Páncélba zárt szellem

2017. április 01. 14:21 - Kővári György Márió

A Pesti Estes bemutató előtt volt egy rövid bevezető, melyben a beszélő elmondta, hogy az élőszereplős GitS-et az a Rupert Sanders rendezte, aki addig csak a Hófehér és a vadászt dirigálta, ami, valljuk be, nem túl izmos filmográfia. Ehhez képest megkapni a valaha készült egyik legfontosabb anime adaptációját minimum nagy bizalomról árulkodik a stúdió részéről, vagy annyira hisznek a forgatókönyvben, hogy nem számít, ki ül a rendezői székben, sok kárt nem tud okozni. Ez esetben nyilván is-is, hiszen adott az alapanyag, melynek sok elemét egy az egyben át lehet venni, másrészt a sztorira valóban odafigyelhettek, mert ugyan eléggé leegyszerűsítették a misztikumot és a filozófiát, azért így is maradt elég, és ami a legfőbb: hűek maradtak Yoshimasa Mizuo mangájához, valamint Mamoru Oshii animéjéhez.

A történet:

A nem túl távoli jövőben egyre inkább elmosódik a határ ember és gép között; a kibernetikus implantátumok használata a mindennapok részévé vált.

Az Őrnagy valaha ember volt, ám egy baleset után az agyát robottestbe helyezték, azóta pedig az ún. 9-es Részleg ügynöke; leegyszerűsítve: élő fegyver. A csoport legújabb ügye egy meghibásodott gésarobothoz kapcsolódik, hamarosan pedig az is kiderül, hogy egy Kuze nevű rejtélyes figura le akar számolni a világ legnagyobb robotgyártó vállalatával, köztük azzal a tudóssal is, aki az Őrnagyot megalkotta. Ahogy a 9-es Részleg egyre közelebb jut Kuzéhoz, az Őrnagy elfojtott, elfeledett emlékei önmagáról és az "előző" életéről egyre jobban felszínre törnek, ami alapjában befolyásolja a nyomozást.

Most már tudom, miért sírtok.

A GitS legutóbbi egész estés animéje kapcsán magam is úgy véltem, hogy teljesen felesleges élőszereplős adaptációt készíteni, ám a végeredmény láttán hajlandó vagyok meggondolni magam. Pontosabban, inkább azt mondom, hogy bár még mindig helytelenítem, ahogy Hollywood egy ideje mindent rebootol meg remake-el, miközben az eredeti ötletekkel másodrendűként bánik, ám a Ghost in the Shellhez úgy nyúltak, ahogy egy ilyen mestermű megérdemli.

Nem silányították le üres látvány- és akcióorgiává, bár kétségtelen, hogy az átlagnézőt még mindig inkább a törés-zúzás ragadja meg, semmint az egzisztencialista filozófia - így ebben a filmben is sok a bunyó, robbanás és lövöldözés -, de mégsem vált belőle Michael Bayes agyrágó, amire már 5 perc után sem lehet (és nem is érdemes) emlékezni.

Ezt talán az bizonyítja leginkább, hogy társamnak, akivel a premieren voltam, és aki egyáltalán nem ismerte korábban a GitS-univerzumot, kifejezetten tetszett a film, hazafelé sétálva pedig hosszasan fejtegette azokat a gondolatokat, melyeket a produkció ébresztett benne. Nyilvánvaló, hogy egy ostoba scifi-akció zagyvaság nem hozta volna mindezt ki belőle.

A látvány egészen elképesztő, rendkívül részletekbe menő, ez pedig különösen értékessé teszi az első animét, ami több mint 20 éve ugyanarra volt képes, amihez most az MPC digitális mágusai kellettek. Sok jelenetet szinte kockára pontosan beemeltek a filmbe (pl. az Őrnagy "összeszerelése", leugrása egy felhőkarcolóról, stb.), ez pedig mindennél ékesebben mutatja, hogy a rendező (és a stúdió) komolyan vette a feladatát, nem csak egy újabb bőrt kívántak lehúzni a "szellemróka páncélbőréről".

A szereplők mind egy szálig megkapják a maguk 15 perc hírnevét (pl. Togusa magyaráz, Saito és az ő mesterlövész-puskája, Aramaki nem is olyan védtelen öregember, mint aminek kinéz, stb.), még egy pókrobotot is látunk (bár nem úgy néz ki, mint a jól ismert Tachikomák és a funkciója is más), de a cselekmény persze az Őrnagyra fókuszál, akinek elmaradhatatlan társa Batou, akiről az is kiderül, miért és hogyan kapta a bionikus szemeit.

A színészek jól játszanak; Scarlett Johanssonnak ezennel megbocsátom a Lucyt (bár az nem az ő hibája volt), Kitano Takeshinál nagyobb nemzetközi japán filmsztár jelenleg nem létezik, Juliette Binoche hozza a kötelezőt, és Michael Pitt Kuzéja sem válik kétdimenziós figurává.
Személy szerint Pilou Asbæk Batouja volt a csúcs, mivel nekem ő a kedvencem a GitS világából.
 
 
Szerintem kifejezetten korrekt film lett az élőszereplős Ghost in the Shell, bár a fanyalgókat is meg tudom érteni, akik kevesebb akciót és több agyalást vártak volna, de nekik is el kell fogadniuk, hogy muszáj volt alkalmazkodni az olyan nézőkhöz, akik esetleg nem ismerik/nem kedvelik az animékat, de szeretnek moziba járni.
Ehhez képest abszolút vállalható Rupert Sanders második "nagy" rendezése, megérte rá várni. Természetesen soha nem fog felérni a klasszikus rajzfilmhez, ám nem is csúfolta meg, és szerintem ez a lényeg.

 

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/filmkockablog

loading...

Szólj hozzá!
Címkék: Ajánlott

A bejegyzés trackback címe:

http://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr3812393643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.