A hívó

2015. január 28. 09:52 - Kővári György Márió

Odegnál Róbert neve ismerősen csenghet a hazai képregényeket kedvelők körében, de munkájával lehetett találkozni pl. a Nyóckerben is. A hívó című albuma 2005-ben jelent meg, amivel több díjat is nyert. A sztoriból hamarosan nagyjátékfilm várható, addig viszont elkészült egy rövidebb, 17 perces "verzió", ami érdekes és hangulatos, bár erősen látszik rajta, hogy nem gyakorlott filmes készítette.

A történet:

Egy város, ahol sosem akarnál élni. Egy megbízás, amit sosem szabadna elvállalni... Neo-Budapesten, valamikor a nem túl távoli jövőben egy különleges képességű fiatalember megbízást kap, hogy derítsen ki egy fontos információt az Arany Horizont nevű vállalatról, ám ez a tudás könnyen életveszélyessé válhat.

Ez nem film.

Ebben a mintegy negyedórás formájában A hívó sokkal inkább egy jelenet egy nagyobb volumenű produkción belül, semmint egy önállóan "működőképes" alkotás, és mivel ez a bizonyos nagyobb film jelenleg nem létezik, a 17 perces verzió maximum figyelemfelkeltésnek jó, amolyan mozgóképes forgatókönyv-vázlatnak, amivel remekül lehet házalni stúdióknál, lehet vele fesztiválokra járni meg a pénzeszsákoknak mutogatni, hogy "majd ilyen lesz a végleges", de a saját lábán nem áll meg (túl biztosan).

Messze nem ez lenne az első eset, amikor egy sikerfilmből előbb egy rövidebb verzió születik; az egyik legfrissebb példa a Whiplash, ami szintén rövidfilmként kezdte, mára meg végignyerte a fél világot az egész estés verzió.

A rövidfilm önálló műfaj, és egyáltalán nem az az egyetlen jellegzetessége, amiről a nevét kapta. Az ilyesmiben alkotók általában eleve a stílus keretei között mozognak, vagyis olyan történeteket valósítanak meg, melyek nem lépnek túl a rövidfilmes határokon, egyszerű szerkezettel rendelkeznek, a cselekmény pedig bőven megelégszik a 10, maximum 40 perces játékidővel, abban nincs több, pontosabban: ennyi is bőven elegendő a mondanivaló, és általában minden számára (lásd pl. az Újratervezést).

A hívó nem ilyen. A környezet és a szereplők nem túl kidolgozottak (azoknak legalábbis, akik nem ismerik a képregényt), a cselekmény pedig - túl azon, hogy nem egészen világos - kissé hiányosnak tűnik, nincsen vége, emiatt olyan, mintha egy "nagyfilm" bevezetőjét láttunk volna - az viszont eléggé egyértelmű, hogy Odegnál sok ihletet merített pl. a Szárnyas fejvadászból és a Sin Cityből, a "látós" alapszituáció pedig konkrétan a 2005-ös Constantine-filmet másolja idézi.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

A kisfilm nem jöhetett volna létre a Sparks (az ország legnagyobb, filmes felszereléseket bérbeadó cége) közreműködése nélkül. Szinte az összes snittet greenboxban vették fel, ami ugyan nem (mindig) látszik, de a képi világ így is eléggé stúdiós (ergo tévés) hatást kelt, mivel nincsenek gépmozgások (értsd: nem volt hely mozogni).

Minden beállítás statikus, ami persze lehet rendezői szándék, főleg annak fényében, hogy a képregény is ugyanilyen, egy mozgóképes adaptáció azonban nem egyenlő a "kopipészteléssel", a rajzolt képkockák lemásolásával, hiszen a film formanyelve ennél sokkal többre képes (lásd Sin City300 stb.)

Az operatőri munka egyszerű, átlagos. A zöldes-barnás fényelés hangulatos (bár a videós jelleg így is felfedezhető), és egyúttal el is takarja a vizuális effektusok illesztéseit.

CGI-ból elég sok van, viszont úgy néznek ki, mintha valami konzoljáték összevágott átkötő jeleneteit látnánk két játékmenet között. Nem jó vizuális effekt az, amin egyből látszik, hogy vizuális effekt, mert túlságosan mesterkélt és/vagy nem természetes a megjelenése. Jó, a rendezőnek - aki egyben a VFX-szakember is volt - nyilván nem állt rendelkezésére egy ILM vagy WETA infrastruktúrája, és amit házi körülmények között ki lehetett, azt ki is hozta a trükkökből, amik előtt le a kalappal, de aki már megszokta a hollywoodi effekt-orgiát, annak eléggé szembetűnő a különbség.

A színészek közül Kamarás Iván lehet leginkább ismerős a nagyközönség számára, bár Mohai Tamás és Jáger Szabolcs is rutinos aktorok - viszont Kamarás (aki a húzónév is) keveset szerepel, Mohai játéka pedig nem elég meggyőző. Egyedül Jáger az, aki értékelhető teljesítményt nyújt, az pedig nem számít, hogy egy "cameo" erejéig láthatjuk a Sparks ügyvezetőjét, Romwalter "Richy" Bélát, mert az átlagember úgysem ismeri fel.

 

Kétségtelen, hogy A hívó új lendületet adhat(na) a magyar filmgyártásnak, ill. az is biztos, hogy meg kéne kapnia Odegnál Róbertnek a lehetőséget ötlete nagyjátékfilmmé való fejlesztésére, hiszen a sztoriban bőven van potenciál, a műfaj és stílus pedig könnyen megtalálhatná a közönségét a mozikban. Ahhoz viszont, hogy valóban minőségi alkotás születhessen, elengedhetetlen volna egy "valódi", hozzáértő rendező (Odegnál maradjon inkább író és vizuális konzultáns), és persze pénz minden mennyiségben.
Megnézném, ahogy a Vajna-féle sóhivatal ilyesmire támogatást ad...

A teljes film megtekinthető itt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr767117069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.