Minden sikeres férfi mögött egy nő áll, ám ez a film nem csak erről szól, hanem A NŐ-ről, az archetípusról, aki mindig alárendeli magát a férfiközpontú társadalomnak, az ő férfijának, aki lehet a férje, a fia, a bátyja, stb.; a lényeg, hogy egy nő sosem kap egyenlő bánásmódot, fizetést, stb., ahogy pedig megérdemelné. Mert ő "csak" a "gyengébbik nem".
Nem számít, hogy irodalmi munkásságot elismerő Nobel-díjról van szó, ahogy e mozi sztorijában, de beszélhetünk a NASA-tudós Margaret Hamiltonról is, akinek elévülhetetlen érdemei voltak az Apollo-programban, és még annyi más nőről, akiről senki nem hallott. Csak mert nem férfiak. Sokat mondó tény, hogy a Nobel-díjat 120 év alatt majdnem ezer (935) személy kapta meg, ebből pedig csupán 52 nő. Tessék kicsit elgondolkodni ezen.
Glenn Close és Jonathan Pryce párosa csodálatosan működik együtt, apró rezdülésektől a harsány kitörésekig a színészi spektrum minden pontját átjárja az alakításuk. Az elmúlt évekből kb. csak Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva jut eszembe, akik elérték ezt a magas szintet a Szerelem című filmben.
Nagy kérdés, hogy Glenn Close már megint nem kapott Oscart, habár játéka vitán felül zseniális, nála ez a szint a megszokott. Megérdemelte volna a szobrot, de nyilván más szempontok is érvényesültek a zsűrizésnél, ami felülírhatott egy simán csak káprázatos előadást.
