Tylko nie mów nikomu (Tell No One - Ne mondd el senkinek)

2019. május 18. 22:06 - Kővári György Márió

Egész Lengyelországot megrengette Tomasz Sekielski dokumentumfilmje, amely a katolikus papok gyerekmolesztálási ügyeivel foglalkozik.

Ahhoz, hogy megértsük, miért okozhatott a film ekkora vihart, ismernünk kell a katolikus egyház szerepét a lengyel társadalomban, minimum a XX. században. Lengyelországgal sokat labdáztak egymás között a nagyhatalmak, hol feldarabolták, hol megszállták, ez idő alatt pedig az egyház jelentette azt a stabil pontot, amire a meggyötört nép mindig számíthatott. Ahogy a filmben is elhangzik: a szabadság sziklája. A papok hősök voltak. Szabadságharcosok.
Az évtizedek során az egyház és a papság mélyen beépültek a lengyel kultúrába - ezek után próbálja meg valaki azt mondani egy hívő lengyelnek, hogy a hőse szexuális ragadozó...
Nyilván nem mindegyik, mégis a film aggasztó jelenségeket tár fel, a legsúlyosabb vádja pedig az, hogy a lengyel katolikus egyház vezetői éveken át egyszerűen letagadták vagy tudatosan próbálták eltitkolni a különféle zaklatási eseteket.

Annyiban különleges és formabontó a film, hogy - szembemenve a megszokott dokus eszközökkel - kevés beszélő fejet látni, ehelyett sok a rejtett kamerás felvétel, az író-rendező ugyanis több, gyerekként szexuálisan bántalmazott, immár felnőtt szereplővel keresett fel idős, visszavonult papokat, hogy szembesítse őket a tettükkel és az áldozataikkal.
Megindító látni, ahogy egy nő a találkozó után feldúltan rohan a nyugdíjas papok otthonául szolgáló ház folyosóin, majd zokogásban tör ki az utcán.

Konklúziója, "naaaagy" mondanivalója nincsen a filmnek, de bőven elég az is, hogy ennyire naturális módon mutatja be a témát. A két órás időtartam talán kicsit hosszú, de szerencsére nem válik unalmassá, negatívumként pedig azt lehet felhozni, hogy néhány jelenet alatt direkt hatásvadász zenével erősítik a drámát, ami felesleges, mert így is elég durva, amit látunk.
Szólj hozzá!

Fermat szobája

2019. május 08. 12:57 - Kővári György Márió

Négy matematikus meghívást kap egy Fermat nevű ismeretlentől, hogy együtt hódoljanak a trükkös feladványok iránti szenvedélyüknek. A helyszín egy elhagyatott gabonaraktár, ahol a házigazda kényelmes szobát rendezett be vendégeinek, hamarosan kiderül azonban, hogy Fermat nem az, akinek hitték, a feladatok megoldásán pedig az életük múlik, hiszen a mobil eszközön érkező kérdésekre szinte azonnal kell válaszolni, időtúllépés esetén pedig a falak egyre közelebb húzódnak, így alig egy órájuk marad, mielőtt halálra préselődnének.

Kicsit A kocka, kicsit Agatha Christie Tíz kicsi indiánja, kicsit Teljesen idegenek, kicsit Az őslakó, kicsit Fűrész, szóval afféle minimál kamara-thriller, kevés szereplővel, egyetlen helyszínnel, de feszült alaphelyzettel és folyamatos suspense-szel.

A végeredmény korrekt, ám az amerikai zsánerhez szokott közönség talán nem találhatja elég "keménynek" a produkciót, és ami azt illeti, nem csak ebben akadnak hiányosságok, hanem a karakterek közötti viszonyokban és főleg a motivációkban, melyek kidolgozottak ugyan, de eléggé egyszerűek.
Az sem túl szerencsés, hogy bizonyos információkat muszáj volt szóban elmondani (ezek nyilván a nézőket célozzák, bár előreviszik a cselekményt is), ez pedig kissé teátrális hangulatot kölcsönöz a látottaknak.

Felemás a film; remek az alapötlete, a színészek is jók, képileg sem válik unalmassá, kiváló atmoszférát képes teremteni, csak itt-ott suta egy kissé, ám még így is bőven olyan szintet képvisel, ami mögött sok más alkotás elbújhat, ill. megmutatja, hogy kevés pénzből is lehet valami érdekeset, nem mindennapit készíteni.

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

Our Planet / A mi bolygónk

2019. május 07. 11:00 - Kővári György Márió

Aki figyelemmel kísérte az elmúlt évtizedek természetfilmjeit, és különösen a David Attenborough nevével fémjelzett BBC-s produkciókat, észrevehette, hogy az idő előrehaladtával mind nagyobb hangsúlyt kaptak az emberi tevékenység természetkárosító hatásaira való utalások.

