Néhány napja olvastam erről a filmről egy blogon, felkeltette az érdeklődésemet, ezért gyorsan rákerestem, hogy megnézhessem. Bár elég jártasnak gondolom magam a filmek világában, hiába titulálták a cikkben sikeresnek, bevallom, én még nem hallottam korábban erről a moziról. Annyira nem is kár érte.
Egy négyfős banda betör egy gazdag ember házába, ahonnan értékes smaragdokkal távoznak. Mielőtt elhagynák a tett helyszínéül szolgáló Görögországot, néhány napig meglapulnak, ám ez idő alatt nyomukba szegődik egy rendőr, aki hamarosan rászáll a csapat egyik tagjára, nem sokkal később pedig az is kiderül, hogy a felügyelő szintén a drágakövekre pályázik.
A társblog megállapításával, miszerint ez inkább krimi, semmint vígjáték, maximálisan egyetértek. Vannak ugyan komikus(nak szánt) jelenetek, melyek nyilván a feszültséget hivatottak enyhíteni, ám mivel az alapsztori és a dramaturgia sem erre van felépítve, kissé kilógnak a történetből. Ja, és nem is különösebben viccesek.
Ez lehetett a maga korának Szemtől szembenje két akkori szupersztárral, Jean-Paul Belmondoval és Omar Shariffal, akik állítólag remekül kijöttek a forgatáson, még Rómába is átlógtak egy alkalommal. Sharif valóban remek szemétláda, Belmondo pedig hozza azt a szokásos karaktert, amit általában látunk tőle az akciófilmjeiben.
Nem rossz A betörés, de nagyon eljárt felette az idő, legalábbis mai szemmel nézve, amikor minden sokkal gyorsabb és pergőbb, de persze nem is szabad összehasonlítani mondjuk egy Michael Bay-, vagy Halálos iramban-mozival, hiszen Henri Verneuil rendezése egy másik kor másik közönségének szólt, az 50 évvel ezelőtti nézők pedig bizonyára szájukat tátva ámuldoztak a szép görög tájak láttán és a film eleji látványos autósüldözésen (ami a kolléga szerint felülmúlta a Bullitt hasonló jelenetét. Nos, szerintem nem, de azért európai szinten elég dögös képsor, hála Rémy Julienne kaszkadőrlegendának).
Egy négyfős banda betör egy gazdag ember házába, ahonnan értékes smaragdokkal távoznak. Mielőtt elhagynák a tett helyszínéül szolgáló Görögországot, néhány napig meglapulnak, ám ez idő alatt nyomukba szegődik egy rendőr, aki hamarosan rászáll a csapat egyik tagjára, nem sokkal később pedig az is kiderül, hogy a felügyelő szintén a drágakövekre pályázik.
A társblog megállapításával, miszerint ez inkább krimi, semmint vígjáték, maximálisan egyetértek. Vannak ugyan komikus(nak szánt) jelenetek, melyek nyilván a feszültséget hivatottak enyhíteni, ám mivel az alapsztori és a dramaturgia sem erre van felépítve, kissé kilógnak a történetből. Ja, és nem is különösebben viccesek.
Ez lehetett a maga korának Szemtől szembenje két akkori szupersztárral, Jean-Paul Belmondoval és Omar Shariffal, akik állítólag remekül kijöttek a forgatáson, még Rómába is átlógtak egy alkalommal. Sharif valóban remek szemétláda, Belmondo pedig hozza azt a szokásos karaktert, amit általában látunk tőle az akciófilmjeiben.
Nem rossz A betörés, de nagyon eljárt felette az idő, legalábbis mai szemmel nézve, amikor minden sokkal gyorsabb és pergőbb, de persze nem is szabad összehasonlítani mondjuk egy Michael Bay-, vagy Halálos iramban-mozival, hiszen Henri Verneuil rendezése egy másik kor másik közönségének szólt, az 50 évvel ezelőtti nézők pedig bizonyára szájukat tátva ámuldoztak a szép görög tájak láttán és a film eleji látványos autósüldözésen (ami a kolléga szerint felülmúlta a Bullitt hasonló jelenetét. Nos, szerintem nem, de azért európai szinten elég dögös képsor, hála Rémy Julienne kaszkadőrlegendának).