A föld sója - Láthatatlan célpont - Ip Man-trilógia - Valerian és az ezer bolygó városa - A préri urai - Maggie - Pszichoszingli - A rém - Az elveszett fiúk - Tremors-Ahová lépek, szörny terem - Powers

2017. augusztus 15. 13:04 - Kővári György Márió

 

A föld sója

Sebastião Salgado brazil fényképész, "szociofotós", aki többször is körbeutazta a Földet, hogy az emberiség "viselt dolgairól" tudósítson. Így jutott el többek között humanitárius katasztrófák sújtotta térségekbe, pl. Ruandába, vagy a volt Jugoszláviába, ahol pusztítást, nyomort és háborút fényképezett, így több halállal szembesülhetett, mint bárki a világon.Mások talán depresszióba zuhantak volna ennyi szenvedés láttán, ám Salgado képes volt békére lelni az által, hogy igyekezett a Föld szépségeire is koncentrálni, később pedig gyerekkorának helyszínén, családja és barátai segítségével erdőt ültetett.

Wim Wenders filmrendezőt annyira lenyűgözte Salgado életútja, hogy 2014-ben egy rendkívül személyes hangvételű dokumentumfilmet forgatott a művészről. A jobbára fekete-fehér képkockákból kirajzolódik egy olyan férfi képe, aki a kameráján keresztül kendőzetlenül képes megmutatni az emberiség legszebb, de egyben legszörnyűbb arcát is. A NatGeo vibrálóan színes, szépelgő stílusához képest Salgado munkái elemi erővel hatnak a nézőkre, és ebben szemernyi túlzás nincsen.A film a kezdetektől napjainkig mutatja be a fotós életének főbb állomásait, eközben maga Salgado mesél a munkáiról és tapasztalatairól, élményeiről.

Sebastião Salgado fényképeiből szeptember elején nyílik másfél hónapos kiállítás a Műcsarnokban Genesis címen.

Láthatatlan célpont

A Láthatatlan célpont jó példa arra, hogy - kis túlzással - Jackie Chan és Chow Yun-Fat nélkül is lehet hongkongi akciófilmet készíteni. Mondjuk ebben éppenséggel szerepel Jackie fia, Jaycee Chan, sőt a legjobb színészi teljesítmény is hozzá kapcsolódik.
A film alapvetően nem rossz, épp csak olyan fél órával hosszabb a kelleténél (kb. 130 perces), van benne néhány tök felesleges poén, egy-két fapados CGI, az akciók viszont elég pergők, igaz, Jackie után már nincs sok új a nap alatt.
A történet és karakterek tök sablonosak, de hát az ilyen moziknál nem is ezek számítanak.


Ip Man

Az amerikai és kínai életrajzi filmek között van némi különbség. Előbbiek általában jóval kidolgozottabbak, még akkor is, ha világviszonylatban ismert személy életét mesélik el, hiszen azok számára is eladhatóvá kell tenni a produkciót (pl. Európában), akik keveset - vagy semmit sem - tudnak az illetőről. Ezzel szemben Kínában nem törik magukat ilyesmivel, hiszen belső piacra gyártanak, ráadásul nemzeti legendákról szólnak az ilyen mozik, melyek címszereplőit tényleg mindenki ismeri, így aztán részletesebb magyarázatra - és szájbarágásra - sincs szükség.
Ilyen figura volt Ip Man kung fu nagymester, a wing chun megalkotója, Bruce Lee tanítója is. A róla szóló film a sifu életének csupán néhány évére koncentrál, azon belül is a második világháború idejére, amikor Japán megszállás alatt tartotta Kínát.
A történelmi hitelességet igencsak feláldozták a dráma és az idealizálás oltárán, a karakterábrázolás is némileg sarkított, az akciójelenetek viszont egész jók, igaz, vannak náluk jóval látványosabbak is.
Donnie Yen korrekt módon játszik, így aztán két folytatásra is visszatér(t).

