The Flash - Constantine - Gotham - Star Wars: Lázadók

2014. december 19. 20:00 - Kővári György Márió

Az elmúlt hónapok talán leginkább várt tévésorozatai között volt A Villám, a Constantine, a Gotham, és a Star Wars: Lázadók. Lássuk, hogyan teljesítettek az első "fél"-szezonok.

Egy kísérleti részecskegyorsító tesztüzeme balul sül el, a berendezés felrobban, ezzel pedig ismertelen természetű energiamező terjed szét Central Cityben, a viharos éjszaka során pedig egy villám éppen a rendőrségi laborban csap be, ahol a fiatal bűnűgyi technikus, Barry Allen dolgozik. A baleset után Barry felfedezi, hogy különleges képességekre tett szert: szupergyorsan tud mozogni, és akár a hangsebesség többszörösével képes futni.

Rövid időn belül kiderül, hogy nem csak őt alakította át a furcsa energia, így összefog a S.T.A.R. Labs csapatával, hogy hozzá hasonló "metahumánokat" keressen, szuperhősként és civilként is helytállni azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint gondolta.

Az Arrow-val párhuzamosan futó széria sok szempontból hasonlít a Zöld Íjászhoz, és nem csak a crossover-epizódok miatt. Az egyes részeket ugyanúgy egy kerettörténet fogja össze, nevezetesen az, hogy ki ölte meg Barry Allen anyját, ill. pontosan kicsoda Dr. Wells, aki bár tolószékben ül, tökéletesen tud járni, és ismeri a Villám jövőjét.

Az epizódok arról szólnak, hogyan "gyűjti be" a Villám az antiszociális metahumánokat (szuperbűnözőket), miközben próbál egyensúlyt találni a magánélete és kosztümös alteregója között. Előbbinek természetesen szerves részét képezi egy csinos lány, akivel gyerekkoruk óta ismerik egymást, ám Iris West mást szeret, ezért Barrynek túl kell lépnie az érzésein, hogy a feladatára koncentrálhasson.

A karakterek elég sablonosak, igazi kibontakozásra egyiküknek sincs lehetősége, hiszen kötött az időtartam, tovább kell vinni a cselekményt, miközben akcióra is szükség van.

A színészek átlagosak; a címszereplő Grant Gustin teljesítménye se nem túl jó, se nem túl rossz, Candice Patton olykor épp olyan idegesítő, mint az Arrowban Katie Cassidy és Emily Bett Rickards, Tom Cavanagh és Jesse L. Martin személyes kisugárzása viszont elegendő ahhoz, hogy figuráik értékelhetővé váljanak.

Érdekesség, hogy Barry apját az 1990-es Villám-sorozat főszereplője, John Wesley Shipp játssza.

Hasonlóan az Arrowhoz, itt is minden nő nagyon csinos, a férfiak pedig kifogástalan megjelenésűek és jóképűek (kivéve Carlos Valdest, bár őt direkt így castingolhatták, hiszen komikus mellékszereplő), de hát ez mégis csak egy amerikai tévésorozat, ami nem a valóságról és hitelességről szól.

Az effektek egész látványosak, bár egy Hősök után nem akkora meglepetés ilyesmit látni.

Egynek nem rossz a The Flash, csak alaposabban ki kellene dolgozni a karaktereket, és feszesebbre húzni a dramaturgiát, de talán majd a folytatásokban jobban magára talál a stílus.

***********************************************

John Constantine a démonológia, a sötét varázslatok és a természetfeletti dolgok szakértője; magánnyomozó, ördögűző és mágus egy személyben, aki az emberi és a túlvilág közötti síkon jár-kel, angyalokkal és szellemekkel társalog, miközben olyan ügyeket old meg, melyek meghaladják a rendőrség képességeit. A közelgő Sötétséget jelzi, hogy aggasztóan megnő a furcsa események előfordulása, a világok közötti határok fokozatosan elgyengülnek, így Johnra és társaira, a látnok Zedre, valamint a halhatatlan (?) Chasre vár a feladat, hogy megvédjék az emberiséget, mielőtt a Pokol elszabadulna a Földön.

