Időhurok

2014. december 03. 08:30 - Kővári György Márió

Nemrég kezdtek újra divatba jönni az időutazós filmek, de persze az esetek zömében a téridőben való ide-oda ugrálás inkább csak háttérként szolgál, míg a cselekmény jobbára az akcióra koncentrál - pl. LooperMen In Black 3. -, de azért akadnak olyan produkciók is, melyekben az időutazás fontos dramaturgiai eszköz, nem csak egy látványos külsőség - pl. Forráskód, Pillangó-hatás -, és persze stabilan ott ragyognak az amerikai filmgyártás egén a mindenki által ismert és tisztelt állócsillagok is: a Terminátor (szigorúan csak az első két rész) és a Vissza a jövőbe-trilógia.
Hasonló témában napjainkban többek között a Csillagok között járja a diadalútját, és ez nem kicsit homályosít(hat)ja el a Spierig-tesók filmjét, ami nálunk moziforgalmazásra ugyan nem került, de DVD-n és Blu-rayen azért szerencsére megjelent.

A történet:

Egy balul sikerült akciót követően egy titokosügynök arca súlyosan megsérül, de sikerül a vonásait helyreállítani - még ha látszólag teljesen más is néz vissza rá a tükörből. Új megbízása egy füstös new yorki bárba vezet, ahol csaposként vállal munkát. Egy nap különös férfi tér be egy italra, aki meghökkentő történetet mesél az életéről. A beszélgetés után a csapos elárulja, hogy egy jövőbeli kormányügynökségnek dolgozik, melynek az a feladata, hogy helyrehozzon bizonyos, a múltban elkövetett bűncselekményeket, majd felajánlja a férfinak, hogy ha akarja, a saját életét is megváltoztathatja, egyúttal pedig lefülelhetnek egy terroristát, aki több ezer ember haláláért felelős.

A saját farkába harapó kígyó...

Ha egy szóval kellene jellemezni a filmet, akkor azt mondanám: mindfuck, elsőre ugyanis nem sok értelme van annak, amit az elején látni; minden megváltozik azonban, amikor a csapos és John lemegy a bár alatti helyiségbe, ahonnan útra kelnek, hogy megváltoztassák a múltat - és azzal a jelent.
Spoilerezés nélkül nem lehet, de szigorúan nem is szabad sokkal többet elárulni; legyen elég annyi, hogy a cselekmény gond nélkül sutba dobja az ún. nagypapa-paradoxont, és helyette egy olyan elképesztő, többszörös csavarral szolgál, mintha egy Möbius-szalagot háromszor tengerészcsomóra kötnénk, ráadásul ehhez foghatót garantáltan nem lehetett még filmen látni.

A tyúk, vagy a tojás?

A film központi gondolata azon az elméleti kérdésen alapszik, miszerint ha volna rá módunk, és nem lennének következményei, akkor megbüntetnénk-e valakit, aki ártott nekünk.

"Mi lenne, ha maga elé állítanám? Azt, aki elcseszte az életét? És garantálnám, hogy megúszná. Megölné?"

Lényegében az egész cselekmény erre van felépítve, ám közel sem egy bosszúfilmről van szó (legalábbis a szó hagyományos értelmében), bár tény, hogy John motivációjának a bosszú is a része - kezdetben mindenképp -, ezért vállalja el a csapos ajánlatát, hiszen az a bizonyos férfi a múltjából az oka annak, hogy olyan életet él, amilyet, és amiért az a véleménye, hogy

"Tudja, néha úgy érzem, a világ megérdemli a sok szart, ami történik.".

Mégis, nem lehet, hogy ez a "sok szar" okkal létezik? Hiszen mindennek és mindenkinek célja van, legalábbis így kellene, hogy legyen. Jelen és múlt éppúgy összefügg, ahogy a jelen és a jövő, és az egész egyetlen rendszert alkot. A cél talán az, hogy ne legyen cél, esetleg meg az, hogy valaki rendet teremtsen, biztosítsa az idővonal folyamatosságát és megbonthatatlanságát - akkor is, ha tisztában van a következményekkel, amik már megtörténtek a jövőben, ill. meg fognak történni a múltban.

A történelem ismétli önmagát


Kicsit olyan ez a film, mint A 13. emelet és a Mátrix esete: míg utóbbi akkorát szólt, hogy azt még a Marson is hallani lehetett, addig előbbi viszonylagos ismeretlenségben maradt, noha a történet alapjai eléggé hasonlóak, csak épp sokkal kevesebb pénz jutott marketingre, nem voltak benne akkora nevek, és a trükkök is lényegesen szerényebbnek bizonyultak.
Az Időhurokkal is az a gond, hogy egy Csillagok között vagy - ha nem a műfajon belül példálozom - A galaxis őrzői mellett kb. labdába sem rúghat, mert ezek sokkal nagyobb és komolyabb (értsd: drágább) produkciók, utóbbi ráadásul lényegesen kevesebb agymunkát is igényel, míg Spierigék mozija, ezért aztán talán csak a vájtfülű sci-fi-kedvelők között számíthat számottevő népszerűségre és nézettségre, akiket az sem zavar, hogy ez egy "külföldi" film - mivel ausztrál -, ugyanakkor ez is egy oka annak, hogy az USÁ-ban meglehetősen gyengén teljesít, ezért aztán világviszonylatban sem várható a nagy siker (ez alapján pedig már az is nagy szónak számít, hogy nálunk egyáltalán kiadják DVD-n/BR-en - szemben pl. egy Snowpiercerrel).

