Számos sorozat és film vágója, Emer Reynolds, tavaly készítette el a Voyager-1 és -2 "űrrebocsátásáról" szóló egész estés dokumentumfilmjét, ami egybevágott a nagyszabású NASA-projekt 40. évfordulójával. 

Az emberiség (szerintem) eddigi legnagyobb tudományos projektje 1977. augusztus 20-án vette kezdetét, majd szeptember 5-én folytatódott, amikor fellőtték a két űrszondát, melyek feladata a naprendszer bolygóinak tanulmányozása volt, de ezen kívül van még egy céljuk: a rakterükben tárolt aranyszínű lemezen az emberiség üdvözletét hordozzák.
Napjainkban a két szonda már több mint 17, ill. 21 milliárd kilométerre jár a Földtől, átléptek a naprendszer határát, és immár a csillagközi térben haladnak (hogy eljussanak oda, ahová még senki nem merészkedett).

A film végigköveti a terv megszületését a kezdetektől egészen a kilövésekig, archív felvételeken mutatja be, ahogyan a szondák elérik a külső bolygókat, eközben pedig a program egykori munkatársai mesélnek érdekes és izgalmas részleteket. Fontos kiemelni, hogy Carl Sagan is megjelenik korabeli videókon, hiszen a híres csillagász és "tévétudós" maga is alaposan kivette részét a programból.

Aki látott már életében Discovery Channeles vagy National Geographicos dokumentumfilmet, az ebben sem fog csalódni, de persze maga a téma az, ami eladja ezt a szinte felfoghatatlan jelentőségű, fantasztikus történetet.

A program hivatalos oldala: https://voyager.jpl.nasa.gov/

A 2014-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt komikusról az HBO számára Marina Zenovich készített egész estés dokumentumfilmet. A hölgy gyakorlott dokurendező, és a híres komédiások sem állnak távol tőle, hiszen nevéhez fűződik a Richard Pryorról szóló produkció is, szóval nála megfelelő kezekben volt a projekt.

Ugyanakkor mi az, amit Zenovich hozzá tud tenni Robin Williams életéhez és életművéhez? Mit tud kihozni belőle? Hát... igazából előbbihez semmit, utóbbiból pedig nem túl sokat. Viszont! Ez közel sem azt jelenti, hogy a film rossz lenne, mert nem az, csak éppen nincs benne semmi olyan, amit egy akármilyen átlagos életrajzi dokumentumfilmben ne láttunk volna már korábban.

Többek között Billy Crystal, Steve Martin, Whoopi Goldberg, Pam Dawber és sokan mások mesélnek Robin életéről és munkásságáról, hallhatjuk, hogyan élte meg John Belushi halálát, megtudhatjuk, milyen csendes és befelé forduló volt, amikor nem szerepelt, és hogy milyen magas hőfokon égett, amikor viszont közönség elé léphetett.

Marina Zenovich a jól bejáratott módszerrel készítette el hát filmjét, ami tulajdonképpen bárkiről szólhatna, hiszen a megszokott dokus eszközök működnek, ahogyan kell. Ami némileg kiemeli az alkotást az átlagból, az Robin Williams személye és halála, ami nem volt még annyira régen, hogy ne váltson ki érzelmeket mindazokból, akik szerették őt és a filmjeit.

Az Utóhatás az előző rész közvetlen folytatása, tehát a történetszál és a szereplők szinte ugyanazok, de felbukkan egy új figura is Henry Cavill alakításában, aki amúgy a film egyik kellemes meglepetése, hiszen a bajszos ügynök karaktere igen jól áll a színésznek, főleg az után, hogy kiderül, kiféle-miféle.

Cruise természetesen ugyanúgy rohan, mint az őrült, közben ugrik-esik (csontja törik), lő, rúg, most pluszban ejtőernyőzik és helikoptert is vezet, de ahogy a Titkos nemzetben, mintha most is kissé visszafogná már magát, ahogy közeledik a 60-hoz.

A korábbiakhoz hasonlóan megint csak ismételni tudom magamat, miszerint a cselekmény kizárólag az akciójelenetek közti rövid átmenet miatt van, de azért megkapjuk a jó kis átverős, becsapós, megtévesztős fordulatokat, és Benji is végre maszkot húzhat a fejére.

