A Floridai álom rendezője pár éve azzal tűnt fel, hogy akkori filmjét kizárólag iPhone-okkal forgatta.
E műve is feszegeti a formai és tartalmi határokat, vagyis kb. mindent újraértelmez, amit a hagyományos filmkészítésről gondolunk. Nincsenek megszokott beállítások, a történet sem különösebben vezet sehova, sokkal fontosabbak a pillanatnyi helyzetek, a futó benyomások és persze a szereplők, akik ez esetben is a társadalom perifériáján élő vagy átlagemberek, akik nem csinálnak semmi különöset, egyszerűen csak élik a mindennapjaikat.
Nyilván Sean Baker sem találta fel a spanyol viaszt, mindössze kilépett az aktuális keretek közül, ahogy előtte mások is megtették, pl. Spielberg és Lucas generációja a 60-es évek közepén, amikor szakítottak az addig uralkodó stúdiórendszerrel és megteremtették "Új Hollywoodot".
Engem különösebben nem érintett meg ez a film, de kétségtelen, hogy roppant eredeti, spontán, a gyerekszereplők sem annyira idegesítőek (mert nem mórikálják magukat), Willem Dafoe pedig tényleg egy szemeteskukát is el tudna játszani.