Valerian és az ezer bolygó városa

Luc Besson 20 év után ismét grandiózus scifit rendezett, tehát az etalonnak számító Az ötödik elemmel való összehasonlítás elkerülhetetlen. Ezúttal egy kultikus francia képregény az alap; az adaptálás viszont felemás. A történetnek nem sikerül lepipálni Corben Dallas és Leeloo kalandjait, a sztori kissé le is ül középtájt, plusz van néhány felesleges, csak az időhúzásra játszó jelenet. Alapvetően sok a több mint két órás játékidő, de azért elviselhetetlenül sem kezdünk el unatkozni. A karakterek egysíkúak, csakúgy, mint a sablonos sztori, de a cselekmény végig szórakoztató.
A szegény ember Leonardo DiCaprioja, vagyis Dane DeHaan jól játszik, Cara Delevingne pedig továbbra is közepesen tehetséges, ami nem feltétlenül baj, mert legalább rosszabb nem lett a Suicide Squad óta.
A látvány viszont döbbenetes, kb. csak az Avatarral összemérhető, aztán eszünkbe jut, hogy Valerian nem amerikai produkció, amitől még jobban leesik az állunk. Az ILM és a WETA alaposan megdolgozott a pénzéért.
Kellemes nyári látványorgia, amit később is érdemes lesz elővenni (vagy letölteni, bár az csúnya dolog...), nem mellesleg pedig minden idők legdrágább európai filmje.

Ip Man 2, Ip Man 3

Az első részhez hasonlóan a Ip Man második és harmadik része sem épp a történelmi hitelesség csúcsa, ám egy kínai számára a wing chun kung fu és annak nagymestere olyan kulturális jelenség, amit egy nyugati néző sohasem fog megérteni.

A folytatásokban a történet jobbára csak indok az amúgy lenyűgöző harcművészeti jelenetek bemutatására, de összetett és valóban kidolgozott - nyugati típusú - forgatókönyvet nem érdemes keresni.Donnie Yen játéka elmegy, a második részben amúgy is inkább Sammo Hung az érdekesebb, míg a harmadikban Mike Tyson is feltűnik, figurája azonban totálisan felesleges és funkció nélkül való.

A Ip Man feleségét alakító Lynn Hung gyakorlatilag mindenkit felülmúl színészileg, a trilógia legérzelmesebb jelenetei egyértelműen hozzá kapcsolódnak.Hogy ki volt Ip Man és mit miért csinált, azt a három filmből sem igazán fogjuk maradéktalanul megtudni, így inkább olvassunk utána az életének, bár azért a mozgóképes feldolgozások is adnak némi támpontot, még ha kb. piedesztálra emelve a mestert.


A préri urai

Sok jó film nem ér el hozzánk, míg egészen elképesztő fércművek gond nélkül bekerülnek a hazai forgalmazásba.
E négy Oscarra jelölt neo-western természetesen előbbi táborba sorolható, bár azért valahol érthető is, hogy nálunk senki nem akarta moziban bemutatni. Dél-Texasi white trash, kb. nulla A-listás sztárral, CGI és jelentősebb akció nélkül... és még szuperhősök sincsenek benne. Hát ez eleve bukás ízű, szóval nincs mit csodálkozni, bár azon igen, hogy még DVD-n/BR-en sem hozták ki.
Nem egy mozgalmas film, viszont van növekvő feszültség, néhol kicsit a Thelma és Louise-ra hajazó izgalommal, hogy Tanner és Toby túléli-e az ellenük irányuló hajszát, avagy Hamilton járőr vajon elkapja őket.
Jeff Bridges szokás szerint remekel, Ben Foster lubickol a szerepében (az autópályás gépfegyveres jelenet mennyire királyul áll már neki!), Chris Pine-ból pedig valamennyire sikerült előhozni a színészt.
Egyszerűségében is alapos film, ami a karaktereire helyezi a hangsúlyt.


