Női filmzeneszerzők

2016. december 28. 13:53 - Kővári György Márió

anu-tali.jpg

A filmzeneszerzést - is - hagyományosan férfi szakmának gondoljuk, egyszerűen azért, mert a komponisták között több a férfi, mint a nő. John Williams, Jerry Goldsmith, Ennio Morricone, Hans Zimmer, James Newton Howard, Alan Silvestri, Danny Elfman neve hallatán sokunk bólint elismerően, hogy aztán eldúdoljuk valamelyik szerzeményüket. De ki írta pl. a Csokoládé, esetleg a Batman - A rém álarca aláfestéseit? Vagy a Hősökét? Ez esetben alighanem bősz fejvakarás lenne a válasz, mivel nevezett produkciók zenéi mögött nem egy nagyágyú férfi komponista áll, hanem hölgy. Régóta tervezem, hogy egy cikkben megemlékezem a női filmzeneszerzőkről, és nem csak azért, mert érdemes tudni róluk (és mert más még nem írta meg), hanem mert ugyanolyan felejthetetlen pillanatokat képesek okozni műveikkel, mint férfi kollégáik.

Suzanne Ciani

suzanne_ciani.jpg

Ő az első női komponista, aki filmzenét írt egy nagy, hollywoodi produkcióhoz. Ciani klasszikus zenét tanult, aztán 1970-ben megismerkedett az elektronikus, azon belül is a számítógéppel készített zenékkel. Négy évvel később céget alapított, melynek élén tévéreklámokhoz szerzett aláfestéseket többek között a Coca-Cola és az AT&T megrendelésére. "Hobbiként" hangeffektusok szintetizátoros létrehozásával foglalkozott; nevéhez fűződik a kólásüveg felnyitásának és az ital kitöltésének sokak által ismert hangja.

1977-ben dolgozott a Star Wars filmzenéjén (hangeffektust készített ide is), 1980-ban pedig megkapta első megbízását egy "nagyfilm" zenéjének megírására (Csökke-nő).

Noha karrierje során mindössze három filmhez komponált muzsikát, szólóalbumai több évtizedet ölelnek fel, és számtalan díj - többek között Grammyk - büszke tulajdonosa is.

Shirley Walker

1013821.jpg

Walker szintén az egyik első női zeneszerző volt, aki nem asszisztensként, hanem saját, teljes jogú alkotóként kapott megbízásokat (pl. Menekülés Los Angelesből, Végső állomás 1-2-3.), persze, mint a szakmában sokan, eleinte ő is kiegészítő dallamokat írt pl. Hans Zimmernek, de dolgozott együtt John Carpenterrel és Basil Poledourisszal is.

Karrierjét 1979-ben kezdte, amikor Carmine Coppolának segített az Apokalipszis most zenéjét megírni, 1992-ben pedig megérkezett az első önálló felkérése (Semmit a szemnek). Többször dolgozott együtt a jellegzetes motívumairól híres Danny Elfmannel, pl. A Villám című tévésorozatban, de az 1989-es Batman-mozifilm zenei felvételeit is ő vezényelte. Walkernek szokása volt egyébként, hogy kompozícióit ő maga hangszerelte és dirigálta.

A képregények világa mindig is közel állt hozzá, így művei felcsendülnek pl. a Batman - A rajzfilmsorozatban, a Superman - A rajzfilmsorozatban, a Batman Beyondban, stb.

2006-ban hunyt el.

 Lolita Ritmanis

1dbe4f461c875c40a9a8e3a7f67478bf.jpeg

Ritmanis neve szintén ismerős lehet a képregényadaptációkat kedvelő nézők körében, hiszen dolgozott többek között a Teen Titans, a Justice League és a The Spectacular Spider-Man című animációs sorozatokban.

A lett felmenőkkel rendelkező hölgy gyerekkora óta zenél; gitáron és furulyán játszik, fellépett jazz- és klasszikus zenét előadó együttesekben is. Első dalát 11 évesen írta, 16 évesen pedig már bejárta a világot különböző turnékkal.

Los Angelesben a főiskolán hallgatótársa volt pl. Henry Mancini (Álom luxuskivitelben) vagy Lalo Schifrin (Mission: Impossible). Tanulmányai befejeztével a Warner Bros. és a Disney számára kezdett dolgozni, olyan kollégákkal, mint Michael Kamen, Shirley Walker, vagy Elliot Goldenthal. Eddig több mint 100 tévé- és mozifilm munkálataiban vett részt, pl. Halálos fegyver 4, X-akták, Robin Hood - A tolvajok fejedelme. 

Debbie Wiseman

400x300_fitandcrop.jpg

Wiseman az Egyesült Királyság leghíresebb női komponistája, aki mozgóképes munkái mellett óraadó professzor a londoni Királyi Zenei Főiskolán.
Karrierje a 80-as években indult, azóta zenei rendezőként, karmesterként, hangszerelőként, és persze zeneszerzőként is dolgozik - a leggyakrabban tévésorozatokban és -filmekben.

Rachel Portman

1280x720-b6r.jpg

Talán Rachel Portman a jelenleg leghíresebb női zeneszerző, aki szintén elég fiatalon, 14 évesen kezdett komponálni.

Főiskolai tanulmányait Oxfordban végezte, ahol diáktársai filmjeihez és színdarabokhoz szerzett aláfestéseket. Nem sokkal később a BBC és a Channel 4 számára kezdett dolgozni, ahol többek között megírta a nálunk is vetített The Storyteller című sorozat zenéjét.

Azóta több mint 100 filmben és szériában dolgozott, olyan rendezők mellett, mint pl. Jonathan Damme, Roman Polanski, Robert Redford, vagy Mike Newell, alighanem leghíresebb műve azonban a Lasse Hallström nevéhez fűződő Csokoládé.

Portman az első zeneszerzőnő, aki Oscar-díjat nyert; 1997-ben az Emmáért kapta a filmes szakma legrangosabb elismerését (ezen kívül van még két jelölése).

Wendy Melvoin és Lisa Coleman

139534-ca-0724-convers1-bwd.jpg

A szakmában és a magánéletben is egy pár Wendy & Lisa (vagy Girl Bros.) néven is ismert formáció az 1980-as évek elején kezdett dolgozni Prince-szel, ill. a művész zenekarával, a The Revolutionnel. Lisa zongorázott és vokálozott, Wendy pedig gitáron játszott. Kapcsolatuk Prince-szel annyira közeli volt, hogy az énekes Wendy ikertestvérével is randizott.

A Purple Rain kirobbanó sikere után további Prince-projektekben dolgoztak, ám egyre inkább érezték, hogy munkájuk ellenére a háttérbe szorulnak, így az évtized végére a saját útjukat kezdték járni. Első önálló albumukat 1987-ben adták ki, érdeklődésük pedig fokozatosan a tévé és film irányába fordult.

Legismertebb kompozícióik között megtalálható pl. a Hősök, a Jackie nővér (amiért Emmyt is nyertek 2010-ben), vagy a Carnivàle – A vándorcirkusz zenéje, ill. olyan mozifilmekben működtek közre, mint az Ilyen még nem volt, a SzexTett, vagy a Veszélyes kölykök.

 

loading...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr5512077953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása