A nagy dobás

2016. február 26. 12:06 - Kővári György Márió

Ki gondolta volna, hogy a Taplógáz, a Pancser police és a Ron Burgundyk rendezője, Adam McKay fogja elkészíteni ezt a filmet? Alighanem senki. Mint ahogy annak idején azt se hitte volna a kutya sem, hogy összeomlik az amerikai gazdaság, bankok és befektetési vállalatok dőlnek be, emberek milliói veszítik el a munkájukat és/vagy az otthonukat.
Néhányan gazdagabban jöttek ki a 2008-as válságból, mint ahogy belementek, ám ettől még ma is annak terhét nyögi az egész világ, hogy kipukkadtak az ilyen-olyan lufik (dotkom, ingatlan, kötvények, kölcsönök, hitelek, stb.), a szoros gazdasági összefonódásoknak köszönhetően pedig a hullám végigsöpört az egész bolygón. Több mint 5 trillió (!!!) dollárnak veszett nyoma csak az USA-ban, de persze jó szokás szerint a személyes felelősséget elsumákolták, a lassan 10 éve tartó folyamat viszont olyan társadalmi, gazdasági, politikai következményekkel jár(t), melynek kimenetele még ma is beláthatatlan.

A történet:

A 2008-as gazdasági világválság előtt néhány évvel senki el nem tudta képzelni, hogy egy napon vége szakad a mértéktelen habzsi-dőzsinek; a bankok két kézzel szórták a hiteleket, adták-vették a kötvényeket, milliárdok cseréltek gazdát szinte korlátlan módon. Mindössze négyen - köztük egy fedezeti alapokat kezelő cég elemzője, Michael Burry - ismerték fel a szaporodó jeleket, melyek mind ugyanarra utaltak: valamikor 2007 második negyedévében bekövetkezik az összeomlás, ami magával rántja a komplett amerikai államháztartást, az pedig az egész világét. Néhányan elhatározzák, hogy megpróbálnak profitálni a közelgő pénzügyi katasztrófából.

A kapzsiság jó.

Az igazság olyan, mint a költészet. Az emberek zöme utálja a költészetet. Mark Twain eme mondása örök érvényű. Az igazság sokszor fáj, még többször konkrét hátrányt okoz bizonyos személyeknek, így nem nem meglepő, hogy igyekeznek a szőnyeg alá söpörni, elterelni róla a figyelmet, mellébeszélni, stb.

Persze, mindez hiábavaló, mert az igazságnak megvan az a felettébb kellemetlen szokása, hogy előbb-utóbb napvilágra kerül, bár az is tény, hogy nem mindig akkor, amikor kellene, hanem esetleg csak hosszú évek múlva, amikor már nem sok aktualitása van, ezért aztán következménye sem.

Hogy pontosan kik a felelősök a 2008-as gazdasági világválság kirobbanásáért, biztosan meg fogjuk tudni valamikor, csak akkor már nem fog számítani. Állítólag eddig egyetlen ember került börtönbe, de neki nyilván semmi köze nem volt az egészhez, csak vele vitették el a balhét, mert nem volt elég esze vagy lehetősége védekezni. Mondjuk, az is benne van a pakliban, hogy megígérték neki, hogy leül pár évet a rácsok mögött, a szabadulása után pedig kap egy rakás pénzt meg egy zsíros állást valamelyik banknál.

Bárhogy is történt, kellett némi tökösség ahhoz, hogy erről a témáról film készüljön, ami ráadásul a hollywoodi kommerszgyárból való, bár annyit azért meg kell jegyezni, hogy most már csak utánlövésről van szó, nem hiszem, hogy érdemben bármi foganatja lenne a szennyes ilyetén kiteregetésének. Bár... ami késik, nem múlik, szóval még akár az is lehet, hogy McKay mozija elindít valamiféle elszámolási folyamatot, az embereknek kinyílik a szemük (nekem meg szárnyam nő...).

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Némileg hosszadalmas, de cseppet sem unalmas filmről van szó, igaz, néző legyen a talpán, aki az összes elhangzó pénzügyi szakkifejezést megérti, nem is beszélve a különféle szervezetek és tranzakciók működéséről és módjáról - és bár Margot Robbie meg Selena Gomez próbálja ezeket elmagyarázni, így sincs az ember könnyű helyzetben.
Ide kapcsolódó érdekesség, hogy nevezett hölgyeken kívül van narráció is, ám a rendező még ennél is tovább ment, hiszen főszereplői közül néhányan konkrétan "kibeszélnek a filmből", vagyis olykor a közönséghez intézik a szavaikat. Nagyon ritka módszer ez, az Annie Hallon és A Wall Street farkasánkívül nem is jut eszembe hirtelen más komoly film, amiben alkalmazták.

Némileg érthetetlen, hogy miért nem kapott legalább egy Oscar-jelölést a fényképezés, amiről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagos lenne. A Barry Ackroyd által teremtett képi világ lényege azon a kamerakezelésen alapszik, amely mintha kívülállóként figyelné az eseményeket (pl. a szomszédos irodából), ez pedig egészen különleges hangulatot kölcsönöz a jeleneteknek.

A színészek remekelnek, és bár Chrisian Bale kapott megint nominációt, nekem sokkal jobban tetszett Steve Carell alakítása. Véleményem szerint nagyon jól állnak neki a drámai szerepek, komikusként nem is különösen bírom, de amit pl. A család kicsi kincsében, Az első igazi nyárban és a Foxcatcherben művelt, az alapján lényegesen tehetségesebb, semmint csak az ökörködésre és pofavágásokra alapozza a karrierjét.



Azt hiszem, túlzás nélkül állítható, hogy - a Spotlighton kívül - A nagy dobás esetében is az utóbbi évek egyik legfontosabb alkotása érkezett a mozikba. Kissé bonyolultan, és nyilván erősen dramatizálva, de elég hitelesen mutatja be azon eseményeket, melyek a válsághoz vezettek, egyszersmind betekintést nyújt abba a fajta emberi gondolkodásba is, aminek az isten pénze sem elég. Meglehetősen riasztó, hogy ilyenek élnek közöttünk, az pedig még inkább, hogy az ő kezükben van a világ sorsa, és így közvetve az enyém, és a Tiéd is, kedves Olvasó.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmkockasag.blog.hu/api/trackback/id/tr928421346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.