A szereplők:


A húzónév kétségtelenül Ethan Hawke, aki viszonylag kevés ilyen szerepet vállal, bár az is igaz, hogy pont az Időhurok valahol a Gattaca szintjén van, de mindenképp más jellegű produkció, mint például egy Mielőtt-trilógia, a Sráckor, a Sinister, vagy pláne a Getaway. Hawke nem kimondottan akciószínész, mindazonáltal jól állnak neki az ehhez hasonló "fél-akció"-szerepek, ahol a bunyón kívül játszania is kell, és a karaktere nem csak egy mély hangon fél szavakat odavakkantó figura.
A tehetsége és a jó színészvezetés miatt most is magas színvonalon játszik, ráadásul még kettős szerepben is látható a film vége felé, ami külön érdekesség.

 

Az ausztrál Sarah Snook nálunk kb. ismeretlen színésznő, legfeljebb a Sleeping Beauty című filmben láthattuk, bár csak egy mellékszerepben. Színészileg neki sokkal nehezebb dolga lehetett, mint Hawke-nak, ráadásul ő is többes szerepben látható, jórészt egész arcot takaró maszkban és sminkben, ám alakítása kifogástalan, ügyesen játszik a hangjával és a testtartásával, ami egy hihető karaktert eredményez.

Egy kisebb szerepben feltűnik Noah Taylor is, akit leginkább a nálunk forgatott, Max című filmből ismerhetünk, de játszott A holnap határában, és a Trónok harcában is.

Megvalósítás és konklúzió:

Némi aránytalanság jellemzi a filmet, legalább a felében (olyan 45 percig) ugyanis alig történik valami. A hosszú párbeszéd érdekes, de nem túl mozgalmas, ráadásul az is nyilvánvaló, hogy a "beszélő fejek" csak a nézők számára mondják el a történet alapját, mégis érdemes odafigyelnünk erre a hosszú jelenetsorra, mert rendkívül fontos információkhoz jutunk, melyeknek a későbbiekben óriási jelentőségük lesz.

Amikor végre magára talál a tempó, és felpörögnek az események, a körmünket ott sem fogjuk könyökig rágni, de kétségtelen, hogy akad némi izgalom, ráadásul úgy, hogy a film semmilyen poént nem lő idő előtt, így mi is a szereplőkkel egyszerre haladunk előre.

A fényképezés jó, szépek az egyes korokat és helyszíneket megkülönböztető színvilágok (pl. barnás, kékes), a zene pedig nem tolakodó, elkerüli a felesleges, öncélú hatásfokozásokat. A speciális effektusok kb. észrevehetetlenek, akad néhány érdekes díszlet és jelmez, az időugrások ábrázolása viszont rendkívül egyszerű (ami eléggé logikus - összehasoníltva pl. egy látványos megérkezéssel a Terminátorból).

A végecsavar talán nem fogja annyira gyomorszájon vágni az embert, mint mondjuk egy Közönséges bűnözők, vagy A tökéletes trükk, inkább olyasféle, mint a Felperzselt föld esetében, ám így is bőven elég ahhoz, hogy tátott szájjal pislogjunk magunk elé, hogy utána megpróbáljuk kronológiai sorrendbe állítani a látottakat. Itt üt be igazán az a bizonyos mindfuck...

Az ausztrálok megint megcsinálták, és ehhez akármilyen - jó értelemben vett - elborultságra is képesek, igaz, szükség volt egy Robert A. Heinleinre, aki 1958-ban megírta a film fundamentumát képző, rövid sci-fi-történetet. Eléggé furcsa, de a végecsavar ismeretében valahol érthető is, hogy Hollywood eddig nem csapott le a sztorira, de még csak olyan szinten sem, hogy a filmjogokat megvásárolta volna egy élelmes producer. Gyaníthatóan a hazai közönség zavarba jönne a látottaktól, a felük talán nem is értené, a túlontúl konzervatívok meg lehet, hogy kiakadnának, ezek pedig nem férnek bele egy amerikai filmprodukció keretei közé. De így legalább el sem ronthatták.

Egy bloggerkollégával megegyeztünk, hogy közösen írunk erről a filmről, aztán belinkeljük egymás cikkét. Ajánlom tehát Csibu bejegyzését a Camera Obscurán, de persze magán az oldalon is érdemes szétnézni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr866951191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.