Maggie

A nemrég 70 éves Arnold Schwarzenegger e 2015-ös filmjében megmutatta, mire képes színészileg. Hát, nem sokra. Szinte alig, kb. csak mellékszerepben látható és akkor sem beszél sokat. Pedig a történetben sokkal több lehetőség volt: egy apa az utolsó napjait tölti tinédzser lányával, aki egy rejtélyes fertőzés következtében fokozatosan zombivá alakul.Kettejük drámája lenne a film sarokköve, azonban a rendező nem volt képes elég érzelmi töltést belevinni a produkcióba, így aztán Arnold hiába néz nagyokat, hiába sikerül egy könnycseppet is kipréselnie magából, a szükséges emocionális kötődés nem jön létre, ezért azonosulni sem lehet apa és lánya tragédiájával.
Abigail Breslin mindenkit lejátszik a vászonról, igen, még Arnoldot is, aki - mondjuk ki - sosem volt nagy színész. Öregségére igyekszik több ilyen filmet elvállalni, ahol nem akciósztárként kell helytállnia, amivel nincs is semmi baj, viszont jó lenne akkor valami komolyabb projektet választania, mert pont ezzel nem nagyon sikerült semmit sem bizonyítania.


Pszichoszingli

Az igencsak hülye magyar című Pszichoszingli egy majdnem 40-es nőről szól, akinek relatíve jó élete van, mégsem boldog, ezért kitalálja, hogy visszamegy a szülővárosába, hogy újra magába bolondítsa gimis szerelmét, a városban töltött napok azonban egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogy hősnőnk eltervezte.
Jason Reitman kétségkívül jó rendező, ám ezt a filmet sem ő, sem az amúgy remekelő Charlize Theron nem tudja kimozdítani a holtpontról. Túl azon, hogy kimondanak nyilvánvaló dolgokat (hülye, amerikai szájbarágás megint...), a főszereplő eleve olyan karakter, akit nem lehet kedvelni (bár utálni sem), ezzel pedig a történet legfontosabb elemét sikerült elfuserálni. Jó, persze, van személyiségfejlődés és gondolatébresztés, de a sztori egyszerűen nem elég izgalmas vagy érdekes, legalábbis azok számára semmiképp, akik szórakozás céljából ülnek le a film elé.
Reitman ismeri és szereti Mavis Gary figuráját, ez tök átjön, de egy érdekesebb történettel többet tudott volna elérni vele.


A rém

Ez az a film, melynek kedvéért Charlize Theront rettentően elcsúfították, de persze nem ezen múlt, hogy Oscar bácsi gyütt, hanem a színésznő elképesztő alakításán, amit valószínűleg nem sokan néztek ki belőle.

Az USA egyik legismertebb női sorozatgyilkosának életét bemutató filmet a Wonder Womant is jegyző Patty Jenkins rendezte, és mint ilyen, komoly hangsúlyt kap az erőszaktevés témája, melynek maga Aileen Wuornos is áldozatul esett, ill. összesen hét gyilkosságáról is azt állította, hogy megerőszakolták, vagy akarták, így önvédelemből ölte meg azokat a férfiakat.

A rendezőnő tehát kvázi felmenti Aileent, amivel nyilván rengetegen vitába szállnának, főleg az áldozatok családjai, ám ettől még egyet lehet érteni azzal, ami a filmben is elhangzik, hogy a nő egy idő után elveszítette a kontrollt az események felett és csak sodródott az árral, ami végül maga alá gyűrte.

Christina Ricci szintén remekel Wuornos ifjú barátnője szerepében, de látható egy kis szerepben Bruce Dern is.



