Érkezés

2017. február 01. 11:47 - Kővári György Márió

Denis Villeneuve egyike napjaink "sztárrendezőinek", akinek filmjeitől a fél világ hörögve elalél. Őszintén szólva, én nem osztom ezt a lelkesedést, habár kétségtelen, hogy a kanadai direktor személyében tehetséges, újszerűen dolgozó filmessel gazdagodott az Álomgyár, aki némileg felkavarta az egyre inkább lelketlen iparosmunkákkal operáló Hollywood állóvizét.
Villeneuve tud sztorit mesélni, színészt vezetni, hangulatot teremteni, feszültséget fenntartani, ám ezek nem feltétlenül a zsenialitás fokmérői, csak épp az átlagos amerikai tömegfilmekben ilyesmivel egyre ritkábban találkozni (hogy eredeti ötletekről és mondanivalóról már ne is beszéljünk), ezért aztán ünnepelve fogadjuk, ha valaki tudja használni ezeket az eszközöket.
Szubjektíven nekem még mindig a Felperzselt föld a kedvencem, míg a Sicariot vagy a Fogságbant nem éreztem közel magamhoz, noha elismerem mindkettő érdemeit.
Az Érkezés szintén tipikus Villeneuve-műnek mondható; különleges alapkonfliktus, női főszereplő, erős pszichológiai vonal... de az a bizonyos plusz, amit én minden filmben keresek, ebből is hiányzik, legalábbis számomra.

A történet:

A világ tucatnyi pontján óriási, lebegő tárgyak jelennek meg, melyekről hamarosan kiderül, hogy földönkívüli űrhajók. Az idegen látogatók kommunikálni próbálnak az emberekkel, az amerikai Montana államban lévő hajót megfigyelés alatt tartó katonaság pedig Dr. Louise Banks nyelvészprofesszort kéri fel arra, hogy fordítsa le a lények szavait. A kezdeti nehézségek után a nőnek sikerül áttörést elérnie, ám ezzel egy időben különös víziókat kezd látni a lányáról, aki nem sokkal korábban meghalt.

Harmadik típusú találkozások újratöltve

Az ókori drámák óta már gyakorlatilag mindent megírtak, rengeteg motívum ismétlődik évezredek óta, így az sem meglepő, ha egy filmben látottak felbukkannak egy másikban, ezzel viszont az a gond, hogy bele lehet kötni, miszerint nem újdonság - és az Érkezésben számos ilyen fordul elő.

Nem véletlen, hogy Spielberg filmjére hivatkozom; "idegenes" filmek terén ugyanis nekem ez az etalon, és valószínűleg Villeneuve is merített ihletet az 1977-es klasszikusból. Félreértés ne essék, nem egy az egyben nyúlás, de a párhuzamok azért szembeötlőek, még ha nagy szellemek találkozásáról is van szó.


A rendező "kölcsönözhetett" néhány motívumot más filmekből is, pl. az elburjánzó társadalmi és politikai káoszt, a fosztogatást, a vallási hisztériát, de ugyanide sorolható az is, hogy az USA kormányának van forgatókönyve arra az esetre, ha földönkívüliek szállnának le, és ilyenkor milyen tudósok, szakértők vannak azon a bizonyos titkos listán.

Persze, ezek külsőségek, hiszen az Érkezés nem csak azt vizsgálja, hogyan reagál az emberiség az idegenek jelenlétére (egyáltalán a létezésükre), hanem a főszereplő szemén keresztül követhetjük az eseményeket, és a cselekmény előrehaladtával a személyiségének változásait is (mondjuk, ez megint csak Harmadik típusú találkozások...), ami végső soron a film lényegét adja, vagyis Dr. Banks személyes tragédiáját, ami előtérbe kerül, amikor megbízzák a kapcsolatfelvétellel.

Mindez nagyon drámai lenne, amennyiben nem volna klisés, ill. ha a doktornővel lehetne azonosulni - ám nekem ez nem sikerült, azért sem, mert az ufós mozik egy olyan momentuma is felbukkant, amibe előszeretettel kötök bele; a szereplők gyakorlatilag egy "aha, oké"-val elintézik az emberiség alighanem legjelentősebb felfedezését, miszerint nem vagyunk egyedül.


A katonák, a tudósok, mindenki úgy viselkedik, mintha mi se történt volna, a doktornő sem döbben meg, mindössze fizikus kollégája kezd el öklendezni az élmény hatására, de ennyi az összes reakció a részükről.

Nálam itt dőlt végleg a film, mert számomra hiteltelenné vált.

A szereplők szerintem átlagosak. Amy Adams igyekszik mindig nagyon szomorúan nézni, tényleg mindent megtesz, ami tőle telik, Jeremy Renner funkciója viszont mindössze annyi, hogy Adamsnek legyen kihez beszélnie a jelenetek zömében. Kellett egy népszerű A-listás férfi színész, és Renner éppen ráért, kidolgozott figurája ugyanakkor nincs.

Forest Whitaker kb. annyira fontos szereplő, mint a Zsivány Egyesben - azaz semennyire. Húzónév, nem több, figuráját akármilyen másik fekete színész eljátszhatta volna. Kisujjból kirázható karakter, így neki is marad a helyzetgyakorlat.

A tempó kissé lassú, a történések nem különösebben izgalmasak, bár tagadhatatlan, hogy több érdekes, elgondolkodtató pillanat is akad, ám valahol féltáv környékén hirtelen ugrunk egyet előre az időben, ezzel kibújva azon kérdés alól, hogyan sikerült az idegenek nyelvének egy részét megfejteni. Ez a "fogadjuk el magyarázat nélkül, hogy így van"-módszer finoman szólva sem tartozik a kedvenceim közé.



Az Érkezés nem rossz mozi, de nyolc Oscar-jelölését, melyek közül több is a fontos kategóriákban van (legjobb film, rendezés és adaptált forgatókönyv) erős túlzásnak gondolom, sőt kimondom: indokolatlannak. Ebben a filmben szerintem messze nincs ennyi, csak az ügyeletes géniusznak ("a sci-fi új hollywoodi atyaúristene" forrás: Geekz) kikiáltott rendező miatt túlhype-olják.

 
 
loading...
Szólj hozzá!
Címkék: Egynek jó

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr3412174016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.