Csillagok között

2015. április 20. 09:09 - Kővári György Márió

Az elmúlt években több olyan film került a mozikba (pl. A galaxis őrzőiTűzgyűrűGodzilla stb.), melyeket nagy hype övezett, a közönség borzasztó mód várta mindet, kasszasikernek is bizonyultak, díjakat nyertek, ám mindezek ellenére sem gondolom azt, hogy ezen produkciók maradéktalanul megérdemelték volna azt a nagy felhajtást, amit csaptak körülöttük.
Az annak idején szintén alaposan körbeajnározott Gravitáció kapcsán már említettem, hogy egy jó film VHS-en is jó, nem kell ahhoz IMAX 3D, ugyanakkor az is tény, hogy a lehengerlő látvány talán képes elfedni, de nem tudja pótolni a hibákat, hiányosságokat. Mint akármilyen látványfilmnél, a Csillagok közöttnél is fokozottan érvényes, hogy időt kell neki adni, és a mozi után (vagy helyett) valamilyen "otthoni" verzióban is megnézni, mert úgy garantáltan más lesz az élmény.

A történet:

A nem túl távoli jövőben az emberiség a végét járja. Az élelmiszerkészletek kimerültek, egy-két generáción belül kipusztulhat a Föld lakossága, ám egy csapat NASA-tudós forradalmi ötlettel áll elő: másik bolygóra kell költözni. Ehhez egy féreglyukat kívánnak használni, ami a Szaturnusztól nem messze jelent meg, és átjárót képez egy másik galaxisba.

Szondákat, sőt emberi expedíciókat már sikeresen átjuttattak, a visszaérkező adatok pedig reménnyel kecsegtetnek, ám egy ideje nincsen friss információ, ezért egy új csapatnak kell útra kelnie, hogy megnézze, mi történt a korábban indultakkal és valóban vannak-e odaát lakható bolygók. A gond csak az, hogy mivel a tér-idő relatív, a nagy távolság miatt ami az űrhajósok számára egy óra, az a Földön 7 évnek felel meg, így a legénységnek iparkodnia kell, amennyiben még szeretteik életében eredményt akarnak elérni.

A kevesebb több lenne.

Ez a film nagyon hosszú, sokkal hosszabb, mint amennyit a történet indokolna. A közel három órából minden további nélkül ki lehetett volna vágni legalább 45 percet, a maradékot pedig feszesebbre venni, és eközben az alaptörténet szemernyit sem változott volna.

Nagyon hosszú az expozíció, bár világos, hogy Nolan ezzel akarta megalapozni az apa-lánya kapcsolatot, hogy a továbbiakban képesek legyünk elfogadni Cooper motivációit, megértsük, miért teszi, amit tesz, ami rendben is van, de akkor is túl hosszú.

A tulajdonképpeni cselekmény megkezdésére, tehát az utazásra jó negyven percet kell várni, addig csak felvázolják az emberiség és a főszereplő hátterét, ám eközben alig történik bármi érdekes, eltekintve persze a "szellem" tevékenységét - viszont amíg ennek a rejtélyére fény derül, addig nem csak a csapat, de a néző számára is relatívan telik az idő.

A karakterek eléggé egysíkúak, ami a mellékszereplők (pl. Brand, Doyle, Romilly stb.) esetében annyira nem nagy kár, mert kevés hangsúlyt kapnak, a főszereplőnél viszont fontos lett volna a megfelelő kidolgozottság a magasabb fokú azonosuláshoz.

Nekem Cooper nem volt sem szimpatikus, sem ellenszenves, nem láttam benne semmi olyat, amiért drukkolhattam volna neki, így aztán az sem különösebben érdekelt, mi történik vele.

