A történet főszereplője egy Doron nevű katona, aki visszatér az IDF (Izraeli Védelmi Erők) kötelékébe, hogy elkaphassa az állítólag halott, de mégis életben lévő terroristát, Abu Ahmadot. Kettejük macska-egér játékán keresztül bepillantást nyerhetünk egy évezredek óta szünet nélkül forrongó térség mindennapjaiba.

Túl a történelmi aktualitáson a széria olyan betonkemény feszültséget és hangulatot teremt, amihez képest az amerikaiak a kanyarban sincsenek az olyan produkcióikkal, mint pl. a 24, ami a Faudához képest - elnézést - lóf@sz cintányérral.

20 éves a Csillagközi invázió; Paul Verhoeven 1997-ben rendezte meg a bogárhentelő sorozat első részét, ezt követően viszont a folytatások színvonala egyre meredekebben kezdett zuhanni, a harmadik résszel pedig meg is érkeztünk a gödör aljára (éneklő űrmarsall... brrr...).

2012-ben egy japán anime-direktor vette kézbe a franchise-t, a végeredmény pedig egész korrekt lett. Shinji Aramaki idén újabb részt dirigált, ami az elődhöz hasonlóan szintén CGI, szóval a látvány ismét elképesztő, főleg annak tudatában, mennyit fejlődött 5 év alatt a számítógépes animáció (sokat).

A forgatókönyvet az első, második és harmadik részt is jegyző Ed Naumeier írta, de kárt szerencsére nem okozott (mint korábban), egyszerűen csak egy újabb mészárba helyezte Johnny Ricot, és mert nélkülük nincs Starship Troopers, felbukkan Carmen Ibanez és Carl Jenkins is, bár a jelenlegi történet szempontjából majdnem teljesen felesleges a karakterük (ergo a szereplésük öncélú). Van sok lövöldözés és némi vér, szex és erotika viszont semmi, ami pedig elvileg hozzátartozik az Csillagközi invázióhoz, minimum egy szép, meztelen nő képében.

Casper Van Dien visszatér legismertebb figurája hangjaként, és Dina Meyer, vagyis Dizzy Flores is feltűnik (ő ugye meghalt az első filmben, de nyugi, nem támad fel).
A történet közepes, a jelenetek szerintem rövidek, ha már a sztori ennyire átlagos és szétaprózódó, akkor az akciók lehettek volna hosszabbak, de azért nagy baj nincs.

Érdekesség, hogy a végefőcímet Basil Poledouris híres tétele, a Klendathu Drop kíséri, pontosabban annak hörgősmetál (!) verziója.

A digitálisan feljavított képminőség eszméletlen, a 3D sem zavaró, bár nem olyan látványos, mint egy eleve térhatásúnak felvett produkció. További jó hír, hogy az eredeti magyar szinkronnal nézhető a film, viszont nem a rendezői, hanem a mozis változat, vagyis hiányoznak belőle az extra DVD-n lévő bónusz jelenetek, pl. a T-101-es chipjének átállítása, ahogy mosolyogni tanul, Kyle Reese cameoja, stb.