A hivatalos bemutató előtt hónapokkal már kikerült az internetre a pilot kalózpéldánya, ami vagy véletlen volt, vagy gerillamarketing, a rajongók mindenesetre meg lehetnek elégedve a brit okkult-nyomozó tévés kalandjaival. Keanu Reeves sem volt rossz a 2005-ös mozifilmben, a kisképernyős Constantine azonban jobban hasonlít a Hellblazer-képregényből ismert antihősre; a ruhája, a haja, na meg az akcentusa.

Ami a történeteket illeti, a hátteret ezúttal az Ébredő Sötétség szolgáltatja mint egy megfoghatatlan, bizonytalan fenyegetés, az epizódok során pedig Constantine és csapata bejárja az Egyesült Államokat, és különféle természetfeletti ügyekre derít fényt. Ezek között akadnak a vuduhoz köthető misztériumok, de az egyéb kultúrákból származó legendákat is feldolgozták az írók.

A színészek közül egyértelműen a címszerepet alakító Matt Ryan emelkedik ki leginkább, akinek van egy erős jelenléte, viszonylag jól is játszik, bár a megjelenése kissé olyan, mintha egy rajongói filmet látnánk. Angélica Celaya tipikus eyecandy, alakítása ezért nem is különösen figyelemre méltó, viszont nem is rossz, csak olyan se hús, se hal. Charles Halfordnak eléggé kis szerep jutott, de azért tisztességgel teszi a kevéske dolgát. Harold Perrineau-nek jól állnak a (digitális) szárnyak és a kontaklencsék, játéka is megfelelő.

A trükkök jók, érdekes a misztikus vonulat is, láthatjuk "cameoban" Dr. Fate (varázsló a DC-univerzumban) sisakját, az izgalom- és feszültségfaktor viszont kissé hullámzó, mert némely történet nem elég érdekes.

Még ennek a sorozatnak is érnie kell, de a jó alapok megvannak hozzá.

***********************************************

Mielőtt Bruce Wayne fejére húzta volna híres maszkját, csak egy gazdag árvagyerek volt, akinek szüleit a szeme láttára ölték meg. Mielőtt James Gordon Batman szövetségesévé vált volna, csak egy fiatal hadnagy volt, akit frissen vezényeltek át a bűn városába, Gothambe, ahol a maffiacsaládok rivalizálása véres bandaháború felé sodródik, és ahol egy feltörekvő, ifjú gengszter ki akarja játszani egymás ellen az alvilág vezetőit. Thomas és Martha Wayne meggyilkolása talán nem is hétköznapi utcai támadás volt, az igazság napvilágra kerülése azonban sokak érdeke ellen való. Mindössze egy valaki próbál az árral szemben úszni: Gordon, aki megígérte Bruce-nak, hogy megtalálja szülei gyilkosát.

A DC-nek nem igazán mennek a mozifilmek (tisztelet a kivételnek), tévé és animáció terén viszont köröket ver a Marvelre, ezért aztán - talán belátva, hogy nem tud versenyre kelni riválisával a vetítőtermekben - a kisképernyőn próbálja behozni a lemaradását, ehhez pedig nem kevesebbet művelt, minthogy Batman-szériát csinált Batman nélkül.

A történet nem a megárvult Bruce Wayne-re koncentrál - mint ahogy sokan ezt várták volna -, hanem a fiatal James Gordonra, aki egyedüli becsületes zsaruként kénytelen boldogulni Gothamben, miközben maffiózók szorongatják minden oldalról.

Alighanem a 2014-es év legnagyobb tévés dobása egyben a legjobbak között is van, és nem csak azért, mert a világ egyik legismertebb képregényéhez nyúltak hozzá, kellő hozzáértéssel újraértelmezve azt, de nagyon jól megírták a kerettörténetet is, és nem féltek Gordont, na meg néhány bűnözőt főszereplőnek megtenni, míg Bruce kisebb hangsúlyt kapott.

A siker másik titka a kiváló színészgárda és az általuk megformált karakterek. Bár Gordon a központi alak, mégis erősen háttérbe szorul a többi szereplőhöz képest, aminek az is az oka, hogy Ben McKenzie játéka meglehetősen halovány, míg például Robin Lord Taylor, alias Pingvin valósággal lubickol a rá osztott szerepben. Telitalálat még a fiatal Macskanőt játszó Camren Bicondova, jó a sorozat kedvéért megalkotott Fish Mooney, azaz Jada Pinkett Smith, Harvey Bullock, vagyis Donal Logue, na és persze a "legbadassebb" Alfred, Sean Pertwee. Az ő figuráik annyira erősek, hogy simán lemossák a terepről Gordont, de még a gyerek Bruce Wayne - David Mazouz is. McKenzie becsülettel teszi a dolgát, de ilyen mezőnyben legfelejbb csak asszisztálni tud a többieknek.

