Néhány hónapja - hadd fényezzem magam egy kicsit - az év legolvasottabb bejegyzését (több mint 20 ezer megtekintés) hoztam össze, amikor Szántó György kaszkadőrrel készítettem interjút. Gyuri a beszélgetés során megemlítette, hogy ő és Roland nevű fia is dolgozott a Spectral című filmben. A Netflix által Magyarországon forgatott scifinek múlt hétvégén volt a premierje, így adta magát, hogy írjak róla.
Ez a talán kevéssé ismert francia-kanadai-luxemburgi scifi-rajzfilmsorozat nálunk a Megamax nevű tévécsatornán volt látható, emellett a két évados, összesen 26 részes széria DVD-n is ki van adva. Nem semmi, ahhoz képest, hogy pl. népszerűbb, híresebb produkciók gyakran nem jelennek meg. Elsőre nekem Az idő urai, Az elsüllyedt világok és kicsit az Avatár - Az utolsó léghajlító ugrott be Emmanuel Gorinstein, Alexandre de La Patellière és Mathieu Delaporte alkotásáról, majd az, hogy az egész egy óriási Star Wars-nyúlás.
Misztikus ikersztori, ami simán beillene egy Stephen King-regénynek is. A maga idejében nagyot üthetett a film, hiszen akkoriban még újdonságnak számíthatott az ilyesmi, mai szemmel nézve azonban bőven eljárt felette az idő, ráadásul 1972 óta már kismillió hasonló mozit forgattak (legutóbb pl. a Goodnight Mommyt), szóval aki látott már legalább egy ilyet, az látta A másikat is.