A vulkános filmek kedvelt műsorkitöltő elemei az ócska olcsó tévécsatornáknak, de hébe-hóba feltűnik egy-egy komolyabb(nak szánt) darab a mozikban is, ezek viszont nem mindig sülnek el túl jól; úgy is lehetne mondani, hogy sosem, pedig a nézők nyilván kellemesen el tudnának szórakozni a pusztítás és rombolás láttán. A gond a legtöbbször az, hogy az ilyen produkciók túl sokat akarnak markolni, viszont egyik célt sem tudják maradéktalanul teljesíteni, vagy annyira eltolódnak az arányok, hogy öncélú effekt-orgia lesz a végeredmény.
A Dante pokla és a Tűzhányó között - túl azon, hogy néhány hónap különbséggel mindkettőt 1997-ben mutatták be - sok hasonlóság van, de alapvető különbségek is akadnak, mégpedig utóbbi javára. Közel sem remekmű, de ha választani kell, hogy Pierce Brosnan vagy Tommy Lee Jones mentsen-e meg, akkor inkább utóbbira szavazok.
Tovább
Talán nem sokan tudják, hogy az elnyűhetetlen hongkongi akciósztár, Jackie Chan eddigi 123 filmjéből 17-et maga rendezett, ám ez közel sem jelenti azt, hogy jó direktor lenne - olyan értelemben legalábbis, mint például egy Martin Scorsese, Tom Tykwer vagy Ang Lee, semmiképp sem az. Esetében sokkal inkább akciórendezésről van szó, vagyis két verekedés/lövöldözés/autós üldözés közé beilleszt némi történtet is, a cselekmény azonban sokszor kimerül annyiban, hogy az egyik zúzást átvezeti a másikba. Persze azért Jackie ügyel a körítésre, nagy hangsúlyt fektet például a komikumra, ami idővel védjegyévé is vált, ám ez sem teszi őt jó filmrendezővé, viszont ez nem is zavarja azt a generációt, ami Chan bunyós blődlijein nőtt fel, és ma is ugyanolyan örömmel nézi végig egy-egy klasszikusát, mint annak idején.
Tovább
Fékezhetetlen és A Sötét lovag - Felemelkedés ide, Eredet és Warrior oda, a Locke egy olyan film, amit nem hoztak be a magyar mozikba, hiába szerepel benne Tom Hardy. Az a tény, hogy az egész világon bemutatták, és sok dicséretet kapott, hidegen hagyja a hazai forgalmazókat, mondván: mi abban az érdekes, hogy egy ember másfél órán keresztül vezet, miközben végig telefonál? A magyar közönségnek nem való az ilyesmi, rajta, vegyünk meg inkább egy Asylumot, az kell a népi manikűrnek! Steven Knight mozija nem fog filmtörténelmet írni, de kétségtelen, hogy érdekes monodrámát készített.
Tovább
Fehér madár a hóviharban, szabad fordításban így lehetne nevezni magyarul Gregg Araki legújabb filmjét, amit eléggé szerencsétlen módon közel azonos időben mutattak be a nagyközönség előtt, mint a hasonló témájú Holtodiglant, ezért aztán nem sok sansza volt Fincher mozija mellett labdába rúgni. Kevéske pozitívumai közül leginkább az emelhető ki, hogy Shailene Woodley ledobja magáról a textilt. Többször is. A többi azonban kapufa.
Tovább