Bár bizonyos határokat nem lép át, a Gotham így is egy hangulatos krimisorozat, ami remekül használja ki azt a dramaturgiai fogást, hogy a nézők már minden szereplőt ismernek, ezért pontosan tudják, hogy kiből mi fog válni. Batman itt most valóban elkezdődött.

***********************************************

A Klónháború véget ért; Palpatine győzött, a Jediket és a Köztársaságot elpusztították, létrejött a Birodalom, amely vasmarokkal fogja össze a galaxist. Ahogy terjed az elnyomás, úgy kezdenek megjelenni az elégedetlenkedők is, akik eleinte titokban, majd egyre nyíltabban kezdenek lázadni az Új Rend ellen.

Az árva tinédzser, Ezra Bridger sem szívleli a Birodalmat; a talpraesett utcagyerek ott tör borsot a rohamosztagosok orra alá, ahol csak tud. Egy nap összeakad egy csapat harcossal, akik között van egy rejtőzködő Jedi, egy mandalori lány, egy twi'lek pilotanő, és egy zsémbes, de jószívű lasat. Miután útjaik keresztezik egymást, Ezra a lázadókkal tart, és együtt veszik fel a harcot a zsarnokokkal.

Ez az első produkció a Star Wars háza tájáról, mióta a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, ill. a Csillagok háborúja ilyen-olyan filmes jogait. Amíg készül a hetedik mozifilm, addig animációs fronton nyúzzák tovább a rókát, ennek keretében született meg a Lázadók, ami - ahogy a cím is mutatja - a Palpatine-rezsimmel nem egyetértőkről szól, azon belül is egy kis csoportról.

Bár várható volt az Egércégtől, hogy a fiatalabb korosztályt célozza meg a SW-franchise produkcióival, én azért bízom benne, hogy nem csupán a gyerekek számára fog a jövőben filmeket és sorozatokat készíteni. A szintén 3d-s Clone Wars is kissé infantilis volt, bár kétségtelenül megvolt benne a Star Wars-"fíling", de egyszerűen kell az a bizonyos sötétség és olykor komolyabb hangvétel, amiben pl. A Birodalom visszavág és talán A Sith-ek bosszúja nem szűkölködött. Persze, logikus, hogy a Disney pénz óhajt keresni, mégsem kellene George Lucas fantasztikus világát visszafordíthatatlanul elvinni egy olyan irányba, ami maximum a kiskamaszokat érdekelheti, de a hardcore rajongókat már kevésbé.

A Lázadók annak a korosztálynak szól, akik a Star Warst már uzsonnástáskákon, tolltartókon és matricásalbumokban ismerték meg, ezért aztán a karakterek és a történet is elég egyszerűek; világos, hogy ki a jó és ki a rossz, lehet jókat derülni Ezra és Zeb szájkaraktéin, na meg Chopper "emberi" megnyilvánulásain. A széria felsorolja az összes kötelező SW-elemet a birodalmi lépegetőktől kezdve egészen az űrcsatákig, van gonosz Sith-nagyúr, a rohamosztagosok még mindig mellélőnek, és olykor látható egy-egy ismertebb szereplő cameoja (pl. Obi-Wan).

A rajzfilmsorozatoknál, ahol egy epizód csak olyan 20 perc, elég gyakori az aránytalanság és a túl gyors tempó, míg a cselekmény kidolgozottsága sokszor csak a legalapszintűbb; ez most sincs másképp, a látványos CGI és a "Star Wars-faktor" viszont könyen átlendíti a nézőket e döccenőkön.

A szinkronhangok általában jók, ahogy a játékuk is; az egyetlen nagyobb meglepetés talán az egykori tinibálvány, Freddie Prinze Jr., aki Kanan hangját adja.

Remélhetőleg a Disney több "fronton" támad a Star Warsszal, és nem csak a Lázadók egyszerűbb-gyerekesebb stílusával fogunk találkozni az elkövetkezendő években. A színvonal mindenesetre legalább olyan fog maradni, mint a Clone Wars esetében, amit az a Dave Filoni rendezett, aki ebben a szériában is aktívan közreműködik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr116997257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.