A történet:

Hirtelenjében nem is emlékszem az elmúlt időszakból olyan háborús filmre, amiben egy mesterlövész személyén - ill. puskájának távcsövén - át láthattuk a történéséket, ebből a szempontból tehát Eastwood filmje unikumnak számít, ám abból már nem, hogy az iraki harcokat egy bizonyos karakteren keresztül mutatja be.

A megérdemelten rendezői Oscart nyerő A bombák földjén és a szintén Kathryn Bigelow által jegyzett Zero Dark Thirty elég magasra helyezte a lécet, és persze más alkotások is születtek a témában; ezekhez képest Eastwood mozija nem különösebben kiemelkedő, viszont nem is rosszabb náluk - sőt tulajdonképpen sok tekintetben ugyanolyan, mint azok, szóval ennyi erővel akárki megrendezhette volna a Mesterlövészt, sok különbséget nem tudnánk felfedezni. Ez nem egy tipikus Clint Eastwood-film, legalábbis nem teljes egészében, noha a rendező gyakran szerepeltet alkotásaiban magányos férfiakat, akik sokszor fegyverrel a kezükben tesznek rendet, és eközben/ezután a saját lelkiismeretükkel is el kell számolniuk.

Egy amerikai hős

Chris Kyle-t nem heroizálja túl a film, pedig rengeteg lehetőség lett volna rá, és nyilván lett is volna igény ilyesmire bizonyos körökben, ám Eastwood mégis inkább a valóság felé hajlott, persze a maga amerikai módján, és ezzel többet ért el szerintem, mintha direktbe nyomta volna a csillagos-sávos hősiességet.

Kyle rendkívül egyszerű ember, úgy is mondhatnánk: egy tipikus texasi tahó, akinek át van mosva az agya a szokásos háborús maszlaggal, aminek hatására komolyan elhiszi, hogy azzal szolgálja a hazáját, ha 12 ezer kilométerrel arrébb olyan embereket öl meg, akik csak amerikai befolyás nélkül kívánnak élni, és erősen meg van sértődve lepődve amikor a helyiek nem fogadják kitörő örömmel a megszálló felszabadító nyugati hadsereget.

Néhány éve készítettem egy interjút Hegedüs Péterrel Az én Amerikám című filmje kapcsán, amiben szerepelt egy iraki veterán katona, Jessie. Péter elmondta, hogy nem vitatkozott a sráccal arról, hogy kinek volt igaza a háborúval kapcsolatban, mert:

"Az ő igazsága az övé, de az nem az enyém vagy másé, hanem csak az övé. Bármit is mondtam volna neki, ő ezt gondolja, és én nem fogom tudni megváltoztatni a véleményét. Ő ebben hitt. Amit tett, azt azért tette, mert azt kellett, hogy tegye."

Chris Kyle-lal is ez a helyzet; úgy érezte, hogy el kell mennie, és tennie kell valamit, más kérdés viszont - és persze a filmben ennek nyoma sincs -, hogy az egész mögött egy mondvacsinált ürügy volt (Irak esetében a nem létező vegyifegyverek).

Hiába istenítik a katonákat a politikusok, nevezik őket hősöknek, attól még nem a szenátorok és képviselők vesznek oda a támadásokban és a harcmezőn, ellenben nagyon jól járnak a hadiiparból és újjápítésből stb.-ből származó pénzekkel - vagy csak buták, ill. a szavazatokért tepernek.

Idővel talán Jessie is rájön arra, hogy kihasználták, és csak ágyútölteléknek kellett, a hazaszeretetet pedig összetévesztette valami mással.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Átlagos a fényképezés (szokásos piszkossárga/szürke, alulszaturált színek az iraki helyszíneken), viszont sok az arcközeli a főszereplőről, és láthatunk néhány szubjektív plánt is a távcsöve "szemszögéből".

A feszültség és karakterfejlődés hasonló a hasonszőrű filmekhez, itt annyi plusz van, hogy Kyle személyes kihívásnak tekinti, hogy levadássza arab ellenfelét, aki ugyanolyan jó, mint ő, és persze megkapjuk a szokásos beilleszkedési nehézségeket is a békés mindennapokba (magas vérnyomás, lélekben nincs ott, idegeskedés apróságokon, zajokra összerándulás, a gyerekeknek apa kell stb.).

A realista stílusú harci jelenetek és a sérülések látványa nem von le különösebb konzekvenciát, nincs szó pl. a háború értelmetlenségéről, a film szimplán csak bemutat valamit, amiről a kényelmes karosszékeikben ülő amerikaiak odahaza csak annyit tudnak, amit a tévében látnak.

Persze erősen idealizált a történet, ahol a katonák az abszolút jófiúk, az irakiak pedig egytől egyig szemétládák.

A szereplők jók, főleg persze Bradley Cooper, aki alighanem élete egyik legjobb alakítását nyújtja, Oscart viszont szerintem ezért nem kéne kapnia, mert annyi azért nincsen benne. (Ha már itt tartunk, akkor a legjobb filmre való jelölés is csak a téma, nem pedig a minőség miatt van.)

Sienna Miller tisztességgel teszi a dolgát, de figyelemre méltó teljesítményt nem nyújt, annyira azért nincs kitalálva a karaktere, és persze nem is ő a központi figura.

Ez a film szerintem egyértelműen megrendelésre készült, azzal a céllal, hogy fenntartsa az amerikai háborús morált, hiszen amíg "hős fiaink a mi szabadságunkért harcolnak", addig sem kell pl. Detroitot kihúzni a csődből, megoldani több tízmilló amerikai egészségbiztosítását stb.

Minden tiszteletem Clint Eastwoodé, aki korát meghazudtoló módon vezényelt le egy igen korrekt filmet, ám ettől még az Amerikai mesterlövész mögött erősen az érezhető, hogy az USA közreműködésével történő fegyveres konfliktusok száma egyre csak nőni fog a világban, és arra készítik fel az embereket, hogy ne vitassák el ezek jogosságát és indokoltságát. A film jó, de erős fenntartásokkal kell kezelni.