A sivatag virága

2014. december 17. 20:00 - Kővári György Márió

A szomáliai születésű Waris Dirie a világ legismertebb szupermedellejeinek egyike, önéletrajzi ihletésű könyvének megjelenése előtt azonban senki még csak nem is sejtette (honnan is tudhatta volna...), milyen megpróbáltatásokon ment keresztül gyerekként. Waris volt Bond-lány, a Chanel, a L'Oréal, és a Revlon arca, szerepelt a Vogue, az Elle, és a Glamour oldalain, napjainkban emberi jogi aktivista, 1997 óta pedig az ENSZ nagykövete. És ő volt az első nő, aki a világ figyelmét felhívta a női körülmetélésre, amin ő maga öt évesen esett át.

A történet:

A fiatal szomáliai lány, Waris, évek óta Londonban él, viszont alig beszél angolul, munkája, otthona nincs, ezért gyakran éjszakázik az utcán, vagy kukázik ételmaradékok után kutatva. Egy nap egy üzletben nézelődik, amikor találkozik a hasonló korú eladónővel. Marylin megpróbálja a szárnyai alá venni Warist, és ennek keretében takarítói állást ajánl neki egy gyorsétteremben. A lányt hulladékgyűjtés közben veszi észre egy férfi, aki fotósként mutatkozik be. Hamarosan kiderül, hogy Terry Donaldson az egyik legmenőbb fényképész, ismert divatlapok számára dolgozik, innen pedig csak egy ugrás egy ügynökség, ahol szintén felfigyelnek Waris szépségére. Fényes karrier vár rá, ám a jobb élet reményét beárnyékolják a gyerekként elszenvedett élmények.

Sivatagból a kifutóra

Tipikus hollywoodi produkció is lehetett volna A sivatag virága, annak minden előnyével, de főleg hátrányával együtt, ám legnagyobb szerencsénkre német-angol-osztrák együttműködéssel készült el a film, ami nagyrészt kerüli az olcsó hatásvadászatot és a nyálat, így aztán "csak" egy nagyon korrekt, a témát megfelelő alázattal és komolysággal kezelő mozi lett a végeredmény, ami több-kevesebb sikerrel igyekszik elkerülni a szájbarágást és az okoskodó ítélkezést.

Waris Dirie "tündérmesébe illő" felemelkedése nem csupán a saját bátorságán és kitartásán múlt, de jó adag szerencsén is, hiszen ha nem lettek volna az életében segítők, talán még ma is kecskéket terelgetne valahol a szomáliai sivatagban, esetleg hajléktalanként megfagyott volna egy londoni híd alatt.Nem vitás, hogy Waris "jó helyen volt a jó időben", és persze az sem utolsó szempont, hogy elbűvölő megjelenése eladható terméknek bizonyult a szépségipar számára.

Infibuláció

Waris beszédet tartott az ENSZ-ben, és ott elmondta, hogy - miként vele is megtörtént -, több ezer éve csonkítanak meg lányokat a "tisztátalanság" nevében, és ez a szokás mind a mai napig elterjedt az iszlám Afrikában, noha a Korán sehol nem ír elő ilyesmit.

A beavatkozás során kivágják a klitoriszt, valamint a kis- és nagyajkakat, utána a sebet összevarrják, éppen csak egy apró nyílást hagyva a vizelet és a menzesz számára.

Fontos hangsúlyozni, hogy a film nem bírálja a muszlim hitet, pusztán csak bemutat egy létező jelenséget, ami nők millióit sodorja életveszélybe és alázza meg testileg-lelkileg egyaránt. Ezeket a "műtéteket" sok esetben szakavatatlan emberek végzik, nem ritkán ilyesmire tökéletesen alkalmatlan eszközökkel (pl. rozsdás borotvával, üvegdarabbal), ezt követően pedig a női énkép - már amennyire az ilyesminek van bármi jelentősége bizonyos közösségekben - jelentősen sérül.

Persze nagyon könnyű egy nyugati országból ítéletet mondani, pláne egy olyan, "fejlett" társadalmi és vallási kultúrából, aminek (már) nem része a testi csonkítás, ne felejtsük el azonban, hogy például a kereszténységben minek a helyettesítésére kezdtek el az ostyát és a bort használni (pontosabban: honnan és miért lettek ezeket a szimbólumok átvéve - igen, az emberáldozat helyett).

