A legtöbb filmes szakembertől eltérően George Lucast fiatalon nem különösebben érdekelték a filmek. Sok más gyerekhez és fiatalhoz hasonlóan ő is eljárt persze moziba, de jövőjét inkább autóversenyzőként vagy könyvillusztrátorként képzelte el. Tizenhetedik születésnapja előtt egy nappal azonban minden megváltozott Modesto mellett egy országúton. „Balra fordultam a kocsimmal, és belém rohant egy fickó.” – meséli Lucas. „Amikor kihúztak a roncsból, nem lélegeztem, nem volt pulzusom, mindenki azt hitte, végem van.” A fiatalember négy hónapig lábadozott, ezt követően megszállottan olvasni kezdett, és bújni kezdte a különféle ősi népek legendáit, melyek a jó és rossz harcát mutatják be. Korábban erősen közepes jegyei rohamosan javulni kezdtek, végül felvették a USC (University of Southern California) filmes szakára. Évekkel később, első játékfilmje, a THX 1138 munkálatai alatt Lalo Schifrinnel, a film zeneszerzőjével beszélgetett. Elmondta, amiből később az American Graffiti lett. „Azután”, folytatta, „egy Flash Gordon-filmet akarok csinálni.” Ez a rövid mondat volt az első utalás arra a vállalkozásra, amelyből a Csillagok háborúja-mítosz kinőtte magát.

Stephen Hawking korunk egyik legismertebb tudósa. Nevét jó eséllyel még az is ismeri, aki az elméleti fizikáról és a kozmológiáról semmit nem tud. A mai is aktív, 72 éves professzor élete szinte ordított a nagyvászon után, furcsa módon azonban, egyetlen tévéfilmes adaptáció kivételével (melyben Benedict Cumberbatch volt a címszereplő), senki nem vállalta életének megfilmesítését.

10 évvel a BBC produkciója után James Marsh rendező elhatározta, hogy a szélesebb közönségnek is bemutatja Hawking életét, ehhez pedig a professzor volt feleségének, Jane Wilde-nak az életrajzi könyvét használta föl.

Vannak olyan antiszociális, különc zsenik, akiket általában mindenki utál, holott nem sokban különböznek másoktól, legfeljebb egy bizonyos területen tehetségesek vagy kiemelkedőek. Az ilyeneket a massza-társadalom igyekszik elnyomni és magába olvasztani, a saját képére formálni, nem véve tudomást arról, hogy sok esetben azok, akiktől a legkevésbé várnánk, nagy dolgokra hivatottak. A nem átlagosak - felismervén, hogy többek másoknál - általában magányra, meg nem értésre, nem ritkán pedig üldöztetésre vannak kárhoztatva, amikor viszont valami forradalmi dolgot visznek véghez, a világ nem győz nekik hálálkodni.

Alan Turing, brit matematikus is ilyen ember volt, aki a kódfejtés területén produkált kimagaslót, mégis, 1954 nyarán - állítólag - öngyilkosságot követett el, ami - vélhetően - azért történt, mert homoszexualitását az akkori törvények értelmében bűncselekménynek minősítették, a férfi pedig a börtön helyett a hormonkezelést választotta. Nem mellesleg Turing volt az, aki a második világháború alatt megfejtette a hírhedt német rejtjelező-berendezés, az Enigma kódolását, és lefektette a modern komputertechnika alapjait.

Az I Origins rendezőjének, Mike Cahillnak debütáló játékfilmje szintén minimálsci-fi volt, pontosabban: annak "álcázott" kamaradráma, mert bár a tudományos-fantasztikum végigkíséri a történetet, a cselekmény alakításában relatíve kis szerepet kap. Ezzel együtt persze érdekes az alapfelállás, amivel akár egy Robert Charles Wilson-regényben is találkozhatnánk, de a lényeg, hogy Cahill és alkotótársa, a színész-író-producer Brit Marling - hasonlóan a Coherence-hez - szintén a párhuzamos világok lehetőségén gondolkodott el, igaz, multiverzum létrehozása helyett megelégedtek a Föld megduplázásával.

2014 egyik legjobb(nak mondott) filmje sokban hasonlít a Vérző olajra, a Közösségi hálóra, vagy a Fekete hattyúra. Ahogy előbbi nem a kőolajról, a második nem a Facebookról, utóbbi pedig nem a balettről szól, úgy a Whiplash sem a dobolásról. Damien Chazelle produkciója sokkal inkább azt vizsgálja, hogy az ember mit képes megtenni azért, hogy elérje a célját, persze könnyen lehet, hogy a rengeteg lemondás és áldozat sem elég, ha nincs meg benne az a bizonyos plusz. Ebből a szempontból a Whiplash nem bizonyul annyira unikálisnak vagy újszerűnek, hiszen az említetteken kívül számtalan film foglalkozott már ezzel a témával, ami viszont mégis kiemeli a hasonszőrű mozik sorából, az a két főszereplőnek, a remek fényképezésnek és vágásnak, na meg a kiváló zenének köszönhető.