Tremors 4. - A legenda elkezdődik

2017. augusztus 23. 12:10 - Kővári György Márió

Hogy legenda-e, azt erősen megkérdőjelezném, de az tény, hogy akármekkora baromság, az Ahová lépek...-sorozat képes megtartani azt a keveset, amit megmarkol, és ezzel nincs másképp a negyedik rész sem, ami a korábbiaktól eltérően western (!), amellett előzménytörténet, ami azt meséli el, hogyan találkoztak először az akkor még Rejectionnek nevezett Perfection városka lakói a földalatti szörnyekkel.


Michael Gross ismét visszatért, ám ezúttal egyik őse szerepében, aki száz évvel későbbi leszármazottjától eltérően itt még csak ismerkedik a fegyverekkel (aztán eléggé belejön, lásd a film végi golyószórózást).
A trükkök egész jók, bár kevés van belőlük, nyilván a vadnyugati díszletek és kellékek, jelmezek tették ki a büdzsé nagy részét, de a graboidok ugyanolyan ocsmányak, mint korábban (ill. később, ha a sztori kronológiáját nézzük).

Akad néhány szerény poén, a játékos hangulat viszont továbbra is takaréklángon ég, és persze hiányolni vagyunk kénytelenek a kő-papír-ollózást is.

Direct-to-videos produkcióhoz képest ez is elég korrekt film, ami a világot ugyan nem váltja meg, de jól illeszkedik a sorozatba.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4814750799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása