WolfCop

2014. november 10. 08:30 - Kővári György Márió

 
Néhány hónapja láttam ennek a filmnek a trailerét, és fel is keltette az érdeklődésemet, mert vicces horrorblődlinek ígérkezett, abból meg nem sok jó készült az utóbbi időkben, ahhoz képest viszont a megnézése után az első gondolatom az volt, hogy "ezt most így minek kellett?", a második meg az, hogy ehhez a fajta - jó értelemben vett - baromsághoz minimum egy Robert Rodriguez (Alkonyattól pirkadatig), esetleg egy Edgar Wright (Haláli hullák hajnala) szükséges, mert nekik megvan az ilyesmihez szükséges humoruk, vizualitásuk és tehetségük; és persze filmesnek is jók - vagyis minden, ami Lowell Deanből hiányzik.

A likantrópia az a folyamat, melynek során egy ember farkassá változik. Az "eredményt" farkasembernek nevezik, bár újabban vérfarkasnak is. Utóbbi minden bizonnyal az angol werewolf szóból származik, mert a were kiejtve hasonlít a magyar vérhez, ennyi pedig elég a kifejezés meghonosodához, bár én továbbra is az "eredeti" szót tartom értelmesebbnek és "jobban hangzónak".
farkasemberség amúgy egyike a legrégebbi legendáknak, nem csoda hát, hogy számos irodalmi és egyéb műben feldolgozták az évszázadok során, és persze a filmipar is korán lecsapott rá - persze sok esetben mellőzték a figurában rejlő dráma és tragédia bemutatását, inkább a véres részletekre helyezték a hangsúlyt. A legújabb, ezúttal kanadai szösszenet sem tesz másképp.
 
 
Lou, az italt igencsak kedvelő seriffhelyettes a háta közepére kívánja főnöke utasítását, miszerint vizsgálja ki, hogy miféle alakok mászkálnak a kisváros melletti erdőben éjszaka. A férfi kimegy a helyszínre, ám egy okkultista csoport fogságába esik, ahol egy szertartás keretében farkasemberré változtatják. Lou eleinte nem sokra emlékszik, később azonban arra jut, hogy bár szőrösebb az átlagnál, de mégis csak zsaru, így hát egy haverjával átalakítja a járőrkocsiját, és WolfCop néven ered a bűn nyomába. Hamarosan az is kiderül, mi volt az okkultisták szándéka a helyettes "átalakításával".
 
 
Nem olyan régen írtam a Náci zombik-duológiáról, melyben egy másik klasszikus moziszörny volt a főszereplő, lényegét tekintve azonban sok párhuzam fedezhető fel jelen filmmel - elsősorban a negatívumok tekintetében. A WolfCop ugyanis (szintén) nem jó film. Összecsapott, kusza és zavaros a történet, emellett nem vicces, nem félelmetes, nincsen benne sem izgalom, sem feszültség, a színészek kivétel nélkül pocsékak, mondanivalója nincs, és bár valamiféle szórakoztató szándék felfedezhető benne (az alkotók számára mindenképp), ám a végtermék egy sok helyütt amatőrnek ható film lett, ami moziforgalmazásra éppen csak alkalmas, de még az is erősen meggondolandó.
 
 
Egyedül talán a trükköket lehet pozitívumként megemlíteni - azaz csak lehetne, ha nem láttunk volna már hasonlót és jobbat is - akár évekkel-évtizedekkel korábban (pl. Egy amerikai farkasember LondonbanA farkasemberFarkas, de nyugodtan ide lehet sorolni a Hullajót is, vagy akár Michael Jackson Thrillerét).
 
 
A zagyva, kidolgozatlan történet, a nulla karakterek szemmel láthatóan totálisan alá lettek rendelve a speciális effektusoknak, melyek közül nyilván a farkasember-maszk és -jelmez tervezése és elkészítése kerülhetett a legtöbbe, ezért aztán másra már nem is jutott elég pénz, a többi effektet pedig "ügyes" vágással oldottak meg az alkotók (pl. az alakváltók átváltozásait), esetleg letorrentezték az Action Movie Essentials nevű VFX-csomagot, hogy a lövöldözéseknél legyen digitális torkolattűz.
 
 
Lowell Dean talán szereti a True Bloodot, és abból inspirálódva kívánt volna csinálni valami hasonlót, csak épp nem volt hozzá sem elég tőkéje, sem humora. A lelkesedés jó dolog, viszont nem elég. Ha valaki horrorkomédia készítésére adja a fejét, akkor célszerű mindkét műfajnak megfelelni; Deannél csak előbbi sikerült úgy-ahogy (és az is csak a külsőségekben). A figyelem elterelésére persze elsütötte a kötelező jónőket, villan két cici is, ám ezek sem tudják kitölteni a történet hálóján tátongó óriási réseket.

Ritmus, tempó, értelem, poénok, értékelhető színészi játék... ilyesmiket kár keresni. A fényképezés így-úgy elmegy, azon legalább látszik, hogy az operatőrnek volt már a kezében kamera, és világított már életében.
 
Kis pénz, kis film, de a tehetség még mindig megfizethetetlen. A WolfCop újabb példa a túlhype-olt, de végül rossznak bizonyuló filmekre, amit bár végig lehet nézni, az ember nem akarná 15 perc után lekapcsolni (azért ez is valami...), viszont utána csak néz maga elég, hogy "ez meg mi a sz*r volt?". Egyesek talán örülnek neki, de én nem tartom annyira örvendetes hírnek, hogy jövőre jön a folytatás. Ha azt is Dean írja és rendezi, sok jóra ne számítsunk.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr206862683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.