Második esély

2019. április 06. 14:00 - Kővári György Márió

A rendőr Andreast és társát családi veszekedéshez hívják. Kiderül, hogy a lakásban egy ismert drogos bűnöző, Tristan, él a nőjével, egy szekrényben pedig elhanyagolt csecsemőt is találnak. Andreas úgy gondolja, az ilyen szülők nem érdemelnek gyereket, ennek eldöntése azonban nem az ő hatásköre. Nem sokkal később saját, hasonló korú kisfia bölcsőhalálban életét veszti, a férfi pedig sokkos állapotban lévő felesége és önmaga megnyugtatására merész lépésre szánja el magát: kicseréli halott gyermekét Tristanéval, ám ez olyan eseménysort indít el, amire Andreasnak egyre kevésbé van ráhatása.
 
Korrekt dán thriller, ami főleg az atmoszférájával nyomasztja a nézőt, de azért a történet is elgondolkodtató, hiszen ki dönti el, hogy ki alkalmas szülőnek és ki nem, ki "érdemel" gyermeket és ki nem? El lehet-e egyáltalán dönteni ilyesmit? Hogyan reagál egy szülő a gyereke elvesztésére? Hogyan működik a szülői ösztön és meddig hajlandó valaki elmenni azért, hogy megvédje a gyerekét?
 
A cselekmény folyamatos, a feszültség állandó, hiszen a néző végig sejtheti, hogy előbb-utóbb ki fog derülni az igazság, de vajon valóban Andreasnak van erkölcsileg igaza, még ha a törvény ezt másképp is látja? A történet végefelé egy csavar is új megvilágításba helyezi az eseményeket, ezzel is bonyolítva az addig sem egyszerű alaphelyzetet.
 
A húzónév kétségtelenül Nikolaj Coster-Waldau, aki rendben teszi is a dolgát, de érdemes megemlíteni a mellékszereplőket is: Nikolaj Lie Kaas (Tristan), Ulrich Thomsen (Simon), Maria Bonnevie (Anna) és May Andersen (Sanne).
 
Habár nem zseniális alkotás, ahhoz azért több kéne, de így is kiváló alapanyagot jelenthet egy amerikai remake-hez.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Dheepan - Egy menekült története

2019. április 01. 13:59 - Kővári György Márió

2015-ben nyerte el az Arany Pálmát Cannes-ban Jacques Audiard megrázó filmje, melynek középpontjában egy srí lankai menekült család áll.

Dheepan a Tamil Tigrisek nevű fegyveres lázadó alakulatban harcolt, de miután családja odaveszett a polgárháborúban, a férfinak elege lett, ezért elhatározza, hogy külföldre menekül. Összeakad egy nővel, aki egy fiatal lányt magához véve szintén el akarja hagyni a szigetállamot. Hárman együtt családnak hazudják magukat, így kerülnek Franciaországba. A beilleszkedést akadályozza, hogy a lakótelepet, ahol elhelyezik őket, gengszterbandák uralják, Dheepan pedig hamarosan egy újabb konfliktusba csöppen.


európai migrációs válság 2015-ben érte el a csúcsát, így adta magát, hogy a jelenséget a filmművészet is feldolgozza. Jacques Audiard mozija kizárólag menekült-oldalról ábrázolja a történetet, nincsen befogadói nézőpont, csak azt vizsgálja, hogyan megy Dheepan beilleszkedése, hogyan üldözi a múltja, milyen nehézségekkel kell új hazájában szembesülnie.


A majdnem két órás játékidő kicsit hosszú, de ez inkább a nyomasztó hangulat eredménye, nem a sztorié.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

A remény receptje

2019. március 30. 13:57 - Kővári György Márió

A Cirko film nemrég ingyen hozzáférhetővé tette online tékájának néhány tucat címét, melyek közül mintegy tizet választottam ki és töltöttem le. Ma este egy japán-német-francia koprodukciót láttam, ami a japán történelem egy olyan elhallgatott/elfeledett témájával foglalkozik, ami a nyugati világban minden bizonnyal tökéletesen ismeretlen.

Egy apró bódéban egy férfi évek óta dorayakit, japán töltött palacsintát készít és árul. Egy nap idős nő érdeklődik munka után, ám a főnök udvariasan elutasítja. A látogató később újra felbukkan és elmeséli, hogy évtizedeken át készített dorayakit, van is egy különleges töltelékreceptje, ennek hatására a férfi elgondolkodik, és mégis csak felveszi a Tokue nevű nénikét, ettől kezdve pedig minden megváltozik; az új töltelék csodálatos ízének hamarosan híre megy, fellendül az üzlet, ám idővel Tokue titka is kiderül.


A kibontakozó dráma középpontjában a "fejlett" világban szinte ismeretlen lepra áll, ami a második világháború után annyira komoly problémát jelentett Japánban, hogy a betegeket arra kényszerítették, hogy a társadalmon kívül, elkülönítve, zárt szanatóriumokban éljenek. Sokat mondó tény, hogy az ezt szabályozó, 1953-ban hozott törvény egészen 1996-ig érvényben volt.


