Klasszikus mesék, királylányok, kedves csibészek, lovagok és tündérek után a Disney Stúdió valami egészen szokatlannal rukkolt elő, nevezetesen alámerült a japán mangák és animék ihlette színes tini-szuperhősvilágba, házon belülről kölcsönvette a Marvel Comics azonos című képregénysorozatát, és elkészített egy olyan animációs filmet, amelyet akár a felnőttek is végignézhetnek anélkül, hogy akut giccsiózist kapnának, és nem csak azért, mert egyetlen dalbetétet sem kell végigszenvedniük.
A történet:
A 14 éves Hiro imád bütykölni, azon belül is robotokat készíteni. Bátyja ösztönzésére megépít egy különleges, apró részegységekből álló fejlett szerkezetet, melyet nagy sikerrel mutat be egy tudományos fesztiválon, a nap végén azonban tűz üt ki a rendezvény helyszínén, Hero testvére, Tadashi pedig életét veszti, miközben ki akar menteni valakit. A fiú gyászol, eközben fedezi fel otthon Tadashi utolsó találmányát, a Baymax nevű robotot. A mókás gépezet segítségével rájön, hogy a fesztivált sújtó katasztrófa csak álcázás volt, és valaki ellopta a miniatűr gépeit. Nemsokára feltűnik egy maszkos alak, aki Hiro minirobotjait használja fegyverként, így a fiúra és új barátaira vár a feladat, hogy kiderítse, kit takar az álarc, és persze, hogy megmentse San Fransokyót.
Kockafilm kockáknak kockákról
A kockákat - legyenek azok filmmániások, játékfüggők, kütyüfilek, sci-fi- és/vagy fantasy-rajongók, vagy ezek mind együtt - egyre jobban felfedezi magának a szórakoztatóipar meg úgy általában a világ, és lassan ugyanolyan szubkultúraként kezeli őket, mint mondjuk a hipsztereket. Sokszor karikírozzák ugyan az okostojásokat (lásd pl. az Agymenőket), de közben el is ismerik mások szemében furcsa vonzalmukat az olyan dolgok iránt, melyekről az átlagembernek fogalma sincs, és már nem tekintenek rájuk szemüveges, pattanásos, zsíros hajú, antiszociális szüzekként, akik képtelenek megszólítani egy lányt.
A Hős6os elsősorban az ilyen bohókás karaktereket figurázza ki a kedves tipizálásával, de közben elhint egy rakás olyan utalást is, melyek ismerősök lehetnek a korábbi Disney- (vagy egyéb) filmekből, esetleg a képregényekből, ezek pedig mára már olyan médiumokká váltak, melyeket nem kizárólag egy szűk réteg vallhat kedvencének. Csak néhány ilyen utalás a teljesség igénye nélkül: Vasember, Tron, Batman, Csillagkapu stb.
Megvalósítás és konklúzió:
Bár a Disney "szakterületét" talán továbbra is a Jégvarázshoz hasonló produkciók jelentik, azért az egércégnek remekül mennek a jóval modernebb köntösbe bújtatott történetek is (pl. Rontó Ralph).
A Hős6os felvonultatja a (nem pejoratív értelemben vett) jól ismert Disney-kliséket (barátság, család, összetartozás fontossága stb.), körüljárja a robotok létezésének etikáját (felelős-e egy gép a "tetteiért", vagy csupán eszköz a felhasználó kezében), viszont mindezeknél fontosabb, hogy nagy hangsúlyt kap Hiro személyiségfejlődése, ahogy próbálja feldolgozni rajongott bátyja halálát, és eközben szembesül a kabuki-maszkot viselő titokzatos ellenféllel, akiről idővel kiderül, hogy egészen hasonló mozgatórugói vannak.
A jó és rossz archetipikus szembenállása ez, ami egyetlen pontból indul ki, és az egyénen múlik, hogy melyik "oldal" mellett kötelezi el magát. Hironak ott vannak a társai és persze Baymax, "aki" elfogultság nélkül igyekszik hasznossá tenni magát, és bár csak a programját követi, de közben ő is ugyanúgy képes gonoszságokra, amennyiben arra kap utasítást.
Érdekes erkölcsi tanmese is tehát a film, amit a fiatal korosztály nem biztos, hogy elsőre ilyen szinten is megért, de ha alaposabban elmagyarázzák nekik a látottakat, biztosra vehető, hogy képesek lesznek okulni belőle.
Az animáció pazar, ennek taglalására nem is érdemes külön kitérni, hiszen napjaink számítógépes technikája mellett tényleg már csak az emberi képzelet és kreativitás képes határokat szabni.
A környezet ötletesen vegyíti magában San Fransisco és Tokió jellegzetességeit (lásd pl. a "japánosított" Golden Gate hidat és a Transamerica Towert), a karakterek pedig mind kedvesek és jópofák.
Ezúttal nincsenek olyan vicces mellékszereplők, mint például Olaf vagy Timon és Pumba, de ez egyáltalán nem baj, mert minden figura "teljes értékű", és nem csak azért tűnik fel, hogy legyen kinek a szájába adni egy poént, esetleg elsütni vele egy geget (bár az alkotók nem is hagyják ki az ilyen lehetőségeket).
Valahol úgyis mindenki vágyik arra, hogy szuperképességei legyenek és azok segítségével "rendet tegyen", Hironak, GoGonak, Wasabinak, Honey-nak és Frednek pedig megadatik a lehetőség, hogy ne csak elméletben próbáljon segíteni.
Aranyosak a poénok is, sokszor, sok helyen lehet elmosolyodni, a humorfaktor egyszer sem megy el infantilis irányba, és persze van kötelező zsebkendő-gyűrögetés is, amit viszont szintén nem vittek irritálóan túlzásba a készítők.
Hogy Oscart érdemelte-e a Hős6os, azt nem tudom, de tény, hogy én inkább a - szerintem - több tekintetben is kidolgozottabb, jobb Így neveld a sárkányodat 2-nek adtam volna, mert bár kétségtelen, hogy a Disney lufirobotos "neo-meséje" is hozza a szokásos magas színvonalat, de annyi azért nincs benne, hogy ezért aranyszobrot érdemelt volna. Ismétlem: szerintem. Mindenképp örvendetes ez a modernebb út a "hagyományos" animációs filmek mellett, amivel az egérstúdió igyekszik a nem csak a tündérkirálylányokra kíváncsi nézők igényeit is kielégíteni, szóval csak így tovább. És különben is: ha egy gép fel tudta ismerni az élet értékét, akkor talán van még remény.
