Sok mindent lehet mondani a mai magyar "filmgyártásról", elsősorban persze rosszat, bár tény, hogy olykor becsúszik egy-két színvonalasabb alkotás, ám ha valóban értékes és jó magyar filmre vagyunk kíváncsiak, akkor mindenképp vissza kell mennünk az időben néhány évtizedet. Igaz, a hazai filmes kínálat ekkoriban sem tobzódott az ún. műfaji filmekben, pláne nem az olyanokban, amikkel a dekadens és imperialista nyugat mérgezte a lakóinak agyát, ám elvétve mégis készült valami olyan, ami pusztán a szórakoztatásra ment rá, esetleg egy alkotó kipróbálta magát egy bizonyos területen. Talán a Defekt is ilyen film lehetett a maga idejében, mert író-rendezője, Fazekas Lajos látott valami külföldi thrillert, és annyira megtetszhetett neki, hogy elhatározta: ő is csinál egyet.

Embert küldtünk a Holdra, megmásztuk a legmagasabb hegycsúcsot, és lementünk az óceán mélyére. Kevés dolog maradt felfedezetlen a világon, ám amióta ember él a Földön, van egy valami, ami azóta nem hagy nyugodni minket, hogy képesek lettünk értelmünkkel felfogni a minket körülvevő világot. Mivel megmagyarázni sehogyan sem vagyunk képesek, legfeljebb elméleteket tudunk kitalálni, és a vallás felé fordulunk, hogy valamiféleképpen mégis megpróbáljuk megérteni ezt a kegyetlen és rejtélyes dolgot, ami alól senki nem vonhatja ki magát, akármennyi pénze, hatalma és befolyása is van. Ez az, ami előtt minden és mindenki - ember, állat, növény, csillag, galaxis stb. - tökéletesen egyforma, és nem mellesleg az élet és a létezés legtermészetesebb velejárója, amit nevezhetünk akár elmúlásnak, megsemmisülésnek, pusztulásnak, végzetnek vagy megszűnésnek is. Ez a halál.

A halál sok helyütt számít tabutémának, amiről rengeteg kultúrában "nem illik" beszélni, sokan ízléstelennek tartják az ezzel kapcsolatos viccelődést, és kevés kivétellel mindenki fél tőle, noha tudják, hogy bármit tesznek, úgysem képesek elkerülni, mégis megpróbálnak nem tudomást venni róla, és minél jobban elodázni. Nagyon erős az ember életösztöne, szóval nem csoda, ha megpróbálja kijátszani a nagy kaszást (merthogy - mint oly sok mindent - a halált is antropomorfizálta...), ugyanakkor nekem meggyőződésem, hogy az emberek nem is annyira a halál tényétől rettegnek, hanem az úttól, ami odáig vezet; leginkább a fájdalomtól, de még inkább az ismeretlentől, mert nem tudják, mi van a "halál után" (már ha van bármi is). Tény, hogy eddig sem a vallás, sem a tudomány, sem semmi nem tudta kétséget kizáróan, egyértelműen leírni és meghatározni a halált (nem mintha akkora szükség volna rá...), ezért aztán sokan próbálnak mindenféle teóriát gyártani, csak hogy megnyugtassák magukat, és megteremtsenek valamiféle lelki kapaszkodót, amiben hihetnek, és amivel így már nem félnek annyira.

Darren Aronofskynak is van egy elmélete, amit ötvözött néhány vallás elemével, így született meg az ő verziója a halálról.

Az első filmről itt olvashatsz, a másodikról pedig itt.

Hogy 50, 60, sőt 70 éves alakok ugráljanak bazinagy fegyverekkel, miközben a leghajmeresztőbb akciókba keverednek, igen könnyen fordulhatna röhejes paródiába - még akkor is, ha nem ez lenne az alkotók szándéka -, hiszen ki tudna komolyan venni egy csapat lógó bőrű, vagy szemmel láthatóan szanaszét plasztikázott, az évtizedekkel ezelőtti dicsőségükben fürdőző veterán akciószínészt, miközben napjaink mozilátogatói már Bourne- és Halálos iramban-filmeken nevelkedtek.
Az a helyzet, hogy Sylvester Stalloneban és Arnold Schwarzeneggerben még megvan az a bizonyos plusz, ami képes bevinni a nézőket a vetítőtermekbe (legalább a mai 30-as, 40-es korosztályt), bár nyilván ők is érzik, hogy már igencsak a B-oldalt karcolják, ezért ideje lenne letenni a lantot, és átadni a helyet a fiataloknak.
Stallone már nyugdíjazta Rockyt és Rambót, Arnold meg a T5-tel és a Conan legendájával fog elbúcsúzni, és bár Sly negyedik részt is tervez az Expendablesből (sőt állítólag Rocky kesztyűit is fel fogja még egyszer húzni a Creedben), lehet, hogy ezeket már nem kéne annyira erőltetni. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor még udvarias, de már elnéző mosollyal figyeljük a dinamikus nagypapák zúzásait, szóval inkább a csúcson kellene abbahagyniuk - még az előtt, hogy bohócot csinálnának önmagukból, és ezzel beárnyékolnák saját mítoszukat.