Őszintén szólva, sosem tartottam Antoine Fuquát jó rendezőnek, maximum biztos kezű iparosnak, aki jól hozza azt a szintet, amire a tudása alapján alkalmas. Így volt ez szinte az összes filmjében, és ne tévesszen meg senkit, hogy Denzel Washington Oscart nyert a Kiképzésért, mert az nem a színészvezetői képességeken múlott.

Fuqua munkássága sokkal inkább az olyan produkciókon mérhető le, mint a Gyilkosok gyilkosa, A Nap könnyei vagy A védelmező. Nevezettek mind nézhető, de könnyen feledhető akciószösszenetek, viszont ezek alapján elmondható, hogy a rendező a tragikus sorsú, magányos férfihősök, harcosok szakértője, így nem meglepő, hogy őt kérték fel egy hasonló karakterű bokszoló történetének elmesélésére.

A végeredmény nagyjából ugyanaz, mint korábban, ám szerencsére a középszerű kliséhalmazt ezúttal is a remek színészek teszik fogyaszthatóvá.

Bár az ún. bosszúmozik nem ezzel a filmmel kezdődtek, mégis szinte összeforrt a műfajjal, amit annak is köszönhet, hogy a '70-es, '80-as években az Egyesült Államok nagyvárosaiban, pl. New Yorkban, aggasztó méreteket öltött az utcai bűnözés. Természetes volt tehát, hogy Hollywood is feldolgozza a jelenséget, ezzel pedig "kitermeli" a magányos városi (anti)hősök archetípusát, mintegy lehozva a valóság talajára az addig csak a könyvekben és képregényekben tevékenykedő igazságosztókat.

"Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.", írta Hamingway Az öreg halász és a tenger-ben. E filozófia már megszámlálhatatlan könyv és film alaptézise volt az elmúlt évszázadokban, nem csoda hát, hogy Andy Weir is ezt választotta az utóbbi évek egyik legsikeresebb scifi-regényéhez, A marsihoz. Igaz, Mark Watney-t nem akarja senki elpusztítani, legfeljebb a vörös bolygó, de ahogy azt okosan megjegyzi a sztori végén: az ember egyik problémát oldja meg a másik után, és ha már elég problémát megoldott, hazajut. A könyv és az abból készült Ridley Scott-mozi tiszteletteljes főhajtás az emberi találékonyság és kitartás előtt.

Amikor az ember sorozatgyilkosokról hall, általában valamilyen amerikai killerre gondol, "hála" a különböző regényeknek, filmeknek, tévés szériáknak és iskolai lövöldözőkről szóló híradásoknak. A helyzet azonban kissé más; sorozatgyilkosok, vagyis olyan emberek, akik háromnál több áldozatot szednek, a világ minden táján előfordulnak, és persze nem a modern kor szülöttei, hiszen évszázadokkal korábban is előfordultak ilyen esetek.

Az "embervadászok" tehát régóta köztünk élnek, és bizony akármennyire is próbálta tagadni, bagatellizálni a Szovjetunió, alaposan meggyűlt a baja az azóta "rosztovi rém"-ként emlegetett Andrej Csikatiloval, aki 1978 és 1990 között tevékenykedett, áldozatai száma pedig meghaladja az ötvenet, de talán a hatvanat is.

1995-ben az HBO Pictures gyártott filmet a Csikatilo utáni, több éves nyomozásról.