Aztán ott van a férfiak körülmetélése is (a judaizmusban és az iszlámban egyaránt vallási előírás), aminek az ókorban talán még volt értelme (az éghajlat és a higiénia összefüggései miatt), manapság azonban inkább csak hagyomány, viszont ugyanúgy nem kérdezik meg róla a zsidó és arab fiúcsecsemőket, hanem kvázi csak elkapják őket, aztán nyissz.

Jelen sorok írója azon a véleményen van, hogy akár az Isten (Jahve, Allah, Zeusz, Amon-Ré... ahogy tetszik) adta bizonyos testrészeinket, akár az evolúció alakította ki azokat, semmilyen mondvacsinált okból vagy hiedelemből kifolyólag nem lenne szabad azok ki- és levágásával gyerekeket kínozni. Ha a Teremtő vagy az egyedfejlődés úgy látta jónak, hogy a testünk úgy nézzen ki, ahogy, akkor az nem véletlen, ebbe beleavatkozni pedig felesleges és értelmetlen, vagy egyesenes blaszfémia, mert az Isten műve ellen való.

Erről ugyan már nem esik szó a filmben, de kellő felvilágosítással, tanítással és neveléssel lassan meg lehetne szüntetni e véres gyakorlatot, ráadásul sok afrikai országban már törvénybe is ütközik, és bár a szabály betartása nem annyira egyszerű - főleg a tudatlan, eszigetelten élő népcsoportok esetében -, de első lépésnek mindenképp jó.

Megvalósítás:

Aki arra számít, hogy a több mint két órás filmben nagy sírások és borzalmas gyerekkori emlékek fogják váltogatni egymást, kicsit csalódni fog (bezzeg, ha Hollywoodban forgott volna a produkció...). A történet elsősorban Waris felfedezésére és karrierjének beindulására koncentrál, a körülmetélés pedig inkább amolyan "háttérkörülmény", amiről nem sok szó esik, de amikor igen, ott azért rendesen lehet gyűrögetni a zsebkendőt.

Egy fiatal, naiv lányt látunk, aki maga sincs tisztában saját szépségével, csak sodródik az árral, azt viszont tudja, hogy jobb életet szeretne annál, mint amit otthon hagyott. Megcsonkítása természetesen kihatással van a világképére és viselkedésére, pl. megriad a férfiak közeledésétől, mert tudja, mivel járna, ha "arra" kerülne a sor, és ő maga is érzi, hogy ami vele történt, az helytelen, még úgy is, hogy a belénevelt magyarázatokat ismételgeti, és nem érti, hogy a nyugati típusú nők miért nem estek át ilyesmin.

A film olykor vészesen közel kerül ahhoz, hogy "felsőbbrendű", nyugati módon ítélkezzen, de végül szerencsére mindig elkerüli ezt a csapdát, még ha egyértelművé is teszi, hogy a női körülmetélés kegyetlen szokás.Átlagosan jó az operatőri munka, van néhány különösen szép beállítás, és néhány kézikamerázás, ill. rejtett kamerásnak tűnő felvétel.

A ritmus olykor kissé csapongó, pl. a nem mindig arányosan elhelyezett és váltakozó hosszúságú flashbackekkel, az viszont nagyon ügyes megoldás, amikor a film első londoni jelenetét 2/3 környékén újra látjuk egy másik kameraállásból (ez amolyan önmagába visszatérő "fél-keretes" szerkezet).

Színészek és konklúzió:

A főszerepben az etióp származású Liya Kadebe látható, aki túl azon, hogy rendkívül szép (ő is modell), nagyon jól játszik, egyáltalán nem csak biodíszletként funkcionál. A tehetsége megfelelő színészvezetéssel egészülhetett ki, ennek köszönhető a magas színvonalú teljesítmény.

Sally Hawkins hol vicces, hol drámai, Craig Parkinson igazi angol mamlasz, Timothy Spall emberséges és melegszívű, Juliet Stevenson pedig akár Az ördög Pradát viselből is előugorhatott volna. Érdemes megemlíteni a remek statisztériát is az autentikus szomáliai szereplőkkel.

Nem csak a megrázó téma miatt érdemes megnézni ezt a filmet, hanem mert biopic-ként is képes helytállni, bár nem olyan módon, mint egy amerikai életrajzi alkotás (pl. Ray, Ali, A nyughatatlan stb.).

Az ilyen mozikkal bizonyosodik be igazán, hogy a mozgóképnek mekkora hatalma van, mert nem csupán szórakoztatásra jó, hanem fontos, a szélesebb közönség előtt kevéssé ismert témákat is képes bemutatni._ajanlott.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr946990815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.