Amennyire félrement a második rész, annyira menő lett a harmadik, ehhez pedig nem kellett más, csak J.J. Abrams, aki kiváló vérfrissítésnek bizonyult a széria számára.
Nem mintha olyan forradalmian tehetséges rendező volna (bár nem is kontár), de sokkal jobban érezte John Woo-nál, hogyan kell amerikai alapanyagból amerikai akciófilmet készíteni, még ha alapvetően ő is sokszor látott sablonokból építkezik.

Valahol itt hihette el Tom Cruise, hogy ő komolyan meg tudja csinálni azokat a nyaktörő mutatványokat, amik manapság, túl az ötödik x-en, szinte védjegyévé váltak (ha már színészkedni nem akar), és valahol itt, a M:I 3-nál alakulhatott ki az a tendencia is, hogy tulajdonképp nincsen épkézláb történet, csak valami vázlatszerűség néhány kulcsponttal, az egész cselekményt pedig nagyszabású akciójelenetek köré építik fel.

A végeredmény egy pörgős, szünet nélkül akció-özön, amit ügyesen elhelyezett - és ami fő - cseppet sem tolakodó poénok tarkítanak, ráadásképp pedig ott van Maggie Q is, aki végre nem csak biodíszlet, a mindig jó Lawrence Fishburne és Simon Pegg, de a pálmát vitán felül Philip Seymour Hoffman viszi, akinek karaktere ugyan szintén nincs agyonbonyolítva, tehetségének köszönhetően viszont köröket ver a második részben látványosan gonoszkodni próbáló Dougray Scottra. Lehet, hogy csak sima helyzetgyakorlat volt számára a szőke terrorista, de Hoffman zsenije bőven kihozta belőle mindazt, ami a figurából lehetséges.

Az eddig látott részek közül toronymagasan ez a legjobb.