Eléggé összecsapottan, iskolás módon festik le a figuráját (űrhajós volt, megözvegyült, imádja a családját, jó műszaki érzéke van stb.), amit visszalépésnek gondolok a korábbi Nolan-filmek összetettebb szereplőihez képest, attól pedig, hogy az "időeltolódás" miatt sír a felnőtt gyerekeit látva, személy szerint nem kedveltem meg jobban.

A tudományos rész (közkeletű nevén: technoblabla) vitán felül magával ragadó - lenne, amennyiben egy akármilyen átlagos Star Trek-epizódban nem láthattunk volna már hasonlót.

Féregjáratok, más galaxisok és bolygók, különféle tér-idő-teóriák, a háromnál több dimenziós valóságok, fekete lyukak stb.-k már évtizedek óta szerepelnek Archer, Kirk, Picard és Janeway kapitányok "étlapján", szóval a film önmagába visszatérő időhurka és annak ok-okozati összefüggései számomra nem sok újdonsággal szolgáltak, ám készséggel elismerem, hogy aki nem hallott még korábban ilyesmiről, annak biztosan leesik ezektől az álla (egy csecsemő számára minden vicc új, mint tudjuk).

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

A fényképezés jó, és noha nem Wally Pfister volt az operatőr (mert ekkor rendezte a Transzcendenst), ez egyáltalán nem látszik a végeredményen; vannak érdekes beállítások és szépen fényelt jelenetek, szóval a vizualitásra egy szó panasz nem lehet, és persze a zenére sem, amit megint Hans Zimmer szerzett.

A jellegzetes vonósokat és bombasztikus stílust egyszerűbb, "űrösebb" hangok váltották fel; például elektromos orgona.

A tempó sok helyen nagyon lassú, váltakozik a pörgősebb részekkel, hiszen mégis csak egy látványfilmről van szó, ám emiatt megbomlik a ritmus egységessége. Ami gyors, az jobbára a látványt és akciót szolgálja, ami viszont lassú, az néhol már szinte unalomba hajlik. Valahol a kettő között kellett volna megtalálni az egyensúlyt, és persze elhagyni a nem fontos, felesleges részeket.

A trükkök kiválóak, igaz, radikális újdonsággal nem szolgálnak az effektek, mert már mindent lehetett látni korábban, más filmben (pl. űrhajókat, óriási szökőárt stb.), az izlandi tájak viszont továbbra is szemet gyönyörködtetőek a maguk rideg, kopár módján.

A színészek jók, Matthew McConaughey hozza a friss Oscar-díjastól elvárható magas szintet, Anne Hathaway nem sok vizet zavar, de azért nem is hanyagolja el a szerepét, csak épp Brand még annyira sincs kitalálva, mint Cooper.

Jó volt John Lithgow-t, Ellen Burstynt és William Devane-t ismét látni, Michael Caine 10 éve Nolan kabalája, szóval az ő feltűnése nem nagy meglepetés, továbbá Matt Damon és Jessica Chastain is tisztességgel teszi a dolgát.

Színészileg a kislány Murph-öt alakító Mackenzie Foytot éreztem a legjobbnak; remélhetőleg vele még találkozunk a jövőben a mozivásznon.

 
 

Nem kérdés, hogy Christopher Nolan jó rendező, a közvélemény azonban hajlamos túlértékelni a munkásságát, csak mert ügyes dramaturgiai fordulatokat és "csattanókat" rak a filmjeibe, ami sokak számára már egyenlő a zsenialitással. Ez viszont közel sincs így, de mivel most éppen ő az aktuális "csodagyerek", megértem a közönség lelkesedését (ugye, M. Night Shyamalan nem tudott élni a lehetősséggel). Másrészről viszont a Csillagok között jó példa arra, hogy már szinte mindegy, Nolan mit és hogyan csinál, a fél világ garantáltan el fog alélni a gyönyörtől, akkor is, ha a produkció ezt nem feltétlenül indokolná. Állati látványos és érdekes, de ettől még nem találta fel a spanyolviaszt, és persze a hibák is hibák maradnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr487382576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.