Automata

2014. november 05. 12:52 - Kővári György Márió

Ilyen film is ritkán készül: spanyol-bolgár koprodukció, ráadásul robotos sci-fi, melynek ötletét már Hollywood is nem egyszer elsütötte, aztán hol jobban, hol kevésbé sikerült a dolog. Az Antonio Banderasszal készült mozi amolyan Szárnyas fejvadász-, Ghost in the Shell- és Én, a robot-keverék, és bár sokan fanyalognak miatta, egyáltalán nem annyira rossz film, igaz, nem is kiemelkedő, de azért teljesen vállalható, korrekt munka, pláne Európából.

A nem túl távoli jövőben járunk. A naptevékenység miatt a Föld felszínének nagy része lakhatatlanná vált, az emberiség mintegy 99%-a pedig kipusztult. A megmaradt néhány tízmillió nagyvárosokban és nyomortelepeken húzza meg magát. Hogy megkönnyítsék az igencsak zorddá vált életet, egy iparvállalat emberszerű robotokat fejlesztett ki, melyek az élet minden területén jelen vannak. Alapprogramjuk szerint nem árthatnak az élőlényeknek, ill. nem javíthatják meg és fejleszthetik tovább önmagukat - mivel arra kizárólag az őket gyártó cégnek van jogosultsága.
A társaság egyik biztosítási nyomozója furcsán viselkedő robotokról szerez tudomást, az ügy kivizsgálása során pedig döbbenetes felfedezést tesz.
Érdekes dolog robotokról filmet készíteni. Nem a technikai megvalósításra gondolok, mert CGI-jal ma már bármi megoldható, hanem arra a gondolatvilágra, miszerint szükség van-e egyáltalán embernek kinéző gépekre, ha mindenáron le akarunk passzolni valamilyen nehéz vagy kényelmetlen feladatot, és már Ázsiában sem találunk hozzá bérrabszolgát olcsó munkaerőt.
Másrészt, ha egy robot megjelenése emberszerű, akkor valószínűleg a "gondolkodása" is az lesz, hiszen az egy dolog, hogy emberek programozzák és határozzák meg a viselkedési paramétereit, de úgy általában az ember teljesen logikusan a saját képére is "teremti" meg a gépi szolgáját, ezzel mintegy istent játszva. Innentől pedig csak egy lépés, hogy elgondolkodjunk azon, mitől is ember az ember, és mitől robot a robot - egyáltalán: mi is az élet, és az mitől az, ami. Mi organikusak vagyunk, a robotok pedig nem, de valószínűleg itt véget is érnek a különbségek, legalábbis az alapokat tekintve.



Az sem lényegtelen, hogy ha sikerül majd valaha ténylegesen intelligens, emberszerű robotokat építenünk, valószínűleg elkerülhetetlenek lesznek a két "faj" közötti konfliktusok, és nem csak azért, mert (lásd még a géprombolókat a XIX. század elején) a gépek olyan feladatokat is elvégeznek, amiket ma az emberek, csak épp nem kérnek fizetést, nem kell pihenniük stb.
Bár meglehetősen fantasztikus elképzelés, talán nem lehetetlen, hogy a robotok intelligenciája egyszer eléri, netán meg is haldja az emberét, és bár érzelmekre nem lesznek képesek (?), de tiszta, fekete-fehér logikájuk talán még veszélyt is jelenthet ránk, hiszen onnantól kezdve nem lesz szükségük az emberre, az ellenérzések viszont fenyegetést jelenthetnek - vagyis a robotok létezése, "élete" kerülne veszélybe, akik elvárható módon meg akarják védeni önnön létezésüket.
Vajon ha az értelem elér egy bizonyos szintet, akkor megelégszik-e annyival, vagy ösztönös igénnyel tovább akar fejlődni - és ha ez megtörténik, akkor hol a határ, ha van egyáltalán? Bár a robottechnika egyike a rohamosan növekvő iparágaknak, azért a cylonoktól még messze vagyunk, de talán mégsem annyira elképzelhetetlen egy napon a Battlestar Galactica utópiája.



Az Automata ezekre a kérdésre választ ugyan nem ad, de erre talán nincs is szükség; épp elég az, hogy már a puszta gondolat felébred a nézőben, aztán elrágódhat a különféle morális és tudományos hipotéziseken (pl. a gépeket gyártó gépeken - ami egyfajta szaporodás).

Azt nem állítanám, hogy a film túl mélyen belemerülne a témába, néhol kicsit kuszának tűnik a történet, ráadásul az akciójelenetek (szerencsére nincs sok belőlük) is kissé kilógnak (mert látni rajtuk, hogy csak azért vannak, hogy szélesebb közönséget is elérjen a produkció), összeségében tekintve azonban így is hangulatos és érdekes alkotás, bár nem túl pergő a tempó.

Jók a díszletek és a jelmezek, van nyomasztó atmoszféra, szép az operatőri munka, az idősödő Antonio Banderas pedig jó választásnak bizonyult a főszerepre. Jól is játszik, ami nem csoda, hiszen mégis csak színész, nem csupán egy "latinláver" bájgúnár, ahogy olykor megpróbálják őt eladni.



A főbb mellékszerepekben látható Robert Foster, Dylan McDermott, valamint az egyre nehezebben felismerhető Melanie Griffith. Mindannyian jól/átlagosan játszanak, bár az is igaz, hogy karakterük - a sztorihoz hasonlóan szintén - nincs annyira kidolgozva, ráadásul Griffith szereplése nem is különösebben indokolt azon kívül, hogy ő Banderas felesége (azóta állítólag - közel 20 év után - válnak, de szerintem ez inkább csak a film körüli hype része).

Egynek egyáltalán nem rossz az Automata, bár látszik, hogy nincs mögötte az amerikai filmekre jellemző erős kiszámítottság és precizitás, ez viszont nem feltétlenül baj. A trükkök és általában a külsőségek gond nélkül hozzák napjaink elvárható színvonalát, a történet pedig minden hibájával és hiányosságával együtt is jobb egynémely társánál. Az európai stílus és alkotói szándék ezúttal is tettenérhető, még ha a sztorit inkább Hollywoodból várnánk. Egyáltalán nem lebecsülendő, hogy ilyen fajta film készül az öreg kontinensen, pláne a sokak által lesajnált Bulgária közreműködésével. Ha sokan csak fele ilyen mozit tudnának összehozni, már az is igen nagy szó lenne.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr46862671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.