Most, hogy mind a hat részt láttam, elmondhatom, hogy nekem személy szerint a harmadik film tetszett a legjobban.

Dübörög a M:I-széria, amit lehetetlen (höhö) megállítani, a Titkos nemzet alcímű résszel pedig már a kínaiak (Alibaba Group) is elkezdték tolni a pénzt a franchise-ba, hiszen ami bevételt hoz, az jó üzlet, márpedig Kína akkora piac, amit vétek lenne parlagon hagyni.

Christopher McQuarrie (aki amúgy Oscart nyert a Közönséges bűnözők szkriptjéért) nem túl rutinos rendező, ám hamar belejött a dologba, ugyanakkor annyira markáns stílusa, mint J.J. Abramsnek, John Woo-nak, és pláne Brian De Palmának, nincsen, ám ez nem jelentett számára problémát, főleg úgy nem, hogy már évek óta dolgozik Cruise-zal (Jack Reacher, a Valkűrt és A holnap határánt pedig írta), így azóta az ügyeletes M:I-rendező, ill. az egyetlen, aki több részt is tető alá hozott.

McQuarrie a forgatókönyvért is felelt, de hát nyilván az is a főnök szája íze szerint íródott, ettől eltekintve leginkább a Fantom protokolhoz hasonlítható a történet, ami amúgy megint faforgács-egyszerűségű, és ezúttal is szimpla átkötő elem a bősz akciózások között.
Nagyobb szerepet kap viszont Benji (aki szinte lassan túlnő Hunton), a kiváló Sean Harris személyében pedig egy újabb kőarcú rohadékkal gazdagodott a főgenyák sora.

Tom Cruise viszont határozottan elkezdett öregedni, mert mintha 53 évesen már nem tudott volna úgy pattogni, mint néhány évvel korábban. Jó, azért egy repülőgépes és motoros akció kedvéért összekapta magát, de érezhetően már nem vállalt annyit és úgy, mint korábban. Egy jelenetben pl. át akar vetődni egy autón, de rosszul érkezik, és ugyan poénra veszik a figurát, de ez szerintem egy ironikus kikacsintás, hogy bizony az elnyűhetetlen akciósztár már a B oldalt karcolja.

Ki gondolta volna, hogy Tom Cruise a negyedik M:I mozit olyan rendezőre bízza, aki addig nem forgatott élőszereplős, pláne akciófilmet? Jó, azért Brad Bird mégis csak elkészítette pl. a Szuper havert, A Hihetetlen családot vagy a L'ecsót, szóval ért a szakmához, de azért az animáció mégis kissé más terep, ám ahhoz képest igen tisztességesen helytállt a Fantom protokollal.

A történetre megint nem érdemes túl sok bitet pazarolni, legyen elég annyi, hogy már maximumon pörög a kaszkadőr Tom Cruise, és a cselekmény abszolút csak arra van, hogy összekösse az őrültebbnél őrültebb akciójeleneteket, melyek közül egyértelműen a Burj Khalifán való lengedezés viszi a prímet.

Az eddigiekhez képest megint sikerült új stílust vinni a sorozatba, ami ez esetben krimit jelent, amiben viszont felbukkan, ill. főszerepet is kap a feszültséget enyhítő humor, mégpedig az előző részben megismert Benji személyében. Szerencsére szó sincs Jar Jar-i vagy Dredd bíró-féle Fergie mélységű idegesítő és stílusidegen rajzfilmhumorról, Benji nem nyomja fullba a kretént, ennélfogva sem Ethan Huntot, sem a történet komolyságát nem borítja be; ugyanúgy kiveszi a részét az akciózásból, mint az új fiú, ill. lány.

A főgenyákat ezúttal Michael Nyqvist és Léa Seydoux alakítja, a Huntot üldöző orosz rendőrt viszont szerintem nyugodtan ki lehetett volna hagyni, mert nem sok vizet zavar és a történetet sem igen viszi előre.

Dinamikájában és stílusában még mindig a harmadik rész a legjobb, de ez az epizód közvetlenül ott liheg a nyomában.