Nincs ez másképp a Netflix Our Planet című sorozatában sem, és bár a 10 részes széria nem erre, hanem a Föld természeti kincseinek, flórájának és faunájának bemutatására koncentrál, a legendás brit tévés narrációja szinte minden jelenetben közöl valamilyen szomorú tényt, hogy pl. egy hajdan volt erdőből mennyi maradt mára, esetleg hány vadon élő példány található még egy-egy állatfajból - és hogy mindennek az aránytalan mértékű erdőirtások, a túlvadászás és -halászás az első számú oka, csakúgy, mint a globális felmelegedés.

Ki gondolta volna pl. az Élet a FöldönAz élő bolygó, vagy Az élet megpróbáltatásai idején, hogy egyszer ez a téma is szerves része lesz egy ismeretterjesztő sorozatnak...

A lényeg, hogy azok a "vádak", melyek szerint az Our Planet a szépségeket helyezi fókuszba, ezzel azt a látszatot keltve, mintha "minden rendben volna", nem állják meg a helyüket, sőt a látottak még jobban rádöbbenthetik a nézőket arra, hogy ez a sok szépség eltűnőben van - vagy már meg is semmisült - miattunk.

Nyilván nem nagy kunszt bemutatni a természet csodáit - már ami megmaradt belőlük -, hiszen a NatGeo és a BBC is régóta "ebből él", e téren valóban nincs radikális változás, ugyanakkor a technika fejlődésével - nagyfelbontású, 4k-s, sőt 8k-s kamerák, drónok, időzítők, számítógépes animációk, stb. segítségével - korábban sosem látott, lélegzetelállítóan szép képsorokkal és beállításokkal juthatunk el oda, ahova másképp szinte lehetetlen volna.

Noha ez az idézet egy másik szériából való, de David Attenborough szavai ez esetben is aggasztóan aktuálisak:

Ahelyett, hogy az emberi népesség javára
próbáljuk szabályozni a környezetet,
talán eljött az ideje annak,
hogy a természet túlélésének érdekében
szabályozzuk az emberi népességet.

 

Sajnos, odáig jutottunk, hogy ez most mindennél fontosabb és sürgősebb.

Szólj hozzá!

Sarkvidék

2019. április 25. 14:08 - Kővári György Márió

Lehet, hogy Leonardo DiCaprio A visszatérő, az viszont biztos, hogy Mads Mikkelsen a túlélő.

Talán nem butaság Leo Oscar-díjas alakítását felhozni példának, de ha már itt tartunk, akkor nyugodtan ide sorolhatjuk Robert Redford Minden odavanját is, sőt azt még inkább, hiszen az is a puszta túlélésről szólt, nem pedig a hatásvadászatról. Ebben pedig a Sarkvidék sem nyújt kevesebbet.


Egy magányos férfi tengődik a jeges pusztaságban. Segélykérő adásai hatására egy nap mentőhelikopter jelenik meg, ám az erős szélben irányíthatatlanná válik és lezuhan. A pilóta meghal, ám egy nő életben marad, de súlyosan megsérül, nem képes kommunikálni. A férfi lehetőségeihez képest lelkiismeretesen ápolja a sebesültet, a roncsban talált térképet tanulmányozva pedig rövidesen eldönti, hogy mindkettejük túlélése érdekében elindul egy bázis felé, miközben a nőt összeeszkábált szánkón húzza maga után.


Ennyi a történet, pontosabban a cselekmény. Lényegében Mads Mikkelsen megy a hóban és húzza maga után a nőt. Igen ám, de ez az egyszerűnek tűnő sztori a legembertpróbálóbb kalanddá nő, ahogy az elemek, egy éhes jegesmedve és a kegyetlen terep újabbnál újabb akadályokat gördít a főhős elé. Így válik a film egy szimbolikus hőstörténetté, melynek alapvetése, hogy az embert meg lehet ölni, de legyőzni sohasem, mert az élni akarás hallatlan lelki és testi erővel képes felruházni.


Mads Mikkelsen zseni, aki bármit el tud játszani, így minimális dialógussal is képes gond nélkül elvinni a hátán a produkciót.

Meg kell említeni a zenét és az operatőri munkát is, hiszen mindkettő alaposan kiveszi a részét abban, hogy a Sarkvidék szavak nélkül, szinte tényleg csak képekkel és hangulatokkal operáljon és hozzon létre valami nagyon emberit.
Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott
süti beállítások módosítása