Ahhoz, hogy megértsük, miért okozhatott a film ekkora vihart, ismernünk kell a katolikus egyház szerepét a lengyel társadalomban, minimum a XX. században. Lengyelországgal sokat labdáztak egymás között a nagyhatalmak, hol feldarabolták, hol megszállták, ez idő alatt pedig az egyház jelentette azt a stabil pontot, amire a meggyötört nép mindig számíthatott. Ahogy a filmben is elhangzik: a szabadság sziklája. A papok hősök voltak. Szabadságharcosok.
Az évtizedek során az egyház és a papság mélyen beépültek a lengyel kultúrába - ezek után próbálja meg valaki azt mondani egy hívő lengyelnek, hogy a hőse szexuális ragadozó...
Nyilván nem mindegyik, mégis a film aggasztó jelenségeket tár fel, a legsúlyosabb vádja pedig az, hogy a lengyel katolikus egyház vezetői éveken át egyszerűen letagadták vagy tudatosan próbálták eltitkolni a különféle zaklatási eseteket.
Annyiban különleges és formabontó a film, hogy - szembemenve a megszokott dokus eszközökkel - kevés beszélő fejet látni, ehelyett sok a rejtett kamerás felvétel, az író-rendező ugyanis több, gyerekként szexuálisan bántalmazott, immár felnőtt szereplővel keresett fel idős, visszavonult papokat, hogy szembesítse őket a tettükkel és az áldozataikkal.
Megindító látni, ahogy egy nő a találkozó után feldúltan rohan a nyugdíjas papok otthonául szolgáló ház folyosóin, majd zokogásban tör ki az utcán.
Konklúziója, "naaaagy" mondanivalója nincsen a filmnek, de bőven elég az is, hogy ennyire naturális módon mutatja be a témát. A két órás időtartam talán kicsit hosszú, de szerencsére nem válik unalmassá, negatívumként pedig azt lehet felhozni, hogy néhány jelenet alatt direkt hatásvadász zenével erősítik a drámát, ami felesleges, mert így is elég durva, amit látunk.
