gondolom annál, hogy kvázi elhülyéskedjék.
 
Tök sablonos a dramaturgia, miszerint a címszereplő szuperdisznót meg akarja menteni a gazdája, miközben egy lökött tévés műsorvezető és egy gátlástalan iparmágnás próbálja rátenni mohó mancsát szegény cocira, amit egy földalatti állatjogi szervezet is igyekszik megakadályozni.
 
Folyamatos "ez meg mi a sz@r?"-érzésem volt a film nézése alatt, ezért inkább arra törekedtem, hogy legalább a mindig briliáns Tilda Swinton és a direkt ripacskodó karakter szerepében is tökéletesen helytálló Jake Gyllenhaal játékára figyeljek. Főleg miattuk és a parádés vizuális effektusok miatt érdemes megnézni az Okját.
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó
süti beállítások módosítása