Naomi Kawase rendezőnő nem csupán emléket állított a ma már 80-as éveikben járó betegeknek, már aki még él, de egyfajta megváltástörténetet is bemutatott, melyben hangsúlyt kap a szabadságvágy, azok az apró pillanatok, pl. a virágzó cseresznyefa látványa, egy frissen sült sütemény illata, egy fénysugár, kicsiny hangfoszlányok, stb., melyek fölött hajlamosak vagyunk elsikkadni, ám az elzárt betegek számára az egész világot jelenthették. Főhajtás és egyszersmind tiszteletteljes bocsánatkérés is ez a film.


A közel két órás játékidő nem tűnik hosszúnak, ám a cselekmény nagyon-nagyon lassú folyású, szóval a dinamikusabb, pörgősebb produkciókhoz szokott nézőnek bizonyos nem kevés türelemre lesz szüksége - már ha rá lehet őt venni arra, hogy végignézze Naomi Kawase alkotását.

Szerintem mindenképp érdemes, mert ma már felettébb ritkaságszámba mennek az ehhez hasonló, végtelenül egyszerű, de mélyen emberi filmek, melyek nem csupán szórakoztatnak, hanem szólnak is valamiről.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

After Life

2019. március 28. 13:54 - Kővári György Márió

Bevallom, nem ismertem Ricky Gervais munkásságát e sorozat előtt, de ebből a néhány órából is leesett, hogy zseni a pasas. Pontosabban: rendkívül érzékeny, tehetséges, szellemes, de közben iszonyú troll, és a legjobb komikusokhoz hasonlóan a humorban ő sem ismer tréfát.

Az angol kisvárosban élő Tony nemrég özvegyült meg, azóta szinte csak hálni jár belé a lélek. Öngyilkos gondolatok kínozzák, amin a pszichológus sem segít, a munkáját tessék-lássék látja csak el, ami a szívén, az száján módon, cinikus és szarkasztikus beszólásokkal borzolja a környezete idegeit, apja Alzheimer-kóros, egyedül a laptopján lévő, a felesége által felvett videók és a kutyája tartja még valamennyire az életben.

Nem tudom, mennyire építkezik "hozott anyagból", de Gervais nagyon elkapott valamit ezzel a rövidke, csupán 6, egyenként kb. fél órás epizódból álló szériával. Nyilván nem mindenki dolgozza fel így a gyászát, mint Tony, ezért nem is nevezehető tipikusnak, amit látunk, mindenesetre az a fájdalom, amit egy szeretett személy elvesztése okoz, sokaknak ismerős lehet, ahogy az útkeresés, fejlődés is, ami erre az időszakra jellemző. A hogyan tovább, az önmarcangolás, a "túlélő bűntudata", stb.
Mindez pedig fekete komédiaként, dramedyként tálalva, amiben egymást váltják az érzelmes jelenetek és a beszólások, ahogy Tony az őt körülvevőket kínozza azzal, hogy nem tesz lakatot a szájára, ám az emberek fel sem veszik a bunkóságát, hanem igyekeznek újra jó embert faragni belőle.

Kíváncsi vagyok, hogy a Netflix vállalja-e a folytatást. Szerintem érdemes lenne, mert több, ehhez hasonlóan mély emberi tartalomra volna szükség.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Tű, cérna, szerelem

2019. március 26. 13:53 - Kővári György Márió

Egy újabb indiai (francia koprodukció) film, aminek a magyar címében szerepel a szerelem szó, noha a történet nem igazán erre van kihegyezve, de az eredeti címmel nem tudtak volna mit kezdeni a nézők. Az ezerízű szerelem (eredetiben The Lunchbox - Az ételhordó) után itt van a Tű, cérna, szerelem, ami valójában Sir, vagyis Úr/Uram - és ez megint csak mennyivel kifejezőbb; egyáltalán nincsen szükség szájbarágós magyarázatra, hogy figyelj, hát itt erről lesz szó, szerelem, hö! Meg tű és cérna, mert a lány szabó/divattervező szeretne lenni, tetszik érteni, ugye?!

Ratna, a fiatal falusi özvegyasszony Mumbayban szolgál egy gazdag építésznél, hogy pénzzel támogassa húga tanulmányait. A nő és a férfi eleinte szigorúan munkakapcsolata lassú fordulatot vesz, ahogy Ashwin fokozatosan ráébred arra, hogy a világon csupán egyvalaki iránt érez bizalmat, ez pedig nem más, mint Ratna. Kapcsolatuk (?) elé azonban több akadály is gördül.

Nem, ez nem egy nyálas romantikus film, nincsenek nagy sírások és összeborulások, hepiendet se keressünk, és hiányoznak az indiai mozikra jellemző monumentális külsőségek, tánc- és dalbetétek is. Ez "csak" egy egyszerű, meghitt, kedves, melegszívű emberi történet, ami után már úgy vágyik a néző (én legalábbis biztosan) a rengeteg amerikai szuperbaromság és egymást halomra gyilkoló mozik után, akár egy falat kenyérre.

A mondanivaló tipikusan indiai (társadalmi szokások, elvárások és azok kihatásai az egyénre), de a nyugati néző számára is könnyen érthető a kritika.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott
süti beállítások módosítása