Nem is emlékszem rá, láttam-e valaha filmet (pláne animét) arról, milyen érzés kisgyereknek lenni egy családban, ahol apa és anya is elfoglalt, ráadásul még egy kishúg is az ember "nyakába szakad", ami után már végképp semmi sem az, mint addig. Ezt a sajátságos állapotot kénytelen átélni Kun, akinek megszokott életét felborítja Mirai nevű kistestvérének érkezése. A fiúcska nem érti, szülei miért nem foglalkoznak vele annyit, miért "fontosabb" a jövevény. Kialakuló féltékenységét gyermeki hisztivel próbálja levezetni, ám a házuk kertjében hirtelen szembetalálja magát egy iskoláslánnyal, vagyis a már nagy Mirai-jal, ám ez csak a kezdet: Kun különös utazásokra indul, melyek során megérti, hogy a múlt eseményei hogyan vezettek el oda, ahol most van, és ezek milyen jelentéssel bírnak a számára.
Kicsit lassan indul be a történet, mert nagy hangsúlyt kapnak a körülmények, Kun személyiségének és az új helyzethez való viszonyának bemutatása. A cselekmény lényegében az ő fejlődését kíséri nyomon, ám teszi ezt szájbarágás nélkül, hitelesen, érthetően, egy kisgyerek szemein és értelmén keresztül, ami helyből meghatározza az egész filmet.
Láttam már szebb karakterdizjánt, ez nagyjából az átlagot hozza (mondjuk, egy Miyazakihoz képest), és néhány szimbólum megértéséhez talán japánnak kell lennünk, ám a mondanivaló és tanulság így is univerzális és érthető.