Az elveszett fiúk

Jellegzetes 80-as évek + vámpírok, a történet viszont iszonyú - lenne, ha volna, ám Joel Schumacher rendező és Richard Donner producer nem tudta eldönteni, hogy kit is célozzanak meg filmjükkel, így aztán a végeredmény egy idegesítő katyvasz lett, melyből egyedül az ifjú Kiefer Sutherlandet és a vámpírmaszkokat lehet kiemelni, a többi viszont kuka.
Alighanem Donner néhány évvel korábbi, Kincsvadászok című ifjúsági kalandfilmjét, ill. annak sikerét akarták valahogy megismételni, ezért pakolhatták tele Az elveszett fiúkat a kor népszerű gyerekszínészeivel, pl. Corey Feldmannel és Corey Heimmel, de látható a szemtelenül fiatal Jason Patrick és Jami Getz is, igaz, sok mindent nem csinálnak, mert Sutherland simán ellopja tőlük a showt.
Elvileg horrorkomédia, csakhogy horrornak nem elég véres, komédiának pedig nem elég vicces, sőt. Végigszenvedtem, de közben nagyon fogtam a fejemet, hogy atyaég, mi ez a sz@@@@@r????


Tremors - Ahová lépek, szörny terem

A gagyi Elveszett fiúkhoz képest Ron Underwood rendező megmutatta, hogy igenis lehetséges jópofa horrorkomédiát készíteni kevés pénzből. Mondjuk sok dolga nem akadt, kb. az Alient vegyítette A cápával, mindezt pedig a nevadai sivatagba helyezte, ahol egy klasszikus menekülős történetet mesélt el, főszereplőknek pedig karikírozott figurákat, főleg vidéki suttyókat tett meg, akik mégis szimpatikusak.Kevin Bacon és Fred Ward (állítólag mindketten visszatérnek a készülő tévésorozatban, de legalább a pilotban) párosa talán nem ér fel a legnagyobbakkal, de kedvelhetőek és lehet nekik drukkolni, az animatronikus szörnyek pedig vitán felül bevonultak (ill. másztak) az egyetemes filmtörténetbe. Bűnös B-kat élvezet.


Powers

A Powers egy 2000-ben indult képregénysorozat, melyből két éve készült tévés adaptáció. Főhőse Christian Walker, az egykori szuperhős, aki képességei elvesztése után rendőrnek áll, hogy a szuperlények, az ún. Hatalmasokat érintő ügyekben nyomozzon.

A történet így-úgy elmegy, a legnagyobb probléma azonban az, hogy az írók részéről hiányzik a lélek a produkcióból, látszik, hogy csak meg akarták lovagolni a szuperhős-hullámot, ám ebbéli igyekezetükben nem sikerült elég érdekes cselekményt és eredeti karaktereket alkotniuk, és persze a figurák közötti viszonyok is felszínesek.

Mindenki ki akarja hasítani a maga részét a szuperhős-tortából, ez érthető, csak az a nem mindegy, mennyit tud erre áldozni. A tévésorozat első szezonja eléggé szerény, látszik, hogy a készítők ott spóroltak, ahol tudtak, kb. csak a színészekre költöttek (leginkább Noah Taylorra és Michelle Forbesre).

Ehhez képest a második évadra megjött a bátorság, ott már lényegesen több pénzből gazdálkodtak, pl. sokkal jobbak a trükkök, a díszletek, a jelmezek, és még vendégsztárokra is jutott: Wil Wheatonre, Tricia Helferre és Michael Madsenre - ill. egy epizódot, az egész sorozat legjobbját, Jonathan Frakes rendezett.

Az egész szériára jellemző egyfajta neo-noir hangulat, továbbá mindenki baromi rondán beszél, a második szezonban pedig több a gore és a mell is (kinek mi tetszik, ugyebár...).

Sharlto Copley zseniális, nélküle tized ennyit sem érne a széria, de sajnos, ami nem jó, azt ő sem tudja megmenteni, így a 20. rész után a produkciót elkaszálták, pedig éppen kezdett valamennyire izgalmas lenni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr5612750082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.